Tibet, mint ország, hivatalos formában még csak nem is létezik, de lakói már évszázadok óta arra törekedtek, hogy ez megváltozzon.

Amellett, hogy imádják a sportot, a futballt is felhasználják céljaik eléréséhez. Ezúttal egy nemzet nélküli nemzeti válogatott nem mindennapi történetét mutatom be.

Ellentmondásos államról van szó, egy olyanról ahol a legfőbb politikai, eszmei és vallási vezetők már évek óta nem jártak szülőföldjükön, ugyanis száműzetésben élnek elsősorban a szomszédos Indiában, de a világ számos pontján megtalálhatóak. Hogy ez miért is alakulhatott így? Legyen erre elég annyi válasz, hogy Kína a saját testrészeként tekint a buddhista területre, ellenben a tibetiekkel, akik a tibeti régió teljes egyesítésében és önállósodásban reménykednek. Mára a fennálló konfliktus nem csak helyi szinten jelenik meg, hanem globálisan. A tibetiek rájöttek arra, hogy a labdarúgás a sport értékén túl kiváló eszköz problémájuk minél szélesebb körben való megjelenítésére.

Manapság olyan játékosok alkotják a nemzeti tizenegyet, akik még sohasem, vagy csak nagyon régen léphettek az általuk képviselt ország földjére. De ez nem volt mindig így. A futball első jeleit az 1930-as években fedezhetjük fel, amikor is lejátszotta első mérkőzését a Lhasza United (Lhásza, Tibet fővárosa). A „csapat” az éppen itt tartózkodó brit missziótagjai ellen meccselt. Az elkövetkezendő majd fél évszázad folyamán azonban semmilyen fejlődés nem mutatkozott. Olyannyira, hogy a 14. dalai láma mellett több ezer ember elhagyta az országot.

1936-ban a Lhasza United többek között egy nepáli katonával és egy kínai szabóval a soraiban megmérkőzött a brit misszió csapata ellen.

Az elmaradottság, a földrajzi helyzet, na meg persze Kína politikája nem adott szemernyi esélyt sem a sport életben tartására. Ám az elkötelezettek mégis megpróbálkoztak a lehetetlennel. 1981-ben létrehoztak egy futballtornát, amelyre a száműzött játékosok alkotta csapatok jelentkezéseit várták, bárhonnan is érkezzenek. A GCMGC (Gyalyum Chenmo Memorial Gold Cup, a dalai láma egyik nőnemű felmenőjéről nevezték el) 16. kiírását a tavalyi évben rendezték. Annak ellenére, hogy az első megmérettetést majd 30 esztendeje indították, a szám azért ilyen alacsony, mivel 1985-87, 1990-96, 1998, 2000-03 közötti időszakokban ez meghiúsult.

A GCMGC-bajnokság nyitóünnepsége 2010-ben

A 2000-es évek folyamán egyre nagyobb jelentőséggel bírt az esemény, már csak azért is, mert a 2001-ben megalakult Tibeti Sportszövetség (TNSA) felkarolta a szervezését. Mind a szövetség, mind a torna a szomszédos Indiában, Dharamsalában talált biztonságos otthonra (korábban Kalimpang és Clement Town is lebonyolította a versenyt, de Dharamsala bizonyult a legjobb megoldásnak).

Tévedés! Ez nem egy családi fotó, hanem a szövetség tagjai

2010-ben a 18 gárdát felvonultató megmérettetést mindösszesen 10 nap alatt játszották le, mivel egy iskola sportpályáján került megrendezésre és a gyerekek nyári szünetéből már csak ennyi volt hátra (!). Az amatőr körülmények ellenére a torna költségvetése komolynak mondható 500 ezer rúpia volt (1 rúpia = 4,3 Ft). A jegyárak – mert ilyen is volt – naponta tíz rúpiát értek, de aki bérletet váltott az 100 rúpiáért végig élvezhette az egész bajnokságot. A csapatok többnyire Indiából érkeztek, de egy elszármazott tibeti csapat Kanadából képviseltette magát. A kieséses rendszerben zajló küzdelem győztese a Dhondupling FClett, amely 50 ezer rúpiával gazdagodott, de a második Doeguling FC és a harmadik Rabling FC is kapott 30 illetve 10 ezer rúpiát. Az örökös bajnok azonban továbbra is a Dharamsala maradt a 13 megszerzett elsőségével.

