- 0
A két fotón egyazon férfi látható és ugyanaz a Leica fényképező gép — csak negyvenkilenc év különbséggel. A Corvina Kiadó gondozásában ugyanis megjelent Stark Tamás Hadak útja című, a magyar honvédség II. világháborús történetéről Írott könyve, dr. Szentpétery Tibor egykori haditudósító fotóriporter, valamint Inkey Tibor és Farkas .László képeivel.
Az orosz fronton dolgozott egy haditudósító század, s köztük fotóriporterek is voltak. Felvételeikből 1943 májusában, a Pesti Vigadóban — 425 ezer fotóból válogatva, hozzá —kiállítást rendeztek. A felvételekből talán néhány ezer maradt meg mára. A haditudósítók készítette negatív filmeket egyetlen hatalmas tekercsre csévélték, s az utókor számára elásták a nyugati határ közelében. Az anyagot az 1945-ben hazatért haditudósító aztán kiásta és elégette, nehogy a szovjet politikai rendőrség kezébe kerüljön.
Dr.Szentpétery Tibori Leicája életmentő volt: 1942. augusztus 15-én egy orosz templom udvarán fényképezett, amikor lesipuskások lőttek rá. Fejbe akarták lőni, de a szeméhez emelt fényképezőgép felfogta a lövést és megmentette az életét. Több golyót is kapott, ezek egyike átlyukasztotta a hátizsákjában lévő kulacsát, másik kettő pedig a bal könyökét roncsolta szét. Tudta, csak akkor menekülhet meg élve, ha halottnak tetteti magát... íme, él és most, 76 évesen részt vett a kötet sajtóbemutatóján.
Miközben Talum Attila, lapunk fotóriportere fényképezte idős kollégáját, a ritka sorsú Leica gépről és dr. Szentpétery Tibor haditudósító emlékeiről beszélgettünk:
— Életre szóló, borzalmas élményeim vannak! — mondta. — Amikor például a németek nagyon sokáig tartották az oroszokkal szemben a számukra fontos voronyezsi hídfőt, előfordult, hogy egyetlen napon 45 kilőtt orosz tankot kellett megfelelő távolságról a Leica látószögébe befogni. Mi adtuk a fotókat a mozihíradónak is, meg a velünk dolgozó haditudósító újságíróknak a lapokba.
Tíz napon át Horthy István mellett dolgoztam, és elkísértem őt a bevetéseire. Én 1942. augusztus 13-án jöttem el tőle. Horthy 20- án zuhant le. — Igaznak tartja-e, amit a magyar sajtó többször megemlített, hogy műszaki szabotázs révén a Gestapo végzett vele, mert németellenes volt?
— Mese! Lezuhant!
— Igaz-e a másik változat, mely szerint részegen szállt fel?
— Az sem igaz! A tíz nap alatt, amit vele töltöttem, nemhogy részegen, de még ittasan sem láttam. Sajnos, az újságírás néha az én időmben is felelőtlen és szenzációhajhász volt. Mi a frontról küldött képekhez mindig pontos szöveget adtunk, de azt olvasta volna, hogy miket írtak a lapok a képeink alá!? Jakab Sándor váltott fel a Horthy István melletti munkámban. Tőle és sok más szemtanútól tudom, hogy mi történt: Alekszejavka mellett egy fenyőerdöben volt a repülőtér, ahol a fák alatt álcázták a gépeket. A felszállásra használt tisztás azonban viszonylag kicsi volt, ezért elég hirtelen kellett növelni a magasságot, hogy a gép ne ütközzön a fák csúcsával. Horthy István augusztus 20-án kapott egy bevetési parancsot. Beszállt a gépbe, elindult, de a fenyőfák miatt kényszerűen meredek felszállásból már 50—100 méter magasságból egyszerre hirtelen kanyarodni kezdett. Ez önmagában véve nem lett volna túl veszélyes, mert Horthy István igen jó pilóta volt.
De, sajnos, éppen a felkapaszkodással kombinált kanyarodás közben került egy légzsákba, ahol a gép megbillent, és lezuhant. Ha nem kanyarodik olyan hirtelen, semmi baj sem történik — fejezte be emlékezését a ma 76 esztendős egykori haditudósító fotóriporter, aki máig őrzi (annak idején 860 pengőért vett) életmentő Leicáját.
Földessy Dénes
(Új Magyarország, 1991. május 2. csütörtök.)