Ma 2020 július 11. Nóra, Lili napja van. Holnap Izabella, Dalma napja lesz.
fb42ec4ab6e804499b0d9413841a904e.jpg

Lakat T. Károly: Kell ott fenn egy Császár – 4.

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Ha bárki netán azt hiszi, hogy ha valaki 17 évesen és 47 naposan bemutatkozik a legnépszerűbb magyar futball csapatban, s ott élete első NB I-es bajnoki meccsén a három gólból kettőt ő rúg, akkor a továbbiakban már csak azt kell megkérdeznie az edzőjétől, hogy hány órakor kezdődik a következő meccs, akkor az nagyot téved.

Feküdt ott mindenki, aki német…

A Diósgyőr elleni szenzációs premier után a következő fordulóban, Győrben ugyan újra Albert Flórián a Fradi centere (nyernek 1:0-ra, de a gólt nem ő rúgja), harmadik meccsén, Tatabányán egyenesen 5:0-ra kapnak ki, ami azért valljuk be meglehetősen nagy dráma egy Ferencváros életében, ám ezt megússza. Nem úgy a következő fordulót, amikor a BVSC (…) nyer ellenük 3:1-re.

A szégyen akkora (két vereség, 1:8-as gólaránnyal), ami a Fradiszintjén már-már kezelhetetlen. Tátrai edző kezelésbe is kezd, Albertet kihagyja és egészen a következő esztendő tavaszirajtjáig nem is állítja a csapatba többé. Ezen a ponton ketté is törhet egy rutintalan, az élvonalbelifutballal voltaképpen még csak ismerkedő fiatalember pályája (akár teljes karrierje). Flóriról azonban ordít, hogy ő több az egymeccses tehetségeknél.

1959 februárjában egy Képes Sportnak adott Tátrai nyilatkozat sem nyugtathatja meg igazán, hiszen Pubi bácsi arról beszél, hogy: „A fiatal, nagyon tehetséges Albert benne van ugyan a szűk keretben, helyet is kap majd csapatban, de egyelőre még nem az egész mérkőzés sorozaton…”.

A magyar futballedzők sajátságos nyelvén ez azt jelenti: hol játszatom majd, hol nem. Attólfügg, hogy a csapat eredményei elbírják-e azt, hogy továbbra is egy 17 éves tejfölösszájú gyerek viselje a 9-es számú zöld-fehér mezt. Bárki könnyedén elképzelheti, ilyen alapokról startolva milyen tavaszt kellett Flórinak produkálnia ahhoz, hogy ne csak a Fradi kezdő csapatában állandósítsa a helyét, hanem június 28-án, a Népstadionban a svédek ellen már ő legyen az A válogatott középcsatára!

 

Tátrai Sándor (Fotó: Labdarúgás)

Még mindig nincs 18 éves, és az első NB I-es bajnokija óta sem telt el több nyolc hónapnál.

Ekkor már Baróti egyedül vezeti a válogatottat, ám az több mint jellemző, hogy Albert számára nem a Fradiban való további brillírozást, hanem az érettségi(…) letételét jelöli meg a válogatottban való debütálás alapfeltételeként.

Miután történelmileg igazolható tény, hogy Flóri játszott azon a svédek elleni meccsen, a logika szabályaiszerint az érettséginek is sikerülnie kellett. Az élet (vagy a futball?) furcsa fintora, hogy az érettségi talán még egy kicsivel jobban is sikerült, mint maga a bemutatkozás.

A Népstadionban 72 000 néző előtt (egyszerű, akkoriban barátságosnak hívott nemzetek közötti válogatott mérkőzésről beszélünk, amilyenre ma ingyen kéne beengedni a szurkolókat, hogy ne legyen teljesen üres a ház…) a szovjet Demcsenkó játékvezetése mellett a Grosics – Mátrai, Sipos, Sárosi – Bundzsák, Kotász – Sándor, Göröcs, Albert, Tichy, Fenyvesi összeállítású magyar válogatott. (megjegyzem: ez a csatársor későbbemblematikussá válik a magyar futballban) 3:2-re nyer, az egy esztendővel korábban még világbajnoki döntőt játszó Svédország ellen. Igaz, abból a csapatból már hiányzik az igazi krém. Nincs Liedholm, nincs Gren, nincs Hamrin, nincs Skoglund, no de nálunk sem az akkor már régen hérosszá nemesült Hidegkuti, hanem egy néhány órával korábban érettségizett hercegszántói srác a center.

