A sorsolás után a szakértők túlnyomó része, nem sok esélyt látott az Újpest továbbjutására, hiszen a mai román futball minden szegmensében jobb a magyarnál. Ráadásul Újpesten nincs nyugalom, nagy a játékos mozgás, sűrűn cserélgetik az edzőket, s így nincs mód arra, hogy végre egy összeszokott együttes induljon el a bajnokságban, illetve a nemzetközi porondon. Ezzel együtt az Újpest van annyira jó csapat, hogy ne remegő lábakkal, csupán a kiadós vereséget elkerülendő „harcmodorral” lépjen pályára egy román csapat ellen.

A néhány hete munkába állt Willie McStay tétmeccsen eddig még nem mérhette fel játékosainak képességét. A skót tréner korábbi nyilatkozataiban kiemelte, hogy a támadófutball híve, ehhez képest a lila-fehérek öt védővel (Dudic, Vermes, Lambulics, Vaskó, Pollák) álltak fel. Úgy tűnt, nincs más céljuk, mint valahogy kibekkelni a mérkőzést. Azért is lehetett rossz előérzetünk, mert tavaly az MTK is öt védővel kezdett a Fenerbahce ellen, majd egy ötössel távozott Isztambulból. Az akkori védősornak egyébként tagja volt Pollák és Lambulics is. Felvetődhetett a kérdés, hogy egy igazán komoly csapat, mondjuk a Real Madrid ellen, vajon hány védővel állna fel az Újpest.

A mérkőzés első negyedórájában hatalmas nyomás nehezedett a lila-fehérek kapujára, a románok sorra rúgták a szögleteket, több esetben is gólt szerezhettek volna, de a helyzetek sorra kimaradtak. A kritikus tizenöt perc eltelte után ugyan alábbhagytak a Steaua rohamok, de az újpestiek csak elvétve jutottak el a román kapuhoz, s mindössze másodpercekre tudták birtokolni a labdát. A két csapat között elsősorban a középpályások tekintetében volt érezhető a minőségi különbség. A mieink nem tudták megszűrni a román támadásokat, rengeteg volt a rossz átadás, ígéretes helyzetben képtelenek voltak indítani a támadókat. A 42. percben egy buta szabálytalanság után teljesen váratlanul - ám jogosan - emberhátrányba kerültek a bukarestiek, s felcsillant a remény, hogy a lilák akár a győzelmet is megszerezhetik. Sajnos nem így történt. A játék képe gyakorlatilag nem változott, a középpályás sor továbbra is erőtlennek mutatkozott, nem volt képes a támadást segíteni.

Alig kezdődött el a második félidő, s máris hátrányba kerültünk. Az Újpest védőinek szerencsétlenkedését Surdu használta ki. Még mindig volt esély a győzelemre, legalábbis a döntetlenre, hiszen a lilák még eggyel többen voltak. Talán némi kockázatot bevállalva, át kellett volna szervezni a csapatot, mondjuk az egyik védő helyett támadót vagy középpályást behozva. Az összeszokott Kabát-Rajczi-Tisza hármas biztos, hogy hatékonyabb lett volna a támadások terén. Egy idegenben szerzett újpesti gól kulcsfontosságú lett volna a továbbjutás szempontjából. Az 54. percben befellegzett az álmodozásnak, a terveknek, Korcsmár második sárgalapját követően elvesztettük emberelőnyünket, s talán esélyünket is a továbbjutásra. A 72. percben Stancu kettőre növelte a bukarestiek előnyét. A mérkőzés vége felé még mindkét oldalon kimaradt néhány helyzet, de az eredmény nem változott. Úgy tűnt, az újpestieknek 2-0-ás hátrányba kellett kerülniük ahhoz, hogy rádöbbenjenek, ha Bukarestben nem sikerül gólt szerezniük, akkor Budapesten már nagyon nehéz lesz kiharcolni a továbbjutást.

Willie McStay a következőt nyilatkozta a találkozó után.

„Remek csapatom van, amely sokat fejlődött, amióta megérkeztem. Próbáltam meccs közben változtatni, de ez nagyon nehéz volt. Kapetanosz kiállítása óriási lehetőség volt számunkra, amit azonban nem sikerült kihasználnunk. A második félidőben minden megváltozott, főleg azért, mert elfáradtunk. A visszavágóra nagyon keményen kell készülnünk, főleg mentálisan. Sajnos kevés időm volt a meccs előtt a csapat felkészítésére, most azonban egy teljes hét a rendelkezésemre áll majd. Olyan hibákat követtünk el, melyek végül döntőnek bizonyultak, ennek ellenére egész jól játszottunk.”

 

Szécsi József