Ma 2020 február 28. Elemér napja van. Holnap Anonymus napja lesz.
0a48a855fe3065f9359950b733b3957a.jpg

Hazai pálya - 2013-2014 - NB I. 22. forduló

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A magyar bajnokság 22. fordulójának rangadóját a DVSC nyerte meg, a nagyon gyenge tavaszt produkáló Videotonnal szemben, így már 8 pontos előnnyel vezeti a tabellát. Kimondhatjuk nyugodt szívvel, hogy bizonyosan eldőlt a bajnoki cím sorsa.

Mezőkövesd Zsóry FC – Budapest Honvéd 1-0 (1-0)
Mezőkövesd, 2800 néző, v.: Solymosi
gólszerző: Menougong (27.)
sárga lap: Takács (8.), Fótyik (11.), Velicky (73.), Dobos (76.), illetve Alcibiade (31., 68.), Holender (56.), Daud (91.) kiállítva: Alcibiade (68.)

A mérkőzést a vendégcsapat kezdte jobban, mégis a hazaiak jutottak vezetéshez az első félidő derekán. A gól után kiegyenlítettebbé vált a játék, sőt, a Mezőkövesd növelhette is volna előnyét a hajrában. A második félidő két nagy hazai helyzettel indult, majd Alcibiade kiállításával még veszélyesebb lett a kövesdiek játéka, míg a túloldalon két kapufáig jutott a Honvéd. Bár a fővárosiaknak is akadtak lehetőségei, a hajrá megint a Mezőkövesdé volt, az eredmény azonban nem változott, mert Véber György játékosai a legnagyobb helyzeteiket is kihagyták.

Diósgyőri VTK-Puskás Akadémia 2-3 (1-0)
Miskolc, 8000 néző, v.: Németh Á.
gólszerzők: Gosztonyi (17., 11-esből), Gohér (80., 11-esből), illetve Tischler (66., 88.), Lencse (77., 11-esből), sárga lap: Debreceni (41.), illetve Nagy Zs. (6.), Tóth II. B. (68.), Guaru (79.)

Az első félidőben a vendégek játszottak veszélyesebben, egy büntető révén mégis a Diósgyőr szerzett vezetést. Később is a Puskás Akadémia támadott többet, egy ízben csak a keresztléc mentette meg a hazaiakat a góltól. A folytatásban is a felcsútiak futballoztak fölényben, melynek eredményeként Tischler góljával és Lencse 11-esével fordítottak, de aztán váratlanul ismét egyenlő lett az állás egy újabb büntető révén. A hajrában aztán a mezőny legjobbja, Lencse második találatával eldöntötte a három pont sorsát a végig jobban futballozó Puskás Akadémia javára.

Kaposvári Rákóczi-MVM Paks 0-0
Kaposvár, 1500 néző, v.: Fábián
sárga lap: Firtulescu (16.), Coroian (49.), Okuka (80.), Florean (90.), illetve Délczeg (48.), Szabó J. (67.), Fiola (74.), Tóth B. (77.), Könyves (79.)

A sok hibával tarkított, alacsony színvonalú találkozón alig forogtak veszélyben a kapuk. A vendégek valamivel közelebb jártak a győzelem kiharcolásához, de Antal néhány szép védésének köszönhetően gól nélküli döntetlen maradt az eredmény. Ez egyik csapatnak sem ér sokat a bennmaradásért vívott küzdelemben.

PMFC-Matias - Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 0-0
Pécs, 1300 néző, v: Vad II
sárga lap: Nagy J. (89.), illetve Karan (30.), Eninful (62.), Balázs Zs. (90.)

Óriási lendülettel kezdte az összecsapást a hazai csapat, amely az egész első félidőben jóval veszélyesebben futballozott, mint riválisa. A kecskemétiek elvétve jutottak csak el a pécsi tizenhatosig, miközben a hazaiak számos helyzetet puskáztak el. Fordulás után valamelyest magára talált a KTE, kiegyenlítettebbé vált a játék. Mindkét csapat igyekezett helyzeteket kialakítani, de ezeket egyik sem tudta kihasználni: a pécsiek a 75. percben egy szabálytalan gólig jutottak, a Kecskemétnek viszont még ez sem jött össze.

Győri ETO FC-MTK Budapest 3-0 (1-0)
Győr, 2800 néző, v.: Farkas
gólszerzők: Rudolf (12.), Lipták (67.), Andric (70.)
sárga lap: Strestik (16.), Kamber (53.), Varga (56.), Trajkovic (56.), Pátkai (61.), Lang (74.), Dinjar (85.), illetve Kanta (34.), Vass (41.), Torghelle (57.), Nagy (86.)

Remekül kezdte a mérkőzést a Győr, és válogatott csatára, Rudolf révén gyorsan vezetést szerzett. Ezt követően is a hazaiak játszottak veszélyesebben, ám újabb gólt nem tudtak szerezni. A fordulás után kiegyenlítettebbé vált a játék, az MTK szeretett volna egyenlíteni, de támadásaiban kevés veszély volt. A játékrész közepén aztán két gyors góllal eldöntötte a három pont sorsát a Győr.

Videoton FC – Debreceni VSC 1-2 (1-2)

Székesfehérvár, 5200 néző, v.: Iványi
gólszerzők: Nikolics (15.), illetve Caneira (26., öngól), Máté (37.)

