Ma 2024 december 18. Auguszta napja van. Holnap Viola napja lesz.
6137878eda1955e237cafc605fa87db8.jpg

Csúcsra járatott Lokomotív

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Idén tavasszal öt esztendő leforgása alatt immár negyedik bajnoki címét ünnepelhette hazánk második legnépesebb városának labdarúgó csapata és ezzel már a legeredményesebb vidéki egylet lett!

Nem mellesleg az abszolút örökranglistán is a hatodik helyre lépett előre.

A Cívisvárosnak is nevezett település sportélete nagy hagyományokra tekint vissza és természetesen itt is a futball vonzotta elsősorban a testedzésre vágyókat. A legnépszerűbb sportág legeredményesebb hajdúsági klubja 1902-ben még Egyetértés FC néven jött létre, majd tíz évvel később ebből az egyesületből önállósult a Debreceni Vasutas Sport Club, amely a most már négyszeres bajnokcsapat jelenlegi elnevezése is egyben. Az együttes eleinte az úgynevezett Északi Hadi Bajnokságban szerepelt ahol 1920-26 között öt alkalommal is győzedelmeskedett. A hazai profizmus létrejötte viszont a DVSC - nek inkább hátrányt jelentett. Létrejött ugyanis a Bocskai FC hivatásos együttese, amelyben több korábbi Loki focista is játszott és közel másfél évtizeden át az új klub árnyékában a vasutasok csak a magyar bajnokság alacsonyabb osztályaiban vegetálhattak miközben a BFC a hivatásos NB I élcsapatai közé tartozott, így öregbítette a debreceni foci hírnevét. 1940-ben aztán a Bocskai megszűnt és újra a DVSC lett a város első számú csapata, de a Bocskai eredményeit sokáig meg sem tudta közelíteni.

A II. Világháború utáni időszakban a kommunista sportvezetés különböző nevekkel ruházta fel az együttest; így 1948-49-ben DVSE, 1949-1955 között Debreceni Lokomotív (ekkor lett Loki a csapat beceneve) majd 55-56-ban Debreceni Törekvés néven játszottak. Az 1956-os forradalom utáni időszakban – immár ismét DVSC néven – sokáig viszonylag ritkán tudtak feljutni a vasutasok az első osztályba, akkor is csak rövid egy-két éves periódusokra. Ennek egyik oka volt, hogy megoszlottak az erők, ugyanis a Loki mellett az alacsonyabb osztályokban számottevő csapatnak számított a debreceni munkáscsapat, a DMTE és többször szerepelt a másod-, illetve a harmadosztályban a Debreceni Kinizsi és az egyetemi csapat az Universitas is. Ebben az időszakban három cívisvárosi stadionban is NB-s meccseket láthattak a nézők, ugyanis a DVSC az azóta már az enyészetté lett Nagyerdei stadionban, a Kinizsi a Vágóhíd utcában, míg a DMTE a magyar sztárcsapat jelenlegi otthonában az Oláh Gábor utcában játszotta hazai mérkőzéseit.

Egyértelmű volt, hogy egyesíteni kell az erőket, ha stabil első osztályú futballcsapatot akar látni Csokonai városának közönsége.
1979 tehát az egyesülés éve, létrejön a Debreceni Munkás Vasutas Sport Club és a Nagyerdőben 25000 néző előtt kiharcolja a feljutást a nagy keleti rivális a Nyíregyháza ellenében. Ekkor alakult ki a többek között Szűcs I., Mező, Kiss J., Menyhárt, Kerekes Gy., Jankovics nevével fémjelzett csapat, amely négy éven át zsinórban a legjobbak között szerepelt és 1980-81-ben például az előkelő 6. helyen végzett.
Ezután megint egyfajta liftezés következett az első és másodosztály között, mígnem 1993-ra beérett a pár évvel korábban létrehozott Olasz Focisuli tehetséggondozó munkájának gyümölcse. Az immár Dombit, Sándor Tamást, Szatmárit, Arany Lászlót vagy az elnyűhetetlen légiós Viktor Gracsovot felvonultató gárda egy 7. hely után 1995-ben már bronzérmet vehetett át a bajnokságban, nagy kár, hogy ez akkor nem jelentett kijutást az európai kupaporondra. Azért több Loki csillag is vitézkedett a nemzetközi színtéren, hiszen az 1996-os atlantai olimpiára kijutott válogatottnak Pető Zoltán, Szatmári Csaba, Madar Csaba, Dombi Tibor és Sándor Tamás is Debreceniként volt húzóembere.
1999-ben Magyar Kupát nyert a DVSC és a KEK épp akkor szűnt meg így az UEFA kupában rajtolhattak első ízben, nemzetközi kupasorozatban.
Helytálltak, hiszen a Wolfsburg elleni hazai győzelem – Radu Sabo két góljával – a kiesés ellenére sokáig emlékezetes marad a hazai futballrajongók számára.
2001-ben aztán jött egy nagyszerű üzletember, Szima Gábor, aki egy minden tekintetben profi futballklubot hozott létre és irányításával a Loki 2005 és 2007 között zsinórban háromszor is magyar bajnok lett, majd idei negyedik aranyérmével immár a minden idők legeredményesebb nem budapesti csapat büszke címét is magáénak mondhatja, miközben 2008-as ezüstérme már-már kudarcnak számított.
Értelemszerűen növekedett a nemzetközi kupameccsek száma is, de az együttes igazán csak a PAOK Szaloniki elleni 2003-as UEFA kupa és a 2005-ös Hajduk Split elleni BL továbbjutásra lehet büszke. Ekkor Magyarországra hozták a Debreceniek a Manchester Unitedot, de a stadion nem éppen európai színvonala miatt kénytelen kelletlen a fővárosban, a Puskás Ferenc stadionban játszottak – 25000 néző előtt – világhírű ellenfelükkel.
 
 
A létesítményhelyzet, azóta is rákfenéje az új évezred eddigi legeredményesebb magyar csapatának, elsősorban a nem éppen sportbarát szocialista kormányok együttműködésének hiánya miatt.
Sajnos az MU elleni meccsek óta kevés sikerélmény adatott meg a hajdúságiaknak az európai porondon, a nem éppen veretes nevű macedón Rabotnicski, a svéd Elfsborg vagy a svájci Young Boys ellenében illett volna továbbjutni a piros fehéreknek.
Most viszont itt az újabb lehetőség; a Bajnokok Ligája mostani selejtezőjének 2. fordulójában mához egy hétre egy másik svéd csapat, az FF Kalmar ellen kellene olyan előnyt kiharcolni amely elég lehet az egy héttel későbbi svédországi visszavágóra.
Abban biztosak lehetünk, hogy a Herczeg András vezetőedző, Szilágyi Sándor ügyvezető és Szima Gábor tulajdonos nevével fémjelzett team mindent elkövet a maga területén a siker érdekében, a többi a játékosokon múlik.

Juhász Attila

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tereb (146) Tv fotel (65) Jobbegyenes (2898) Emberi kapcsolatok (36) Rejtőzködő magyarország (168) Alámerült atlantiszom (142) Történelem (18) Gazdaság (723) Kultúra (9) Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Nagyvilág (1310) Sport (729) Politika (1582) Nézőpont (1) Mondom a magamét (8031) Flag gondolja (38) Belföld (11) Heti lámpás (342) Irodalmi kávéház (543) Vetítő (30) Autómánia (61) Mozaik (83) Titkok és talányok (12) Életmód (1) Szépségápolás (15) Egészség (50)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>