Ma 2024 december 18. Auguszta napja van. Holnap Viola napja lesz.
cda52502a43c3089a37fd4079a78d9d9.jpg

_ Hazai pálya - NB I. 22. _forduló_

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A 22. fordulóban a Ferencváros nem tudott újabb győzelmet szerezni, csak döntetlenre futotta az erjéből Szombathelyen, míg a Győr és az MTK tovább tudta növelni az előnyét a tabella 1. és 2. helyén.

Újpest FC-Kaposvári Rákóczi 1-0 (1-0)
Szusza Ferenc Stadion, 1200 néző, v: Németh Á.
gólszerző: Vasiljevic (33.)
sárga lap: Vasiljevic (38.), Kabát (84.), illetve Safaric (32.), Okuka (70.), Oláh (76.)

A mérkőzés előtt az újpesti klubvezetés a pályán köszöntötte Dunai Antalt, az egyesület olimpiai bajnok játékosát, aki március 21-én töltötte be 70. életévét. Szintén köszöntötték az olimpiai bajnok Kozák Danuta kajakost és Gyurta Dániel úszót, ugyanis az elmúlt hónapokban mindketten Újpestre szerződtek.
Az első félidőben valamelyest a hazai együttes futballozott mezőnyfölényben, de a Kaposvár előtt is adódtak lehetőségek. Az Újpest aztán egy némileg szerencsés góllal megszerezte a vezetést, majd a vendégek is betaláltak, de Pavlovic gólját a játékvezető les miatt érvénytelenítette. A szünet után nem sokat változott a játék képe, így Prukner László, a Kaposvár vezetőedzője két támadó felfogású futballistát küldött a pályára. A vendégek ezt követően sokkal többet veszélyeztettek, de ki is nyíltak, így az Újpest az ellentámadásokból próbálta növelni előnyét, ez azonban nem sikerült. A mérkőzés összképe alapján a hazai csapat egy kiegyenlített összecsapáson tartotta otthon a három pontot.

PMFC-Matias - Győri ETO FC 0-2 (0-2)
Pécs, 2000 néző, v.: Bognár
gólszerző: Trajkovic (12.), Kronaveter (29.)
sárga lap: Lázár P. (49.), illetve Kink (53.), Pilibaitis (60.)
piros lap: Balogh B. (33.), Akassou (70.), illetve Strestík (33.)

Kiválóan kezdett a Győr, sorra dolgozta ki a helyzeteket, melynek köszönhetőem hamar előnybe került. Ezt követően kiegyenlítetté vált a játék, a Pécs előtt is adódtak lehetőségek, azonban az újabb gólt a vendégek szerezték. A folytatásban a Győr átengedte a területet és a kezdeményezést a hazai együttesnek, amely ugyan így fölényben futballozott, de helyzetig alig jutott. A zöld-fehérek biztosan őrizték kétgólos előnyüket, s könnyedén vitték el a három pontot a Mecsekaljáról.

FGSZ Siófok-MVM Paks 1-1 (1-1)
Siófok, 500 néző, v.: Solymosi
gólszerző: Pál Sz. (23.), illetve Lázok (28.)
sárga lap: Takács Z. (27.), Windecker (71.), illetve Kovács G. (12.), Szabó J. (26.), Éger (76.)

Az első tavaszi sikerét próbálta megszerezni a Siófok, amely Pál góljával vezetéshez is jutott az első félidő elején. Nem sokáig örülhettek azonban a hazaiak, mert Lázok 22 méteres szabadrúgásból egyenlíteni tudott. A gólokon kívül nagyobb helyzetig nem jutottak a csapatok. A fordulás után a siófokiak játszottak fölényben, ám igazán  komoly lehetőséget a paksi Eppel hagyott kihasználatlanul. A végjátékban aztán hiába próbálkozott a hazai együttes, így első idei győzelmére továbbra is várnia kell.

Lombard Pápa Termál FC - Kecskeméti TE-Phoenix-Mecano 0-2 (0-0)
Pápa, 500 néző, v.: Kassai
gólszerző: Balázs Zs. (70.), Salami (83.)
sárga lap: Tóth G. (17.), Maric (28.), Quintero (56.), Rodenbücher (90.), illetve Mohl (56.), Antal B. (86.)

Az első játékrészben a hazai csapat támadott többet, míg a vendégek két komoly ziccert is kidolgoztak, de Szűcs mindkét esetben védett. A folytatásban továbbra is a Pápa irányított, mégis a Kecskemét szerzett gólokat: a vendégek két szép kontrával eldöntötték a mérkőzést.

Egri FC-MTK Budapest 0-3 (0-3)
Vác, 250 néző, v.: Szőts
gólszerző: Vass (4.), Kanta J. (18., 39., előbbit 11-esből)
sárga lap: Pavicevic (11.), Rakovic (17.), illetve Kanta J. (32.)

Az MTK bő negyedóra alatt két gólt szerezve gyakorlatilag el is döntötte a találkozót, ráadásul a szünet előtt Kanta meg egyszer az egriek kapujába talált. A folytatásban a fővárosiak biztosan őrizték megnyugtató előnyüket.

