- 0
A magyar válogatott a San Marino és a Finnország elleni mérkőzéssel folytatja az Európa-bajnoki selejtezősorozatot. Egervári Sándor szövetségi kapitány kijelölte 21 fős játékoskeretét az október 8-i hazai (Puskás Ferenc Stadion, 19 óra), és az október 12-i idegenbeli (Helsinki, Olimpiai-stadion, 17.30 óra) mérkőzésekre, illetve megnevezte a biztonsági tartalékokat is.
A keret tagjai október 4-én, hétfőn találkoznak Telkiben, és itt készülnek a két Eb-selejtezőre (a sajtónyilvános eseményekről hamarosan tájékoztatást adunk honlapunkon!) Először kapott meghívót Egervári Sándortól Gyepes Gábor, Pintér Ádám (aki még nem mutatkozott be a nagyválogatottban) és Koltai Tamás.
- A keretben történt minimális változásokat elsősorban Hajnal Tamás sérülése, Huszti Szabolcs visszalépése, illetve az a tény befolyásolta, hogy Lázár Pál és Lipták Zoltán sárga lapok miatti eltiltás okán nem szerepelhet San Marino ellen, csak a második, finnek elleni Eb-selejtezőn - mondta el a keret összetétele kapcsán a szövetségi kapitány. - Koltai Tamás nemcsak gólerős az utóbbi időszakban, hanem általában játékával is felhívta magára a figyelmet. Pintér Ádám az U21-es válogatottban kiváló teljesítményt nyújtó játékosok közé tartozott, vele már korábban is számoltam. Jelenleg is jó formában futballozik, nem csoda, hogy gyorsan alkalmazta egy nagyszerű spanyol klub, a Zaragoza. Továbbá ő két poszton, belső védő és belső középpályásként is bevethető. Ami pedig Gyepes Gábort illeti, ő folyamatosan játszik csapatában, többször láttuk meggyőző játékát. Ő is jó formában van, ezért kerül vissza ismét a válogatott kerethez.
A válogatott bő kerete:
Kapusok:
Fülöp Márton (Ipswich Town)
Király Gábor (1860 München)
Bogdán Ádám (Bolton Wanderers)
Védők:
Lázár Pál (Videoton FC)
Vermes Krisztián (Újpest FC)
Lipták Zoltán (Videoton FC)
Juhász Roland (RSC Anderlecht)
Vanczák Vilmos (FC Sion)
Gyepes Gábor (Cardiff City)
Laczkó Zsolt (DVSC-TEVA)
Középpályások:
Elek Ákos (Videoton FC)
Czvitkovics Péter (DVSC-TEVA)
Pintér Ádám (Real Zaragoza)
Koman Vladimir (Sampdoria)
Dzsudzsák Balázs (PSV)
Vadócz Krisztián (Osasuna)
Koltai Tamás (Győri ETO)
Támadók:
Rudolf Gergely (Genova)
Priskin Tamás (Ipswich Town)
Gera Zoltán (Fulham FC)
Szalai Ádám (FSV Mainz)
Biztonsági tartalékok:
Komlósi Ádám, Varga József (mindketten DVSC-TEVA)
(mlsz.hu), fourfourtwo.hu