A tavalyi győztes és a serleg

Kétségtelen tény, hogy a tibetiek nagy szenvedélye a futball, mi sem bizonyítja jobban, hogy szenvedélyük a száműzetésben is megmaradt. A már „jól működő bajnokság” mellett egy nemzeti csapatot is létre kívántak hozni. Már akkor le volt kötve az első mérkőzésük, mikor a válogatottnak se híre, se hamva nem volt. A szövetség egy dán szakembert bízott meg a nemes feladattal, hogy készítse fel az akkor még nem létező tibeti válogatottat az egy hónap múlva Dániában megvívandó Grönland elleni barátságos meccsre. Napok alatt sikerült kiválasztani 22 szerencsés játékost, akik részt vehettek a válogatott történetének első mérkőzésén. A felkészítés azonban nem zajlott zökkenőmentesen. A dharamsalai pálya talaja enyhén szólva is hagyott némi kívánnivalót maga után, így az edző inkább kivezényelte csapatát az utcára, hiszen még a makadám is jobb minőségűnek bizonyult az ősföldnél.

Ahogy közeledett a várva várt nap, úgy nőtt a játékosokban a feszültség, amelyre rátett egy lapáttal, hogy több játékos nem utazhatott el az összecsapásra megfelelő útiokmámyok hiányában illetve a kínai kormány is megnehezítette az újdonsült csapat dolgát, hiszen kilátásba helyezte, hogyha Dánia otthont ad a meccsnek, akkor Kína minden kapcsolatot megszakít az európai országgal. A fenyegetés és a tiltás ellenére a száműzött csapat 5000 néző buzdítása közepette lejátszotta a 90 percet a Vanlose stadionban. Igaz 4-1-es vereség lett a vége, de az ázsiaiak mégis önfeledten ünnepeltek, hiszen jóval többre értékelték ezt, mint egy egyszerű meccset, ugyanis most először fordult elő, hogy önállóan, függetlenül léptek színre a „nagyközönség” előtt. Ezt egyfajta jelzésnek szánták a kínai kormány felé, hogy bábáskodásuk nélkül is képesek és készek talpon maradni.

Egyik legnagyobb hangadójuk a válogatott középpályása és gólkirálya, Tsering Dhundup, aki politikai aktivistaként harcol népéért. A tibetiek a múltban is a jövőben sem használtak fel durvább eszközöket a Kína elleni tüntetéseik alkalmával, hiszen a buddhista vallás elutasítja az agressziót. A dalai láma is teljes mellszélességgel a csapat mögé állt és az eszmét képviselve utazta végig a világot és szinte mindenhol tárt karokkal fogadták.

A tibeti válogatott közben csatlakozott a nem-FIFA tagok egyre népesebb táborához és 2006-ban részt is vett a németországi FIFI Wild Cup-on. Bár sem ezen az eseményen (Gibraltár 0-5, St. Pauli Köztársaság 0-7), sem az Elf Cup-on (Tádzsigisztán 0-3, Krími tatárok 0-1, Észak-Ciprus 0-7) nem termett sok babér számukra, ám lelkesedésük máig töretlen maradt. Idén januárban pedig az is eldőlt, hogy részt vehetnek a jövő éven,Kurdisztánban sorra kerülő VIVA World Cup elnevezésű tornán.

A tibetieknek egyetlen vágyuk maradt még, amelyet belátható időn belül el akarnak érni, mégpedig, hogy újra teljes valójában láthassák szeretett országukat. A hófödte hegycsúcsok, a csodálatos völgyek és a magas fennsíkok mind a mai napig Tibet területét színesítik, de egyelőre nem olyan körítéssel, ahogy egykori és mai lakói szeretnék.

A lehetetlen talán lehetséges.

Tudtad?

- A dán alapítású Hummel sportszergyártó cég évtizedekig a dán labdarúgó válogatott legfőbb támogatója volt. A 2000-es évek közepétől azonban szakított egymással a két fél és a Hummel átpártolt a tibeti csapathoz.

- 2005-ben megalakult az első hivatalos formában működő tibeti futballklub, a Tibet Huitong FC. Mára azonban „kínaivá” alakították Hohhot Black Horse néven.

- A tibeti nemzeti csapat egyetlen győzelmét egy indiai alakulat ellen aratta (Delhi XI elleni 6-0).

[Forrás és fotók: phayul.com, tibetmagazine.net, tibetansports.org, Google]

Forrás: a magyar FFT oldalán vezetett korábbi blog-oldalam (FFT-FutballKutató)

]]>http://afutballkutato.blog.hu]]>