Budapest Honvéd - DVSC-TEVA 2-2 (1-2)
Bozsik Stadion, 1000 néző, v.: Farkas
gólszerző: Nagy G. (5.), Martinez (76., 11-esből), illetve Pölöskey (34.), Ignjatovic (44., öngól)
piros lap: Nagy Z. (75.) sárga lap: Martinez (68.), Zivanovic (85.), Vécsei (92.), illetve Bódi (31.), Máté P. (39.), Pölöskey (46.)


Sokkal jobban kezdte a mérkőzést a Honvéd, amely már saját térfelén letámadta a Debrecent, s a nyomás hamar góllá is érett. Ezt követően a kispestiek átengedték a területet és a kezdeményezést a címvédő vendégeknek, akik fölényüket kihasználva előbb egyenlítettek, majd a szünet előtt Ignjatovic öngóljával a vezetést is megszerezték. A küzdelmes második félidőben nem bírtak egymással a csapatok, mígnem Lanzafame lerántásáért piros lapot kapott Nagy Zoltán és büntetőhöz jutott a Honvéd, amelyet értékesített is. A piros-feketék a hajrában nem tudták érvényesíteni létszámfölényüket, csak kapufáig jutottak.

Diósgyőri VTK-Videoton FC 2-1 (2-0)
Diósgyőr, 4000 néző, v.: Szabó Zs.
gólszerzők: Luque (11.), Fernando (22.), illetve Nikolics (80.)
sárga lap: Luque (59.), Gosztonyi (66.), Ribánszki (75.), Gohér (86.), Caneira (90.), Brachi (92.), illetve Oliveira (59.), Juhász (65.)

Az első félidőben a Videoton birtokolta többet a labdát, de a diósgyőriek remekül kihasználták a vendégek bal oldali védelmének gyengélkedését. A hazaiak remek támadásokat vezettek, melynek köszönhetően két szép akciógólt szereztek. A szünet után paprikásabb hangulatban folytatódott a meccs, a Videoton jelentős mezőnyfölényt harcolt ki, melynek köszönhetően sikerült szépítenie. A vendégek egyenlíthettek is volna, ám Nikolics 11-esét Ribánszki kivédte. A DVTK idei legjobb teljesítményét nyújtotta, így rászolgált a sikerre.

Szombathelyi Haladás-Ferencváros 0-0
Szombathely, 5205 néző, v.: Andó-Szabó
sárga lap: Ugrai (83.), illetve Leonardo (22.), Cukic (55.), Böde (70.), Jenner (78.)

Erős tempót diktáltak a csapatok, folyamatos volt a játék, de mindkét fél nagy hangsúlyt helyezett a védekezésre, így alig akadt gólszerzési lehetőség a kapuk előtt. Fordulás után paprikásabb hangulatban folytatódott a játék, kemény párharcokat vívtak a játékosok, az iramra továbbra sem lehetett panasz, de gólt egyik csapat sem tudott összehozni.

A forduló képe:


A bajnokság állása:

 
  Csapat Msz. Gy. D. V. Gk. P.
1 ]]>Győri ETO]]> 21 15 5 1 43-17 50
2 ]]>MTK]]> 21 12 5 4 35-20 41
3 ]]>Videoton FC]]> 21 10 5 6 36-17 35
4 ]]>Ferencváros]]> 21 9 8 4 35-24 35
5 ]]>DVSC-TEVA]]> 21 10 3 8 30-22 33
6 ]]>Diósgyőr]]> 21 8 7 6 21-23 31
7 ]]>Bp. Honvéd]]> 21 8 5 8 32-32 29
8 ]]>Újpest FC]]> 21 7 7 7 28-30 28
9 ]]>MVM Paks]]> 21 6 10 5 31-23 28
10 ]]>KTE-Phoenix Mecano]]> 21 7 6 8 26-30 27
11 ]]>Haladás]]> 21 6 9 6 25-20 27
12 ]]>Kaposvár]]> 21 7 5 9 23-26 26
13 ]]>PMFC-Matias]]> 21 6 7 8 22-28 25
14 ]]>Lombard Pápa]]> 21 5 5 11 16-35 20
15 ]]>Eger]]> 21 2 5 14 15-42 11
16 ]]>Siófok]]> 21 2 4 15 18-47 10
 

Flag sport - MTI

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Életmód (1) Vetítő (30) Mozi világ (440) Flag gondolja (38) Autómánia (61) Jobbegyenes (2898) Rejtőzködő magyarország (168) Gazdaság (723) Heti lámpás (342) Egészség (50) Alámerült atlantiszom (142) Titkok és talányok (12) Tereb (146) Sport (729) Irodalmi kávéház (543) Történelem (18) Nézőpont (1) Mondom a magamét (8031) Nagyvilág (1310) Mozaik (83) Belföld (11) Szépségápolás (15) Politika (1582) Kultúra (9) Emberi kapcsolatok (36) Tv fotel (65) Gasztronómia (539)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>