Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
c52efee80f031389be386f1b3a33e041.jpg

Sorozatmustra XXV.

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A sorozatokról, általánosságban. Megosztunk veletek pár infót, hiszen lassan itt az évad vége, és ha akarjátok tudni, hogy a következő évadra mely sorozatok térnek vissza, akkor olvassatok tovább, valamit jön még a 24, illetve a Castle is. Érdemes tovább kattintatni:

Sorozatok jövője

Hasonló címmel írtam már korábban egy bejegyzést, illetve folyamatosan frissítettem, de mostanra már kicsit elvesztem a rengetegben. A jobb tájékozódás érdekében inkább erre a bejegyzésre koncentráljunk. Főleg azért is, mert megindult a visszaszámlálás, és már csak két hónap van hátra az éves, és minden évben megrendezésre kerülő "upfronts" időszakig. Már biztos jól tudjátok, hogy ez az rendezvény-sorozat, amin a nagyobb csatornák (és a kisebbek is, csak nem ennyire sűrítve) bejelentik, hogy melyik sorozatot rendelik be a következő évadra, illetve az esetek jelentős részében az is eldől, hogy a már futó sorozatokból melyiknek lesz folytatása.
 
Ez az időszak mindenképpen izgalmasnak ígérkezik idén is, hiszen rengeteg új sorozat készül, nagyon sok ismert színész/nő került be a mezőnybe, így izgulhatunk egy kicsit, hogy kinek lesz új sorozata, ki lesz jövőre is képernyőn. A régiek közül pedig még mindig aggódhatunk a Chuck, V, Flashforward, One Tree Hill, Life Unexpected, Castle, Melrose Place - és még sorolhatnám sorsáért. Lesz még tehát történés a következő időszakban, éppen ezért már most írjunk fel négy dátumot. A nagyobb csatornáknál ekkor lesz, az előbb említett "upfronts":
 
Május 17 - NBC
 
Május 17 - FOX
 
Május 18 - ABC
 
Május 19 - CBS
 
Május 20 - The CW
 
Pörgős négy napra számíthatunk tehát. De igazatok van, nem kell még ennyire előre sietni. Nézzük meg a jelenlegi helyzetet, és emésszük kicsit, hogy miket kaszáltak már el, illetve mik azok, amik már biztos, hogy visszatérnek. Erre a célra készült egy hatalmas kép, ]]>ide kellene kattintani]]>, ezen rajta lesz a legtöbb sorozat, és a színek segítenek abban, hogy milyen státuszban vannak jelenleg.
 
(Magyarázat a képhez, de gondolom egyértelmű: a sárga jelöli a veszélyben lévő sorozatokat, a világosabb zöld a "valószínű berendelik" kategória, míg a sötétebb zöld jelöli azokat az új sorozatokat, amik teljes első évadot kaptak. Ez persze még semmit sem jelent a jövőre nézve, mármint az utóbbi kiemelés. A kép egyébként egy - két hete készült, így a FlashForward heti visszatérése még nincs felvezetve a számokban, illetve azóta már a Smallville-t is berendelték a 10. évadra, tehát kékre vált majd a szín.)
 
Ennyi volt: 24 – Köszönjük Jack Bauer
 
Míg pénteken sokan a hétvégére, a nyugalomra a pihenésre készülnek, mások tanulnak és mennek majd szombaton vizsgázni, addig van az a nagyon elit réteg, akik oda jutnak, hogy egy átlagos pénteken, egy teljesen jelentéktelen időpontban kicsiripelik a világnak, hogy Jack Bauer utolsó nagyon szar napját éli éppen. Nem lesz tehát 9. évad. A nyolcadikkal örökre elköszönünk a sorozattól, a karaktertől(?) is.
 
 
Aki követi az eseményeket, az már az évad elején hallhatott ilyen jellegű infókat. Akkor még pletyka szinten igaz. Illetve arról is volt szó, hogy Jack Bauer nélkül megy tovább a sorozat. Nos ezek a találgatások nem jöttek be. Mint ahogy az NBC azon szándéka sem, hogy átvegye a sorozatot. A kasza fő oka, hogy túl drága lett a sorozat ezek mellett a nézettségi adatok mellett (8 és 9 millió között mozgott mostanában, illetve 18-49-ben 2,7-es ratinget hozott). A nyolcadik évad minőségéről nem mondanék inkább sok mindent, maradjunk annyiban, hogy az utolsó három részre még nem sikerült rávennem magam. Pedig jó lenne élőben befejezni a sorozatot, már csak azért is, mert mi van akkor, ha fontos karakter hal meg? A hír egyébként a csapatot akkor érte, amikor éppen a finálét forgatták, szóval nagy változások nem lesznek. Meg szerintem ők is így készültek, lehetett ezt sejteni, ugye?
 
Jack Bauer, robbanás, szemüveg - badass:

 
Castle: Jöhet a harmadik évad
 
Ez azért mennyire visszafogott cím már? Pedig legszívesebben az összes felhasználható betűvel jelezném, hogy mennyire örülök én most. Nem mondom, hogy a legnagyobb kedvencem, de ott van a legjobbak között, és megérdemelten kapta meg a harmadik évados berendelést. Hétfő esténként bizonyított, éles helyzetben is képes 2,4 körüli ratinget hozni, 8 - 9 millió közötti össznézettséggel. Az elmúlt hetekben meg az is kiderült, hogy ha nagyon jó felvezetést kap, akkor most már tud élni vele. Rekordokat döntögetett ezen a héten is. Talán így egyáltalán nem meglepő a hír, hogy bizony jöhet a következő évad, ami 22 részesre van tervezve. Tehát már szeptember végén nézhetjük Richard Castle legújabb meséit.
 
 
Nem kezdek el ódákat zengeni a sorozatról. Főleg mert nem egy  első osztályú nyomozós sorozat, viszont a két főszereplő miatt mindenképpen kötelező nézni. Nathan Fillion és Stana Katic közti kémia tehát sokak tetszését elnyerte. És most, hogy ez a jó hír megíródott, ideje elővenni a legújabb Castle részt, ami befejezi az előzőben elkezdett sztorit. És amiről a napokban majd biztos lesz egy hosszabb bejegyzés is.
 
 
True Blood – Jön a harmadik évad
 
Június 13-án visszatér a sorozat a harmadik évaddal, az HBO meg természetesen elkezdte reklámozni, nézzétek csak:
 
 
 
 
Főcímek a 60-as és 80-as évekből
 
Csak egy kis érdekesség, de két kedvenc sorozatunk mostanában kapott egy új illetve egy rajongói főcímet is, ezt nézhetitek meg most. Először a Fringe, amit a második évad, 16. részében lehetett látni. Utána pedig jön egy rajongói Lost előzetes is:

 



 

teddike
(]]>teddike.freeblog.hu]]>)

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Politika (1582) Tv fotel (65) Gasztronómia (539) Vetítő (30) Flag gondolja (36) Mozaik (83) Mondom a magamét (7501) Történelem (17) Egészség (50) Heti lámpás (310) Irodalmi kávéház (537) Kultúra (6) Autómánia (61) Sport (729) Titkok és talányok (12) Rejtőzködő magyarország (168) Szépségápolás (15) Életmód (1) Tereb (146) Nagyvilág (1309) Nézőpont (1) Mozi világ (440) Gazdaság (702) Belföld (10) Alámerült atlantiszom (142) Emberi kapcsolatok (36) Jobbegyenes (2778)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>