Egy nyakigláb lakli, aki nem játszik igazán jól. Igaz, rosszul sem. Talán az a legmegfelelőbb kifejezés, hogy okosan játszik, el tudja hitetni magáról, hogy hosszú időn át nem kell centert keresnie a válogatottba Barótinak. Dicsérik is, kritizálják is, ahogyan ez ilyenkor lenni szokott, de miután nem lő gólt sokkal csendesebb körülötte az élet, mint amikor betalál. Első válogatott mérkőzésétől kezdve (bár esetében ugyanez érvényes volt mindvégig a bajnoki mérkőzéseken is) jószerivel üldözi ez a sajátos népítélet. Ha gólt lő, akkor istenítik, még ha semmi mást nem is csinált a meccsen, viszont ha „nullás” marad, azonnal felerősödik az ácsorgásról, meg a csípőre tett kézről daloló zümmögő-kórus.

Szerencséje van abból a szempontból, hiszen Baróti legendásan türelmes (miért is váltana, hiszen a csapat nyert), balszerencsés azért, mert az első válogatott gólját nem itthon, hanem idegenben, sorrendben a 3. válogatottsága alkalmávalBelgrádban a jugoszlávoknak lövi.

De nem is lenne a tette tipikusan alberti, ha ezen a 3. válogatottságon nem mindjárt hármat rúgna azokból a fránya, addig elmaradt gólokból. Albert három és Bundzsák góljaival 4:2-re nyerünk, s ez a három úgy három, hogy a 77. percben sérülés miatt lecserélik!

No, ez már nem akármi, ez már a Népsportnak is megér egy kisebb hozsannát, a Képes Sport meg egyenesen címlapján hozza a legújabb kori magyar futballsztár egyik góljának pillanatát.

 

A Képes Sport címlapon hozza...

A meccset a televízió is közvetíti , de csak a kivételesen szerencsések (akarom mondani az igazán jómódúak) láthatják, így aztán a hatás megközelítően sem akkora, mintha valaki egy prózai NB I-es bajnoki meccsen a Dorognak vagy a Salgótarjánnak rúg egy hármast, de azt a Népstadion teltházas lelátói előtt teszi.

Pedig 1959 őszén már nemcsak Orion készülékek vannak a gazdagabb családoknál. Jelentkezik a konkurencia, a székesfehérvári Vadásztölténygyár ekkor dobja piacra a Munkácsyról elnevezett tv-készülékét, amely bombasiker (emlékszem az iskolában már büszkélkedni lehetett azzal, hogy „nekünk Munkácsy tévénk van!”), s az előfizetők száma is megháromszorozódik, de még meg sem közelíti az 50 000 készülék vásárlót.

A Népstadion meg, ha tele van, akkor ugye akár százezren is tombolhatnak az Aranycsapat emlékét örökre eltörölni ugyan nem tudó, ám a maga nemében és korszakában világszínvonalat jelentő magyar válogatott játéka láttán.

Kell is a jó futball, mert arra vevő a nép, s ez egyáltalán nincs ellenére a kor hazai politikájának. Az esztendő nagy politikai eseménye a pártkongresszus, amelyen Nyikita Szergejevics Hruscsov a díszvendég, s amelyen Kádár világosan kimondja: „A múlttal foglalkozzanak a történészek. A legközelebbi múlttal is. Mindenki más nézzen előre!”

Aki előre néz, az láthatja (sok egyéb mellett, persze) a „Kard és kocka” című filmet, amelyet akkoriban mutatnak be Gábor Miklóssal, Bánhidi Lászlóval, Zenthe Ferenccel, Ruttkai Évával, Törőcsik Marival, Balázs Samuval, Pécsi Sándorral, Rajz Jánossal a főbb szerepekben, de egy-egy jelenet erejéig már feltűnik Bodrogi Gyula, Garas Dezső, sőt az észbontóan csinos Felföldi Anikó is.

A futballisták ugyan nem gyakori vendégei, de mégis megjegyzendő: a Marx téren ekkor nyílik meg az első Tejvendéglő. Soha, sehol nem ettem azóta sem olyan gyümölcsrizst vagy madártejet, mint ott egy-egy kettős meccsről hazafelé tartva.

