Ma 2019 december 14. Szilárda napja van. Holnap Valér napja lesz.
c98e78a4a9a504e183ac6a5aa9517524.jpg

In memoriam - Gyetvai Laci bácsi

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Gyetvai csak a Ferencvárosi Torna Clubban játszott pályafutása során, amellyel háromszoros magyar bajnok (1937/38, 1939/40, 1940/41), háromszoros Magyar Kupa-győztes (1941/42, 1942/43, 1943/44) tudott lenni. A korábbi kiválóság 230 alkalommal lépett pályára egyesületünkben és 83 gólt szerzett.

A válogatottban 17-szer szerepelt, és 3-szor volt eredményes.

* * *

Az alábbiakban, egy még 2011. decemberében készült nagyszerű interjúval állítunk emléket a Fradi Szívű Örökös Bajnoknak!

Egy hozzám hasonló Fradistának mindig óriási élmény egykori fantasztikus labdarúgóinkkal találkozni. Különlegesen megtisztelő, ha egy ilyen találkozó alkalmából saját lakásán fogad egy olyan legenda, mint Gyetvai László, a ma élő legidősebb válogatott Fradi játékos. Egy nagyon kedves barátom – egykor szintén első osztályú labdarúgó – Muraközy Tibor segítségével jött létre ez a találkozó és külön öröm volt számomra, hogy Gyetvai Laci bátyám jóval túl a kilencvenen is remek hangulatban és nagy örömmel fogadott minket XV. kerületi otthonában.

A Zsókavár utcában lévő lakásba érkezve az ünnepelt sportoló rendkívül kedves és fiatalos lánya kísért be édesapjához, akiről immár 23 éve gondoskodik, hiszen sajnos az egykori balszélső 1988-ban megözvegyült.

- Laci bácsi! Több internetes annales is 1918. december 18-ra teszi az Ön születésnapját, pedig ha jól tudom már 11-én meglátta a napvilágot?
- Jól tudja, hiszen 1918. december 11-én születtem a felvidéki Zólyomban. Valószínű, hogy valahol, valamikor elírhatták a dátumot és néhányan ebből a kissé hibás adatból indultak ki. Egyébként olyan nagy jelentősége nincs a dolognak, hiszen így is úgy is kilencvenhárom vagyok.

- Azért sok Önnél fiatalabb is örülne, ha ilyen remek egészségnek örvendene, ami nyilván a sportemberhez illő életmódnak és nem mellékesen a Fradizmusnak is köszönhető.
- Szüleimmel már egészen kis gyermekként Budapestre költöztem és mivel mindig is a zöld fehérek rajongója voltam, ezért 15 éves koromban, 1933-ban – úgy négyszázad magammal – jelentkeztem egy toborzóra, ahol Izsák Zsigmond – Zsazsa bácsi – azonnal szólt a szertáros Manci néninek, hogy biztosítson részemre egy gyönyörű zöld fehér felszerelést. Mondanom sem kell, hogy akkor a világ legboldogabb gyereke voltam és attól kezdve számomra csakis a Ferencváros létezett.

- Rögtön a balszélső posztjára került?
- Azon a bizonyos toborzón először kötetlenül játszottunk mi gyerekek, tehát amolyan grundfoci jelleggel mindenki bejátszotta a pálya minden részét, de mivel hamar kiderült, hogy bal lábbal ügyesebben bánok a labdával és meglehetősen nagy végsebességgel rendelkezem, ezért Zsazsa bácsi elhatározta, hogy bal oldali támadót farag belőlem. Talán sikerrel.

- Ezt követően végigjárta azt a bizonyos szamárlétrát, vagyis egy évig a kölyök-, majd az ifi- végül pedig az amatőrcsapatban szerepelt. Gyors karrier volt az Öné, hiszen 1937-ben már bemutatkozhatott az akkoriban nem csak a nevében profi NB I-ben.
- Nyugodtan mondhatom, hogy fantasztikus gárdába csöppentem, hiszen olyan társakkal futhattam ki a pályára hétről hétre zsúfolt lelátók előtt az Üllői úton, mint Sárosi György és Béla, Lázár Gyula – a legendás Tanár úr – Toldi Géza, a kapus Háda József vagy a szintén válogatott Kemény Tibor, akitől nemes küzdelemben sikerült megszereznem a 11-es számú mezt.

