- 0
Elfogytak a jó királyok Magyarországból, bajban voltak eleink, hiszen mindenki tudja, hogy a király személye emeli fel vagy dönti romba a hazát, aszerint, hogy miféle tehetséget adott néki a mennyei Atya.
Összegyűltek azért a vitézek valamennyien a Rákos mezején, hogy királyt válasszanak, de csak nem tudtak megegyezni. Végül Marci felkiáltott:
- Elég legyen a zsivajból, urak! – erre mindenki felé fordult. – Én azt mondom, csülökre, magyar, azután aki jobban bírja, azt koronázzuk meg!
- Nem úgy, Kőbarlangi koma! – válaszolt Cillei gróf– tudjuk, hogy te magad akarsz király lenni, azért javaslod ezt, mert mindenkinél erősebb vagy!
- Ha így gondolod, rosszul gondolod. Kell is nekem ország gondja? Azért most hazamegyek, küzdjetek nélkülem. – mondta, és elvágtatott. Nosza, erre ölre mentek a királyválasztók, és estére bevert fejjel feküdt az egész országgyűlés. Két legény maradt csak talpon, egy nagy böszme fickó Lickóvadamosról, és egy tülökorrú Erdélyországból. Akkor azt mondta a tülökorrú:
- Hallod-e koma, elég legyen a verekedésből, mérkőzzünk másképp. Itt a folyó, aki lovával átugratja, az legyen a győztes!
Megindult a zalai, mert bízott jó lovában, de bizony fejébe húzta a part menti fűzfabokrot. Másodjára a tülökorrú pattant lovára, és láss csodát, jócskán túlugrotta a túlsó partot! Ekkor megszólaltak az égi harsonák, a sok véres fejű báró és gróf mind felpattant, és egyszerre kiáltották:
- Éljen Hunyadi Mátyás, Magyarország királya!
Mert ő volt az, a nagy törökverő, János úr fia, akiről nem sokat tartottak azelőtt, de hamar nagy lett a becsülete. Nem volt még tizennégy éves, amikor megkoronázták, mégis egykettőre hátrakötötte ellenfelei sarkát. Kiváló volt a hadban, kiváló embereket állított, amikor maga nem ért rá, így fegyelmezte ellenségeinket, törököt és németet egyaránt. Egy ízben éppen vadászgatni volt a Bakonyban, és Budára hazatérve, szokása szerint, új fiút hozott, mert az ügyes embereket mindenkor maga köré gyűjtötte. Másnap a palota udvarára összehívták a népet.
- Figyelmezzetek, vitézek! – Szólt Mátyás. – Imhol ez a legény, úgy vélem, nincs nála erősebb birodalmamban. Aki legyőzi, egy véka lukas pénzt nyer vele!
Fanyalogtak a grófok, hogy így, meg úgy, de csak ki kellett állni. Már három nagynevű, híres vitézzel is feltörölte a követ a molnárlegény, mert az volt azelőtt, molnár a nagyvázsonyi vizes malomban, amikor Mátyás meglátta a hátsó sorban Marcit.
- Hé, Kőbarlangi uram! – kiáltotta a király. – Hát ki fogja megmenteni a vitézi rend becsületét? Gyere hamar, mutasd meg, mit tudsz!
Marci bosszankodott ugyan, de hát a király szava parancs, hátulról is noszogatták, hát kijött középre. Először vastag gerendákkal vívtak, de mikor véletlenül agyonütötték Dóczi uram lovát, a király birkózást parancsolt. Összekapaszkodtak a molnárlegénnyel, és rettentően küzdöttek. Egyik a másikat vágta földhöz, de úgy ám, hogy mind feltörték a drága márványkövet. Mikor azután Marci úgy gondolta, hogy eleget mulattak, bevágta a fiút egy kirakatba, és Mátyás elé lépett.
- Felséges uram, úgy látom, szerencsésen választottál, ebből a legényből még lesz valaki.
-Nem csalódtam benned, Márton! – Szólt a király. – Most rád bízom a legényt, tanítsd fegy-verforgatásra, vitézkedésre.
Akkor a molnárlegény is előlépett, és bemutatkozott:
- Kinizsi Pál vagyok, szolgálatára az úrnak!
Folyatjuk…
Pogány István
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja
