Ma 2024 október 13. Kálmán, Ede napja van. Holnap Helén napja lesz.
0c07daf4b07f39e9e001909a9bcf0ab9.jpg

EB - fotel: Negyeddöntők után

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Kialakult az EB elődöntőinek a párosítása. Azt kell, hogy mondjam, papírforma eredmények születtek a negyeddöntőkben. A pillanatnyi forma alapján valóban az öreg kontinens legjobb négy válogatottja méri össze tudását a szerdai és a csütörtöki elődöntőkben.

Portugália, Spanyolország, Németország és Olaszország. Ez a négy válogatott jutott az elődöntőbe a kontinensviadalon. Négy ország, négy meghatározó futballkultúra. Ők mérik majd össze erejüket és döntik majd el azt, hogy végül kik játszhatják majd közülük a vasárnapi esti kijevi döntőt.

Vajon C. Ronaldo, Gomez, Casillas vagy Buffon örülhet a döntő után? Ezt nagyon nehéz jelen pillanatban megjósolni. Természetesen vannak érvek mind a négy ország gőzelme mellet pro és kontra, de a torna ezen szakaszában már minden elképzelhető.

A párosítások nagy izgalmakat ígérnek!

A jelenleg verhetetlennek tűnő Spanyolország Porugáliával méri össze a tudását, míg a bomba formában játszó Németország az idő közben megnövekedett étvágyú, kulturáltan focizó Olaszországgal csap össze.

Most lesz két nap pihenő, az izgalmak előtt álljanak itt a negyeddöntők történései.

Portugália-Csehország

A portugál labdarúgó-válogatott Ronaldo 79. percben szerzett fejesgóljával 1-0-ra győzte le Csehországot, ezzel elsőként jutott a legjobb négy csapat közé.

Elsőként a portugál labdarúgó-válogatott jutott be a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon a legjobb négy közé, miután a csütörtök esti negyeddöntőben 1-0-ra legyőzte a cseh csapatot.

A varsói mérkőzésen a portugálok az első 20 perctől eltekintve fölényben játszottak, rengeteg gólhelyzetet dolgoztak ki, de a győztes találatra a 79. percig kellett várniuk, ekkor a csapatkapitány Cristiano Ronaldo vette be a csehek kapuját fejesből.

Hatalmas erőbedobással, támadásban nagyon intenzíven kezdték a mérkőzést a csehek, ám az első negyedóra elteltével a portugál csapat átvette az irányítást. A 20. perctől a cseh együttes energiáját és figyelmét szinte teljes egészében lekötötte a védekezés, igaz, néhányszor sikerült gyors ellentámadást vezetnie, a befejezésbe azonban rendre hiba csúszott. A másik oldalon Cristiano Ronaldo három alkalommal is veszélyeztetett: előbb látványos, ollózós mozdulattal próbált gólt szerezni, majd egy 30 méteres szabadrúgást zúdított valamivel a kapu mellé, a félidő utolsó percében pedig egy zseniális megmozdulás után a bal kapufát találta telibe.

A második játékrészt óriási lendülettel kezdték meg a portugálok, Ronaldo 22 méteres szabadrúgása a bal oldali kapufáról pördült mellé. A csehek gyakorlatilag nem tudtak eljutni az ellenfél kapujáig, első kontratámadásukat csaknem 15 perc elteltével tudták vezetni, miután a csereként beálló Almeida gólját les miatt érvénytelenítette a játékvezető.

A találkozó egyetlen találatára a 79. percig kellett várni: Moutinho jobb oldali beadására Ronaldo érkezett remek ütemben, nyolcméteres csukafejese felpattanva, a vetődő Cech kesztyűjét is érintve vágódott a léc alá (1-0).

A folytatásban a portugálok számos lehetőséget kidolgoztak, s próbálkozásaiknak 11 perccel a rendes játékidő letelte előtt meg is lett az eredménye: a mezőny legjobbja, Ronaldo fejelt Cech kapujába. Paulo Bento tanítványai a lefújásig már csak az előny megtartására törekedtek, a nagy elánnal támadó cseheknek nem sikerült az egyenlítés, így búcsúzni kényszerültek.

A portugálok a fináléba kerülésért a szombati spanyol-francia negyeddöntő győztesével találkoznak jövő szerdán Donyeckben.

Eredmény, negyeddöntő:
Portugália-Csehország 1-0 (0-0)

Varsó, 54 ezer néző, v.: Howard Webb (angol)
gólszerző: C. Ronaldo (79.)
sárga lap: Nani (26.), Veloso (27.), illetve Limbersky (90.)

Portugália: Rui Patricio - Pereira, Bruno Alves, Pepe, Coentrao - Raul Meireles (Rolando, 88.), Veloso, Moutinho - Nani (Custodio, 84.), Postiga (Almeida, 40.), Ronaldo

Csehország: Cech - Gebre Selassie, Kadlec, Sivok, Limbersky - Jiracek, Hübschman (Pekhart, 86.), Plasil, Pilar - Darida (Rezek, 61.) - Baros

Spanyolország - Franciaország

Spanyolország 2-0-ra verte Franciaországot az Eb negyeddöntőjében. Del Bosque csapata az elődöntőben Portugáliával találkozik.