- És ugyebár a sikerek sem maradtak el.
- Így igaz. Rögtön az első szezonban bajnokságot és Közép Európa Kupát sikerült nyernünk, a hazai meccseken pedig rendre 30-40 000 szurkoló előtt játszottunk, akiknek nem okozhattunk csalódást.

- Akkori mestereinek is sokat köszönhet, ugye?
- Izsák Zsazsa bácsiról már tettem említést, a korosztályos együttesekben a százszázalékos bajnokságot nyerő együttesünk kapusa, Amsel Ignác keze alatt is pallérozódtam, majd Blum Zoltán volt az, aki először bizalmat szavazott nekem az első csapatban.

- Sajnos nem adatott meg Laci bácsinak az, hogy világbajnokságon szerepelhessen, pedig már 1938-ban, a franciaországi vb évében felhúzhatta magára a címeres mezt.
- Igen a világbajnokságra utazó keretbe még nem kerültem be, de az év decemberében, Glasgowban Skócia ellen Dietz Károly beállított a világ akkori második legjobb válogatottjába.

- Talán kevesek számára egyértelmű, hogy miért 23 évesen, 1942-ben a németek ellen volt utoljára a nemzeti csapat tagja?
- Ebben bizony egy sajnálatos sérülés a ludas, ugyanis az egyik bajnokin részleges izomszakadást szenvedtem és mivel abban az időben még nem lehetett cserélni, a pályán kellett maradnom. Képzelheti, hogy a kínok kínját éltem át olyan állapotban, pedig ha akkor rögtön lejöhetek a gyepről és időben megkapom a megfelelő orvosi ellátást, talán sok minden másképp alakul a pályafutásomban és lehet, hogy nemcsak tizenhétszeres válogatott lettem volna! Persze így sem panaszkodom, csodálatos éveket töltöttem az Üllői úton játékosként és később a tartalékcsapat edzőjeként egyaránt.

- Ha egyetlen játékost kellene kiemelnie a korabeli társai közül, akinek játéka a legnagyobb hatást gyakorolta Önre, ki lenne az?
- Lázár Gyula. Ő valóban a futball professzora volt, nem véletlenül kapta a „tanár” becenevet. Olyan fantasztikus játékintelligenciával és gömbérzékkel rendelkezett, hogy annak tényleg csodájára járt minden futballrajongó. Szerelései, támadásindításai mindig élményszámba mentek és emellett emberileg is kiváló volt. Nem véletlenül szerepelt majd’ ötvenszer a válogatottban, pedig akkoriban jóval kevesebb nemzetek közötti meccset rendeztek, mint manapság.

- Ha már a trénereket említettük, szintén dolgozott annál a Ferencvárosnál, amelyben Ön is szerepelt egy másik legenda, Tóth-Potya István, akinek élete tragikus véget ért.
- Valóban legenda Ő is, hiszen játékosként és edzőként is bajnoki címet szerzett nálunk, majd utána valakik – talán túlzottan is – belehajszolták a politikai szerepvállalásba és ez vezetett oda, hogy végül a nyilas diktatúra áldozata lett. Nem szabad lett volna ennek így történnie.

- A háborút követően már csak három esztendeig csodálhatták a szurkolóink az Ön fantasztikus szélsőjátékát.
- Legnagyobb sajnálatomra az a bizonyos sérülés nem múlt el nyomtalanul, újra és újra előjött és ennek következtében már kevésbé bírtam a meccsek egyre nagyobb iramát. 1948-ban ezért a visszavonulás mellett döntöttem. Utolsó bajnoki meccsem azért igencsak emlékezetesre sikeredett. A Csepel ellen játszottunk afféle bajnoki döntőnek is beillő meccset, ahol már egy esetleges döntetlen is pályafutásom negyedik bajnoki aranyát jelentette volna. Hatalmas meccsen 4-3-ra kikaptunk így végül a Vasas is megelőzött minket. Emlékszem még a fákon is lógtak az emberek annyian voltak kíváncsiak a mérkőzésre. Nem tudom, azóta volt –e valaha ekkora közönség a csepeli stadionban. Az viszont biztos, hogy én akkor játszottam utoljára az NB I-ben.

