- 0
30 év után lett bajnok ismét a Győr csapata. A Honvéd, MTK és DVSC versenyfutás várható a dobogós helyekért. Az Eger elbúcsuzott az élvonaltól, a Siófoknak a Kecskeméti veresége után csupán a matematikai esélye maradt a bentmaradásra.
MTK Budapest-MVM Paks 1-0 (0-0)
Hidegkuti Stadion, 300 néző, v.: Kassai
gólszerző: Pölöskei (87.)
piros lap: Mészáros I. (75.) sárga lap: Groppioni (13.), illetve Mészáros I. (69., 75.), Eppel (90.)
A meccs kezdetétől az MTK futballozott fölényben, mégis a Paksé volt a legnagyobb lehetőség, de a 400. élvonalbeli meccsével jubiláló Tököli kihagyta a büntetőt. A folytatásban is a hazaiak irányítottak, majd Mészáros kiállítása után még nagyobb nyomás alá kerültek a vendégek. Ezt nem is bírták ki, ugyanis Pölöskei egy gyönyörű lövéssel, a bal felső sarokba tekerve a labdát eldöntötte a meccset.
Kaposvári Rákóczi FC-Diósgyőri VTK 1-1 (0-1)
Kaposvár, 2500 néző, v.: Bognár T.
gólszerzők: Vági (49., öngól), illetve Fernando (31.)
sárga lap: Bőle (23.), Kovács O. (66.), Zámbó (71.), Okuka (85.), Safaric (92.), illetve Hanek (48.), Bacsa (59.), Takács P. (80.), Seydi (91.), Fernando (92.)
Nehezen lendültek játékba a csapatok, melyek közül a 31. percben lesgyanús körülmények között a Diósgyőr szerzett vezetést. Sokat javult a kaposváriak játéka a második félidőben, a gyors egyenlítő gól után pedig jó iramú, eseményekben gazdag játékot láthatott a közönség. Egyik gárda sem elégedett meg a döntetlennel, a somogyiak azonban valamivel többet tettek azért, hogy a maguk javára fordítsák az eredményt, de a győztes gólt nem sikerült megszerezniük.
Lombard Pápa Termál FC-Egri FC 6-1 (4-0)
Pápa, 1000 néző, v.: Veizer
gólszerzők: Griffiths (17.), Quintero (22., 76.), Maric (26.), Arsic (33.), Király (90.), illetve Horváth Z. (71.)
sárga lap: Buac (37.), Horváth Z. (70.)
Az első félidőben úgy tűnt, az egyik csapat meg akarja nyerni a mérkőzést, a másik viszont csak túl akar rajta esni, ezt tükrözte a hazai négygólos vezetés. A második játékrészben aztán a vendégcsapat - amelynek pályára lépése az egri klub nehéz pénzügyi helyzete miatt csütörtökig kérdéses volt - már többet támadott, helyzeteket is kialakított, s ezek közül egyet értékesített is. Végül mégis tovább nőtt a különbség, mert az utolsó helyezett együttes védekezése továbbra sem volt stabil, s a héten edzőcserén átesett Pápa még kétszer eredményes tudott lenni.
PMFC-Matias - Szombathelyi Haladás 0-2 (0-0)
Pécs, 1000 néző, v.: Andó-Szabó
gólszerző: Radó (82., 86., utóbbit 11-esből)
sárga lap: Balogh B. (61.), Simon A. (62.), Grumic (71.), Wittrédi (80.)
Unalmas mezőnyjátékkal telt az első félidő jelentős része, és bár a vendégek futballoztak fölényben, ez helyzetekben nem nyilvánult meg. A folytatásban sem változott a játék képe, a Haladás irányított, a Pécs védekezett, végül a szombathelyiek az elszántabb játékkal a hajrában megérdemelten szerezték meg a három pontot.
Kecskeméti TE-Phoenix-Mecano - FGSZ Siófok 3-1 (1-0)
Kecskemét, 1600 néző, v.: Fábián
gólszerzők: Burgos (13.), Mohl (49.), Salami (68.), illetve Kiss M. (52.)
piros lap: Vukasovic (77.) sárga lap: Diaz (24.), Savic (28.), Vaskó (45.), Vukasovic (58.), illetve Nagy (34.), Windecker(60.), Pál (70.)
A Kecskemét az első negyedóra végén megszerezte a vezetést, majd kényelmesen játszva is több helyzetet kialakított, de csatárai kihagyták azokat. A második félidőben a KTE könnyedén növelni tudta előnyét a kevés veszélyt jelentő Siófokkal szemben. Vukasovic második sárga lapja után mehetett zuhanyozni, de a kiállítás után sem tudtak komoly helyzetet kialakítani a vendégek, ráadásul a 80. percben Pál megsérült, így a vendégek is tíz emberrel fejezték be a találkozót, mert már korábban kihasználták mindhárom cserelehetőségüket.
