- 0
Nem sok módosítás történt a labdarúgásban azóta, hogy az angol szövetség 1863-ban lefektette az alapszabályokat. A sportág szabályalkotó testületének (IFAB) csütörtöki döntése, a játékvezetőket segítő technikai találmányok, így a gólvonalbíró alkalmazásának engedélyezése ugyanakkor mérföldkő a futballban. Íme a legfontosabb szabályváltozások 1866 óta.
1958: engedélyezik a cserét
A harmincas évekre egyre nyilvánvalóvá vált, hogy az eredeti Laws of the Game generáljavításra szorul, mivel a szabályokról messziről lerítt, hogy azok a viktoriánus kori Anglia avítt nyelvén íródtak. A grandiózus feladatra Stanley Roust, az IFAB tagját kérték fel. Az angol úriember – aki nem mellesleg 1961-ben a FIFA elnöke lett – olyan jól végezte el feladatát, hogy a „Törvényeket” csak 1997-ben kellett újra nagyító alá venni.
Két nagyon fontos változásra került sor ebben az időben: 1958-ban engedélyezték a csapatok számára a cserét, 1970-től pedig a játékvezetők immáron sárga és piros lappal szankcionálhatták a durván szabálytalankodó játékosokat.
1990: új lesszabály
1990-ben tovább bonyolódott a sport kétségkívül egyik – laikusok számára – legnehezebben megérthető szabálya, a les. Az új szabályváltozás a támadócsapatot segítette: ha a támadó egyvonalban volt az utolsó védővel, akkor az már nem számított leshelyzetnek. Ugyanebben az évben került a szabálykönyvbe az is, hogy ha védő gólhelyzetben vét szabálytalanságot a támadóval szemben, akkor azért automatikusan piros lap jár.
2012: jön a gólvonal-technológia
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) márciusban nyolc technikai vívmány közül kettőt, a Hawk-Eye és a GoalRef elnevezésű találmányt tartotta további vizsgálatra érdemesnek, s most az IFAB mindkettőnek szabad utat adott. Előbbi a teniszből is ismert kamerás megfigyelő rendszer segítségével, utóbbi a labdába épített chipnek köszönhetően tudja megállapítani, hogy a játékszer áthaladt-e a gólvonalon. A technikákat először a decemberben, a Japánban sorra kerülő klub-világbajnokságon, majd a 2013-as brazíliai Konföderációs Kupán és a 2014-es vb-n alkalmazzák élesben.
mult-kor.hu