- Utána jött egy fantasztikus, 140 rúgott góllal bajnok Fradi, melynek Ön már nem lehetett a tagja, majd a nehéz idők, a Rákosi korszak, amelynek nem volt éppen kegyelt csapata a Ferencváros, olyannyira, hogy előbb ÉDOSZ-t, majd Kinizsit csináltak belőle a kommunisták és még a zöld fehér színeket is elvették.
- Nehéz idők voltak, annyi szent! Olyan, valóban szívvel lélekkel az egyesülethez kötődő embereknek, mint amilyen jómagam is vagyok, iszonyatos volt átélni ezeket az éveket. Ám a Fradi-szív a legsötétebb időkön is biztos igazodási pontot jelentett számunkra és minden nehézségen átsegített bennünket. Amikor aztán 1956 novemberében újra kikiálthattuk a világ felé, hogy a csapatunk neve Ferencvárosi Torna Club és a színünk zöld fehér, megint minden Fradista igazán boldognak érezhette magát. Emlékszem összegyűltünk vagy negyvenen a klubházban és jóféle magyar borokkal koccintottunk a jeles eseményre. Lakat Károlytól Kispéter Mihályig minden Magyarországon tartózkodó ikon jelen volt abban a – nyugodtan mondhatom – történelmi pillanatban. Biztos máshogy alakult volna a klub sorsa, talán Európa egyik vezető egyesülete lehettünk volna, ha nem következik be az, ami november 4-én történt! Amire azonban büszkék lehettünk; a forradalomnak ezt a vívmányát már senki nem vehette el tőlünk.

- Laci bácsi ezt követően is mindig a Fradi-család tagja maradt, akár a tartalék-, akár az öregfiúk csapat edzőjeként, majd 1974-ben az FTC Örökös Bajnoka címet is megkapta. Ha valakinek, hát Önnek igazán lehet véleménye arról, hogyan is jutott idáig ez a csodálatos klub, hogy az utóbbi években még a puszta léte is veszélybe került!
- Túl sok olyan személyt engedtünk vezető pozícióba, akik nem voltak ízig – vérig Fradisták, akikből hiányzott az a rajongás, ami bennünk általában apáról fiúra szállt. Ha a Fradit mindig Fradisták irányították volna és nem holmi Újpest, MTK érzelműek vagy éppen külföldiek, meggyőződésem soha nem jutottunk volna ilyen mélyre. Talán most Kubatovék rendbe teszik a Ferencvárost, csodálatos lenne, ha még megérhetném, hogy a csapat huszonkilencedszer is megnyeri a bajnokságot!

- Tiszta szívemből kívánom, hogy így legyen, és végezetül arra kérném, hogy énekelje fel hangrögzítőre a Fradi öregfiúk indulót!
- Nagy örömmel megteszem, hiszen mai napig szeretek dalra fakadni, főleg ha a Fradiról van szó.

]]>Kuriózum: Gyetvai László énekel]]>

Juhász Attila - ]]>http://www.ftcbaratikor.hu]]>

A Ferencvárosi Torna Club vezetősége, sportolói és szurkolói nevében is őszinte részvétét nyilvánítja ki. Emlékét örökké megőrizzük!

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozi világ (440) Politika (1571) Történelem (13) Alámerült atlantiszom (142) Mondom a magamét (4152) Flag gondolja (33) Gazdaság (633) Irodalmi kávéház (474) Kultúra (4) Jobbegyenes (1652) Gasztronómia (539) Egészség (50) Sport (729) Tereb (138) Rejtőzködő magyarország (171) Belföld (5) Tv fotel (65) Mozaik (42) Heti lámpás (221) Szépségápolás (15) Vetítő (37) Életmód (1) Autómánia (61) Emberi kapcsolatok (36) Nagyvilág (1440)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>