 

A spanyol-francia negyeddöntő előtt végtelenül egyszerű volt az esélylatolgatás: a spanyolok Puyol és David Villa nélkül is spanyolok, ranglistavezetők, címvédők meg világbajnokok, míg a franciák már annak is örülhetnek, hogy – szemben az utóbbi évek nagy tornáival -, továbbjutottak a csoportkörből. Úgy, hogy az utolsó csoportmeccsen kikaptak, és az öltözőben egymásnak is estek a játékosok, de hát a francia válogatottban nem szokatlan az efféle csapatbomlás.

Laurent Blanc francia szövetségi kapitány állítólag úgy számolt, ha az első fél órát megússzák, akkor lehet esélyük. Hát nem úszták meg, de a donyeceki mérkőzés első negyedórája  izgalommentesen telt el, csak Fabregas reklamált egyszer tizenegyest.

 

Aztán egy pillanat alatt érdekesebbé vált a játék: a 19. percben Iniesta indította Jordi Albát, aki lefutotta a védőjét, beadta a labdát, és a századszor válogatott Xabi Alonso meseszépen befejelte a spanyolok gólját. Meghozta a kedvüket a találat, igyekeztek összehozni még egy helyzetet, eközben a franciák szabadrúgáshoz jutottak, de Benzema elég kedvetlenül fölé rúgta jó húsz méterről. Majd néhány perccel később Cabaye szinte ugyanonnan sokkal meggyőzőbb volt, aztán egy kavarodásban Casillas kiejtette a labdát a kezei közül, és Ribéry is megjelent: volt tehát valami élet a spanyol kapu előtt is.

De ettől eltekintve egyre inkább úgy tűnt, hogy a franciák nemigen tudnak átmenni a spanyol védelmen. A második félidő elején egyszer előfordult ugyan, hogy meglepetésszerűen odakeveredtek Casillas kapuja elé, de egy tisztességes lövésig már nem jutottak.

Aztán Debuchy szép fejese alig ment fölé, ettől meg a franciák kedve jött meg, Ribéry vezetésével kaotikus jelenetet alakítottak a spanyol kapunál, de ők ugyanúgy elvesztek ebben a jelenetben, mint a védők. Később még Ribérynek helyzete, de egyedül ő sem képes csodára.

A spanyolok meg nyugodtan számolták, hogy mennyi van még hátra, meddig kell még passzolgatni, és a végén még növelni is tudták az előnyüket: a 90. percben Pedro kiküzdött egy tizenegyest, Alonso berúgta, 2-0-ra nyert Spanyolország.

Negyeddöntő:
Spanyolország-Franciaország 2-0 (1-0)
Donyeck, 45 ezer néző, v.: Nicola Rizzoli (olasz)
gólszerző: Xabi Alonso (19., 91., a másodikat 11-esből)
Spanyolország
:Casillas - Arbeloa, Ramos, Piqué, Alba - Xavi, Busquets, Xabi Alonso - Silva (Pedro, 65.), Fabregás (Torres, 67.), Iniesta (Cazorla, 84.)
Franciaország:Lloris - Réveillere, Rami, Koscielny, Clichy - Debuchy (Menez, 64.), Cabaye, MÍvila (Giroud, 79.), Malouda (Nasri, 65.), Ribéry - Benzema

Németország -Görögország

A német válogatott két góllal verte Görögországot az Európa-bajnokság negyeddöntőjében.

A németek a két évvel ezelőtt spanyolokkal szemben elveszített világbajnoki elődöntő óta minden tétmérkőzésüket megnyerték, ez volt sorozatban a 15. sikerük, ami rekord. A legutóbbi Eb-n finalista németek csütörtökön a varsói elődöntőben a vasárnapi olasz-angol összecsapás győztesével találkoznak. 

negyeddöntő:
Németország-Görögország 4-2 (1-0)
Gdansk, 39 ezer néző, v.: Damir Skomina (szlovén)
gólszerzők: Lahm (39.), Khedira (61.), Klose (68.), Reus (74.), illetve Szamarasz (55.), Szalpingidisz (89.)
sárga lap: Szamarasz (14.), Papasztatopulosz (75.)

Németország:
Neuer - Boateng, Badstuber, Hummels, Lahm - Schweinsteiger, Khedira - Reus (Götze, 80.), Özil, Schürrle (Müller, 67.) - Klose (Gomez, 79.)

Görögország:
Szifakisz - Toroszidisz, Papasztatopulosz, K. Papadopulosz, Cavelasz (Fotakisz, a szünetben) - Makosz (Liberopulosz, 72.), Maniatisz, Ninisz (Gekasz, a szünetben), Kacuranisz, Szamarasz - Szalpingidisz

Olaszország -Anglia

Az olasz válogatott tizenegyesekkel legyőzte Angliát az Európa-bajnokság utolsó negyeddöntőjében.