Egy magamfajta, akkor éppen a kilencedik évében járó kissrác számára az élmények orgiája volt egy Albert vagy egy Tichy gól, majd mindez betetőzve egy Tejvendéglő látogatással, bár az utóbbira már csak anyai nagyapám tartott velem, mert odáig azért nálunk soha sem fajulhatott a helyzet, hogy apám egy Tejvendéglő látogatója legyen…

 

 A Pécsi Dózsa elleni bajnoki mérkőzés előtt készült felvételen állnak (balról): Albert, Orosz, Dálnoki, Rákosi, Dalnoki, Vilezsál. Elől: Kocsis, Mátrai, Horváth, Berta, Dékány dr. (Kocsis Györgygyűjteményéből)

Főhősünkre visszatérve: 1959. november 8–án aztán ledől minden gát, eloszlik minden kétely, értelmét veszti minden kritikus, vagy egyenesen kötekedő szó: Albert Flórián másfél hónappal 18. születésnapja után, egy évvel és hat nappal az NB I-es bemutatkozását követően egyszer és mindenkorra bejelentkezik a magyar labdarúgás Császára címre.

Nagyon messze jár még attól, hogy ezt a címet meg is kapja, de az, aki kint van a szinte végig szakadó esőben lejátszott NSZK elleni meccsen, ráadásul csak egy mákszemnyi érzékkel is bír a futball nevű játék iránt, pontosan látja: ez a fiú lesz az, aki egyszer tényleg felül majd a császári trónra.

A gólról, arról a bizonyos mind a mai napig emlegetett csodagólról a sorozat első fejezetében már részletesen volt szó, így itt most csak annyit:feküdt ott mindenki, aki német.

Feküdt, mert Flóri úgy kígyózott át rajtuk a labdával, hogy többen tehetetlenségükben még egymással is összeütköztek, s a jó öreg Népstadion esőáztatta gyepén csücsülve bámulhatták csupán mit tesz velük ez a szemérmetlenülfiatalsrác, akinek a klasszikus költő sorait kölcsönvéve: „pedig még legénytollsem pehelyzik állán…”.

A Filmhíradó kamerája szerencsére megörökítette a jelenetet, így bárki ma is megnézheti, s aki utána azt mondja, hogy az az Albert gól ma nem ugyanúgy gól a világ bármelyik pályáján, a világ bármelyik válogatottja ellen, mint ahogy gól volt ott és akkor, azzal nincs vitám. Ráhagyom.

A németek egyik csatárának mindenesetre tetszhetett, amit magyar center kollégája művelt, mert amikor Flóri nagy nehezen kibontakozott az őt agyon ünneplő játékostársai öleléséből, egy, szinte alig látható, csak a nagyon figyelmes szem által érzékelhető mozdulattal messzemenő elismerése jeléül végig simított a középkezdéshez éppen visszafutó magyar fiú karján.

A német játékost Uwe Seelernek hívták.

Az NSZK elleni 4:3, és benne a varázslatos Albert gól beírja magát a magyar futballtörténelembe, bevésődik az emlékezetekbe, kitörölhetetlen többé a lelátón tomboló emberek lelkéből. Pedig villámgyorsan jönnek az egyszerű hétköznapok. A Császárrá válás útján megtett első igazán nagy lépést követően egy hét múlva már újra a Népstadion a színhely, az ellenfél a BVSC, de most nem a derék vasutasok, hanem a zöldben játszók nyernek 5:1-re, s a meccs talán nem véletlenül lesz Flóri legkedvesebb bajnokija. Az ötből négyet ugyanis Albert Flórián jegyez.

Mind a négyet – fejeli!

 

(fotó: Képes Sport)

Csoda, ha ezek után már elhangozhat az a bizonyos szilveszteri poén Kellér Dezső szájából a televízió szilveszteri műsorában? Csoda, ha annyit mond csak, hogy Flóri(és, persze csípőre teszi a kezét…) s mindenki pontosan tudja, hogy kiről van szó?

Pedig a műsorban riválisa éppen lenne bőven. Éjfél előtt néhány perccel Psota Irén elénekli az év slágerét, a „Barnabőrű hableány”-t, akinek bája (mint azt adalból megtudjuk) bűvöl Pest Budán. A szám remek, Psota nagyszerű, a nagyobb tapsot mégis az Albert poén kapja.

Ilyen évet éltünk.

Lakat T. Károly

]]>www.tempofradi.hu]]> – A Flag Polgári Magazin partnere

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Flag gondolja (33) Jobbegyenes (1796) Egészség (50) Tv fotel (65) Történelem (14) Életmód (1) Kultúra (6) Belföld (5) Heti lámpás (241) Tereb (140) Irodalmi kávéház (489) Gasztronómia (539) Politika (1571) Autómánia (61) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (652) Szépségápolás (15) Nagyvilág (1450) Titkok és talányok (12) Sport (729) Alámerült atlantiszom (142) Mozaik (83) Rejtőzködő magyarország (171) Mondom a magamét (4646) Vetítő (37) Mozi világ (440)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>