Újpest FC-Budapest Honvéd 2-4 (0-2)
Szusza Ferenc Stadion, 3000 néző, v.: Szabó Zs.
gólszerzők: Christ (86.), Remili (90.), illetve Martinez (8., 53., 68.), Lovric (19.)
sárga lap: Christ (27.), Chema Antón (34.), Simon K. (51.), Balogh B. (76.), Szélesi (87.), illetve Tandia (23.), Zivanovic (74.), Lovric (76.)
A Budapest Honvéd az első perctől kezdve sokkal jobban futballozott fővárosi riválisánál, és szűk húsz perc alatt ennek megfelelően kétgólos előnyre tett szert. A folytatásban sem változott a játék képe, a vendégek irányítottak, és a hazai védelem asszisztálása mellett újabb két gólt szerezve bebiztosították sikerüket. Az újpestiek erejéből pedig a hajrában csak a szépítésre futotta. A hazaiak játékáról beszédes adat, hogy először a 60. percben találták el az ellenfél kapuját.
DVSC-TEVA - Videoton FC 2-1 (1-1)
Debrecen, 6000 néző, v.: Vad II.
gólszerzők: Bódi (39.), Kulcsár T. (57.), illetve Torghelle (29.)
sárga lap: Coulibaly (92.), illetve Paraiba (15.), Juhász (30.), Brachi (61.)
Rögtön a kezdés után látszott a feleken, hogy a győzelemért lépnek pályára a forduló egyik rangadóján. Aktívabb és veszélyesebb volt a Videoton, a fehérváriaknak jóval több helyzetük volt. Az első félidőben látott egy-egy gól mellett még egy kihagyott debreceni büntető érdemel említést a jó iramú találkozón.
A második félidőre látványos és közönségszórakoztató játékkal lepte meg szurkolóit a hazai gárda, a szünetet követő negyedórában a csereként beálló Kulcsár nagyszerű egyéni teljesítmény végén szerezte meg a Debrecen második gólját. Ezután kissé visszavett a tempóból a Loki, és taktikus játékkal őrizte előnyét. A helyzeteiket pontosabban értékesítő hazaiak színvonalas rangadót nyertek meg.
Győri ETO FC-Ferencváros 1-0 (0-0)
Győr, 13 700 néző, v.: Farkas Á.
gólszerző: Völgyi (60., 11-esből)
kiállítva: Völgyi (61.), Strestík (79.), illetve Alempijevic (59.) sárga lap: Völgyi (33., 61.), illetve Besic (50.), Cukic (69.), Böde (87.)
Az első félidőben a Ferencváros támadott többet, a Győr jobbára csak védekezett, elöl pedig sokat hibázott. A vendégek számos lehetőséget kidolgoztak, de nem találtak a hálóba. A szünetben a szombaton Bajnokok Ligáját nyerő Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatát köszöntötték. A fordulás után óriási lendülettel esett neki ellenfelének a Győr, ennek negyedóra elteltével meg is lett az eredménye, ugyanis Alempijevic kiállítást érő szabálytalanságát követően Völgyi gólra váltotta a jogos büntetőt. A győri védő nem ünnepelhetett sokáig, egy perccel később megkapta második sárga lapját, így tíz a tíz ellen folytatódott a játék. A 79. perctől már a Ferencváros játszhatott emberelőnyben, mert Strestíket a Leonardóval szemben elkövetett brutális szabálytalanság miatt azonnal kiállította a játékvezető. A televíziós közvetítésben elhangzott, hogy a brazil játékosnak - aki kiválóan futballozott a találkozón - eltört a bokája.
A forduló képe:
A bajnokság állása:
Csapat | Msz. | Gy. | D. | V. | Gk. | P. | |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Győri ETO | 27 | 17 | 7 | 3 | 53-29 | 58 |
2 | Videoton FC | 27 | 14 | 6 | 7 | 44-20 | 48 |
3 | MTK | 27 | 14 | 6 | 7 | 40-26 | 48 |
4 | Bp. Honvéd | 27 | 13 | 6 | 8 | 44-35 | 45 |
5 | DVSC-TEVA | 27 | 13 | 4 | 10 | 42-29 | 43 |
6 | Ferencváros | 27 | 11 | 9 | 7 | 44-32 | 42 |
7 | KTE-Phoenix Mecano | 27 | 11 | 8 | 8 | 39-35 | 41 |
8 | Haladás | 27 | 9 | 10 | 8 | 32-25 | 37 |
9 | Újpest FC | 27 | 9 | 8 | 10 | 37-40 | 35 |
10 | MVM Paks | 27 | 8 | 11 | 8 | 39-34 | 35 |
11 | Diósgyőr | 27 | 8 | 10 | 9 | 27-35 | 34 |
12 | Kaposvár | 27 | 9 | 6 | 12 | 31-34 | 33 |
13 | PMFC-Matias | 27 | 8 | 7 | 12 | 29-41 | 31 |
14 | Lombard Pápa | 27 | 7 | 6 | 14 | 24-42 | 27 |
15 | Siófok | 27 | 5 | 4 | 18 | 29-60 | 19 |
16 | Eger | 27 | 3 | 6 | 18 | 22-59 | 15 |
Flag Sport - MTI