Az első félidő elején többet birtokolta a labdát a vendég együttes, Sidibe révén lesgólig is eljutott a listavezető. A Videoton egyik kontrája azonban az első negyedóra végén gólt eredményezett: Sándor kiugratásából Nikolics lőtt gólt. A folytatásban tovább támadott a Debrecen és egy szerencsés góllal - Caneira lábáról pattant a fehérvári kapuba a labda - egyanlített. A Videoton nagyobb sebességre kapcsolt, mégis a DVSC szerzett vezetést Máté Péter találatával, sőt, a félidő végén Szakály növelhette volna a vendégelőnyt, de ziccerét Calatayud kifogta. A fordulást követően a Videoton nagy erőket mozgósított az egyenlítés érdekében, de támadásai körülményesek voltak, hiányzott belőlük az ötlet, az átütőerő. A listavezető többnyire védekezett, ezt azonban magabiztosan tette. A fehérvári szurkolók csakúgy, mint a legutóbbi Győr elleni hazai mérkőzésen, ezúttal is tüntettek José Gomes vezetőedző ellen, és vastapssal, illetve "Bajnokcsapat!" felkiáltással búcsúztak a pályáról levonuló debreceni labdarúgóktól.

Szombathelyi Haladás-Újpest FC 1-0 (1-0)
Szombathely, 3723 néző, v.: Andó-Szabó
gólszerző: Radó (45.) sárga lap: Iszlai (27.), Németh M. (63.), Nagy G. (89.) illetve, Juanan (81.), Heris (86.), Suljic (86.)

Az első félidő egyetlen említésre méltó eseményére egészen az utolsó percig kellett várni, ekkor Radó lépett ki jó ütemben a védők közül és passzolt magabiztosan a vendégek kapujába. Ezt leszámítva rendkívül gyenge színvonalú 45 percet produkáltak a csapatok, leginkább felíveléseket és vagdalkozást láthatott a publikum. A fordulást követően érzékelhetően mindkét vezetőedző támadóbb felfogásban próbálta játszatni csapatát, és a korai cserék is lendületet hoztak a találkozóba. Az egyenlítésért támadó lila-fehérek végig nyomták a második játékrészt, de gyakorlatilag még helyzetet sem tudtak kidolgozni a rendkívül szervezetten védekező szombathelyiek ellen.

Ferencváros-Lombard Pápa Termál FC 4-0 (2-0)
Puskás Ferenc Stadion, 6000 néző, v.: Becséri
gólszerzők: Leonardo (33., 11-esből), Böde (35.), Mateos Ramajo (53., 11-esből), Somália (75.)
sárga lap: Busai (41.), Besic (45.), Mateos Ramajo (53.), illetve Sekour (32.), Tóth G. (39.), Présinger (52.), Griffiths (65.)

A Ferencváros az első perctől kezdve jobban és veszélyesebben futballozott. Egy ideig állta a rohamokat a vendég együttes, de csak idő kérdése volt a hazai vezetés. Félóra után aztán Leonardo büntetőjével előnybe került az FTC, ezzel megtört a jég, és hamar újabb gólt kapott a Pápa. A folytatásban is csak a zöld-fehérek veszélyeztettek, így további két gólt szerezve rendkívül magabiztos és megérdemelt győzelmet arattak.

A forduló képe:

A bajnokság állása:

  Csapat Msz. Gy. D. V. Gk. P.
1 ]]>Debreceni VSC]]> 22 14 6 2 48-22 48
2 ]]>Győri ETO]]> 22 11 7 4 36-26 40
3 ]]>Videoton FC]]> 22 11 5 6 39-22 38
4 ]]>Haladás]]> 22 9 8 5 30-24 35
5 ]]>Bp. Honvéd]]> 22 9 6 7 32-25 33
6 ]]>Ferencváros]]> 22 9 6 7 35-31 33
7 ]]>PMFC-Matias]]> 22 9 6 7 34-31 33
8 ]]>Diósgyőr]]> 22 8 9 5 35-29 33
9 ]]>Újpest FC]]> 22 7 7 8 36-35 28
10 ]]>Puskás Akadémia]]> 22 7 6 9 30-39 27
11 ]]>Kecskemét]]> 22 6 9 7 26-33 27
12 ]]>Lombard Pápa]]> 22 7 5 10 25-33 26
13 ]]>Mezőkövesd]]> 22 6 4 12 23-38 22
14 ]]>MVM Paks]]> 22 4 8 10 25-35 20
15 ]]>MTK]]> 22 4 7 11 22-29 19
16 ]]>Kaposvár]]> 22 2 7 13 18-41 13

FLAG sport - MTI

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Vetítő (37) Mozi világ (440) Mondom a magamét (4342) Tv fotel (65) Flag gondolja (33) Egészség (50) Mozaik (42) Gasztronómia (539) Nagyvilág (1446) Politika (1571) Tereb (139) Rejtőzködő magyarország (171) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (481) Kultúra (4) Alámerült atlantiszom (142) Sport (729) Történelem (13) Jobbegyenes (1696) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (640) Belföld (5) Autómánia (61) Életmód (1) Heti lámpás (232)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>