A negyeddöntők végére maradt a legkomolyabb meccs: a kijevi angol-olasz. Gyenge fölénnyel az olaszok számítottak esélyesebbnek, és tényleg: De Rossi a 4. percben bődületes kapufát lőtt. Az angolok nem vártak a válasszal, Glen Johnson 5. percben közeléről leadott lövését evilági kapus nem fogta volna meg. Buffon igen.

Parádésan indult a mérkőzés, pláne, ha a szombati francia-spanyol ásítós találkozóval hasonlítjuk össze. Cesare Prandelli olasz szövetségi kapitány figyelmeztette a játékosait a meccs előtt, hogy az angol válogatott az egyik legjobban szervezett csapat Európában. Éppen ezért meg kell akadályozni őket abban, hogy a saját játékukat játsszák – adta ki az olaszoknak nem szokatlan utasítást a kapitány.

Az angolok meg arra készültek lelkiekben, hogy az 1996-os Eb óta először juthatnak Európa-bajnoki elődöntőbe, és Roy Hodgson szövetségi kapitány még azt is mondta, hogy a dolog természeténél fogva a vesztes nagyon szomorú lesz, de ő biztos abban, hogy nem az angolok fognak szomorkodni.

Az olaszok mindenesetre nem sokat tudták zavarni eleinte az angolok játékát, például Rooney fejese sem a védők miatt ment valamivel a kapu fölé.

Az olaszok következő nagy helyzete a 25. percben jött el, Balotelli egyedül tört a kapura, aztán a tizenhatosnál rárúgta a labdát Terry lábára. Később már ügyesebb volt, ahogy Welbeck is az ellentámadásnál, és izgalmas pillanat volt, amikor Cassano beadását a spárgázó Balotelli fölé tolta.

Fölényben voltak az olaszok, és a második félidőt is ők kezdték aktívabban, de az is igaz, hogy az egy perc alatt kihagyott helyzetek számával valószínűleg Eb-csúcsot döntöttek.

Hodgson pedig úgy döntött, hogy élénkebbé teszi az angol támadásokat, azért beküldte Walcottot és Carrollt. De semmi sem lett élénkebb, sőt mintha még az olaszok is lelassultak volna, és egyre tapinthatóbbá vált a hosszabbítás lehetősége.

A végén még Gerrard szabadrúgása majdnem érdekes lett, és az olaszoknál Nocerino hagyta ki a meccs egyik helyzetét a 89. percben, majd jött a hosszabbítás. Az Eb első hosszabbítása.

A folytatásban is akadtak feszült pillanatok, még egy újabb olasz kapufa is, bár Nocerino feltehetően inkább beadásnak szánta. Nocerino eldönthette volna öt perccel a vége előtt, de lesről fejelte be a labdát Hart mellett a kapuba.

Következtek a tizenegyesek. Balotelli kezdte, és nem hibázott. Angol részről Gerrard is berúgta, a kövekező olasz, Montolivo viszont mellé lőtte. Rooney és Pirlo berúgta, Ashley Young azonban a felső lécre rúgta, ahonnan kifelé pattanat. Nocerino belőtte, Ashley Cole tizenegyesét viszont Buffon kivédte. Következett Diamanti, aki nem hibázott, így az olaszok jutottak a négy közé, ahol a németek várnak rájuk csütörtökön Varsóban.

]]>Nézze újra a meccset > > >]]>

Negyeddöntő:
Olaszország-Anglia 0-0, tizenegyesekkel: 4-2
Kijev, 64 ezer néző, v.: Pedro Proenca (portugál)
sárga lap: Barzagli (82.), Maggio (94.)

Olaszország:
Buffon - Abate (Maggio 90+1.), Barzagli, Bonucci, Balzaretti - Montolivo, Pirlo, De Rossi (Nocerino 80.), Marchisio - Balotelli, Cassano (Diamanti 78.)

Anglia:
Hart - Johnson, Lescott, Terry, Cole - Milner (Walcott 61.), Gerrard, Parker (Henderson, 94.), Young - Rooney, Welbeck (Carroll 60.)

Csépányi Balázs - telesport.hu

 

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Történelem (18) Egészség (50) Rejtőzködő magyarország (168) Flag gondolja (36) Tv fotel (65) Nézőpont (1) Mozi világ (440) Titkok és talányok (12) Mondom a magamét (7877) Jobbegyenes (2856) Alámerült atlantiszom (142) Vetítő (30) Kultúra (9) Autómánia (61) Politika (1582) Gazdaság (717) Szépségápolás (15) Heti lámpás (329) Irodalmi kávéház (537) Mozaik (83) Belföld (11) Tereb (146) Sport (729) Nagyvilág (1310) Emberi kapcsolatok (36) Életmód (1) Gasztronómia (539)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>