- 0
Ahogy arról már korábban is írtunk; új kupaévad, új remények. Az új remények beteljesülése felé vezető úton csütörtök kora este a Szombathelyi Haladás teheti meg az első lépést.
Rendkívül korán, már július második napján pályára lép az első magyar kupacsapat a korábbi UEFA kupa illetve az Intertotó kupa tulajdonképpeni összevonásával létrehozott új sorozat az Európa liga keretében. Mivel együtteseink az utóbbi években nem kényeztették el szereplésükkel a hazai labdarúgásért szorítókat így a Soproni Liga bronzérmese olyan hamar pályára lép mintha mondjuk a korábbi Intertotó sorozat első körében kellene játszania. Ráadásul az ellenfél egy teljesen ismeretlen kazah alakulat az Irtis Pavlodar, amely tulajdonképpen nem is Európából, hanem szinte a távol keletről érkezik a Rohonci útra. Néhány éve ugyanis a kazah labdarúgó szövetség felvételt nyert az európai konfőderációba, vagyis az UEFA-ba így Izrael után a második olyan ország csapatai szerepelnek az öreg kontinens futballszínpadán, amelynek területe – legalábbis nagyobb részben – inkább Ázsiához semmint Európához tartozik. Csak egy adalék ahhoz, hogy milyen kalandja lesz a visszavágó előtt a magyar NB I harmadikjának: Szombathelytől Pavlodarig mintegy 6000 kilométeres utazás vár a vasi zöld fehérekre, akik ennyi erővel akár New Yorkba is eljuthatnának.
No de kár sopánkodni, itt és most kell kiharcolni a továbbjutást és erre a legjobb alkalom a csütörtöki hazai mérkőzés, ahol egy két-, háromgólos siker megnyugtató lenne a visszavágó előtt. Az már eldőlt, hogy az eredetileg 12 000 szurkoló befogadására alkalmas stadionba még a 2500 újonnan felszerelt szék ellenére is csupán 5500 néző válthat jegyet, de a szerencsések biztosan remek hangulatot teremtenek majd a lelátókon és az ő segítségükkel sikerülhet megszerezni a hőn áhított megnyugtató előnyt. E sorok írójának tavaly ilyenkor már volt szerencséje beszámolnia rádiós tudósítóként egy másik kazah alakulat a Zsetiszu búcsújáról melyet a Kispest magabiztosan vert ki kettős győzelemmel az akkori Intertotó sorozatból és a Debrecen is sikerrel jutott túl az UEFA kupa selejtezőjében a Sahtyor Karagandival szemben. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy 2006-ban a Fehérvár idegenben lőtt góllal búcsúztatta a Kajrat Almati együttesét, akkor elmondhatjuk, hogy eddig a kazahoknak nem sok babér termett a magyar csapatok ellen. Most a Haladáson a sor, hogy folytassa a jó sorozatot és akkor siker esetén a hónap második felében kétfrontos magyar – svéd kupacsatára kerülne sor, hiszen a Hali következő ellenfele a 2007-es BL selejtezőben a Lokit kiejtő Elfsborg lenne, míg a Debrecen a Kalmarral találkozik a rangosabb sorozat kvalifikációs küzdelmeinek második körében. Lesz tehát miért szurkolni ebben a forró nyári hónapban és akkor még nem is szóltunk a román – magyar párharcról a Steaua Bukarest – Újpest Európa Liga selejtezőről, sőt a kupagyőztes Honvéd ellenfelét még nem is ismerjük, hiszen a piros feketék majd csak a harmadik selejtezőkörben lépnek pályára.
Négy csapatunk várja tehát a rajtot és bár rengeteg párharcot kellene sikerrel megvívniuk a főtáblákért, de azért sok szurkoló nevében mondhatjuk ki örök mottónkat: Töretlenül hiszünk a magyar labdarúgásban!
Európa Liga selejtező: 1. forduló 1. mérkőzés:
Szombathelyi Haladás – Irtis Pavlodar (kazah)
Szombathely, Rohonci út, csütörtök 19 óra.
Juhász Attila
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja