Ma 2024 október 14. Helén napja van. Holnap Teréz napja lesz.
020ab20d0140166515d896ec7a161d71.jpg

Megsárgult lapok - Kékre-zöldre verik egymást száz éve

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Sőt, több, hiszen a skót labdarúgó-bajnokság az egyik leghosszabb múltra visszatekintő versenysorozat a világon. És a két színnel természetesen arra az egyaránt glasgow-i párosra utaltunk, amely időtlen idők óta gyakorlatilag kétszereplős versenyfutást folytat az elsőségért - hol az egyik, hol a másik, hol tartósabb, hol időleges előnyszerzésével.

Egy szezonban, a sajátos lebonyolítási rendből következően, több (kettőnél is) nagyrangadó zajlik a brit iparvárosban, az aktuális ]]>épp most volt]]> a legutóbbi hétvégén.

Érdekessége, hogy az a csapat nyert, amelynek történetesen a legkevésbé lett volna oka rá: az a Rangers, amely története egyik, ha nem a legnagyobb válságát éli, pénzügyi problémák, adóügyi fenyegetések, potenciális perek, amelyek máris ahhoz vezettek, hogy pontlevonás miatt végzetesen lemaradt a Celtic mögött, de akár nagyobb bajok is kerekedhetnek még.

Mindezekről a futballpolitikai/gazdasági fejleményekről az elmúlt hetekben bőven lehetett olvasni a két egylet népsportos rajongói webnaplóiban: a ]]>The Celtic Way]]>-en, illetve az ]]>Ibrox Park]]>-on.
Az egymásra utaltság tekintetében egyébként talán nincs is árulkodóbb, mint hogy az év elején kirobbant botrány nyomán előbbi blogon is megjelent egy ]]>Mi lesz veled, Rangers?]]> című poszt.

A balhé áldatlan, össz-futballtársadalmi hatásairól pedig mi sem árulhat el többet, mint hogy én magam - és ez lett jelen bejegyzés igazi apropója -, aki immár két évtizede a skót foci elkötelezett híve vagyok, részben egy-egy kilencvenes évekbeli jobban sikerült válogatott vébé- vagy EB-szereplés révén, részben a majdnem pontosan húsz éve a Rangers által a Bajnokok Ligájában bemutatott menetelés és szívet melengető, látványos foci miatt, szóval én annyira elvesztettem a kedvemet az utóbbi hetekben, hogy a múlt hétvégi Old Firmről lemaradtam. Egyszerűen elfeledkeztem róla...
(Pedig a Sport TV most is adta.)

Mint a fenti NSO-cikk is beszámol róla, az eredmény váratlanul alakult, bár aki nem követte a fejleményeket, még fenn sem akadna egy átlagos 3-2-es gólarányon és a kimenetelt kísérő feszült hangú kommentárokon. Ám tudva, amit tudunk - csak az élet különös fordulataira tudunk hivatkozni, mint oly sokszor.

A minap valaki belinkelt egy filmecskét, amely ezt a legendás párharcot dolgozza fel. Állítólag nagyon jó, még nem néztem meg, de kíváncsi vagyok rá; belinkelem ide a ]]>vice.com]]>-ról, tessék:

]]>http://sargalapok.blog.nepsport.hu/#ooid=B5aTQ4NDphZaI5g0uciG8eJL9ZJqRSAG]]>

Az eredeti forrás kísérőszövege így szól angolul: Rivals. The hatred between Glasgow's "Old Firm" sides is the most famous in world football. It's the game's flagship loathing, proof of the power of the sport to inspire profound levels of tribal loyalty and a near-Pavlovian revulsion at anything to do with a rival.

És végezetül következzék a Sárga Lapok webnapló részéről a hozzáadott érték.

Kedvenc csapatom, a ]]>Borussia Dortmund]]> 1966-os ]]>KEK-győzelméről]]> kerestem archív anyagot a régi újságok között, de nem találtam. Vagyis: eggyel "mellétaláltam".
Előkerült a Sportvilág című kiadvány egy esztendővel későbbi ]]>példánya]]>, amely értelemszerűen, visszatekintve, az 1966/67-es futballszezon eredményeivel és szereplőivel foglalkozik. S aki ismeri a skót labdarúgást, mindjárt tudja: ez a felföldi foci talán legsikeresebb időszaka volt a nemzetközi porondon, a tekintetben mindenképpen, hogy két reprezentánsa is - természetesen a nagyok - európai kupadöntőbe jutott.

A két cikk, amelyeket beszkenneltem, ezekről a finálékról számol be, látványos képekkel, ma már legendás nevekkel, érdekes nyilatkozatokkal, kommentárokkal.
A Celtic Glasgow, ugyebár, egészen különleges bravúrt végrehajtva - az lenne ma is, az volt akkor is - a szuperklasszisnak és -favoritnak számító Internacionalét győzte le a BEK-ben és lett aranyérmes. A Glasgow Rangers csak picivel adta alább, a Kupagyőztesek Európa Kupájának fináléjáig verekedte magát és ott csak a nem kevésbé über-esélyesnek tekintett Bayern Münchennel szemben maradt alul.

A két rendkívüli derbit örökítik meg tehát az alant olvasható sorok, látható képek.

]]>]]>

]]>]]>

]]>]]>

Sportvilág, képes sportmagazin, 1967 (]]>1]]>-]]>2]]>-]]>3]]>)
(A kicsinyítve betett illusztrációk rákattintva nagyobbak lesznek, akkor pedig a jobb-klikk menüből a Kép megjelenítése parancsra még nagyobb, jól olvasható méretben jelennek meg.)

]]>http://sargalapok.blog.nepsport.hu/]]> - A Flag Polgári Magazin partnere

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Titkok és talányok (12) Mondom a magamét (7884) Autómánia (61) Politika (1582) Nézőpont (1) Rejtőzködő magyarország (168) Gasztronómia (539) Flag gondolja (36) Sport (729) Irodalmi kávéház (537) Jobbegyenes (2859) Tv fotel (65) Vetítő (30) Történelem (18) Nagyvilág (1310) Kultúra (9) Belföld (11) Emberi kapcsolatok (36) Tereb (146) Egészség (50) Szépségápolás (15) Alámerült atlantiszom (142) Gazdaság (717) Mozi világ (440) Életmód (1) Mozaik (83) Heti lámpás (329)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>