Ma 2019 december 14. Szilárda napja van. Holnap Valér napja lesz.
95f8b66427a719f6f91a32455e2e3b98.jpg

A labda a spanyoloknál

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Na vége. És máris hiányzik. Most a spanyolokat irigyli, ünnepli, másolja és szidja a futballvilág. Igen, szidja is, s nem egyszerű mezei irigységből, hanem sokkal inkább azért, mert jó néhányan úgy érzik – némileg joggal –, hogy Iniestáék megölték a futballt. Amit csinálnak, az sokkal inkább kézilabdára, mint klasszikus labdarúgásra hajaz.

Lélekgyilkos módjára, lopakodva legyilkolják ellenfelüket: egyszerűen nem adják oda neki a labdát. Hol van már a régi idők játéka, amikor az Üllői úton Lakat doktor az ellenfél tizenhatosán rárontott a védőre, és Lázár tanár úr rászólt: Mit csinál, maga, Lakat! Ez úriemberek sportja, eddig mi támadtunk, most ők következnek!

Nem mintha a spanyolok nem lennének úriemberek, sőt. Például szövetségi kapitányuk, Del Bosque egyenesen spanyol grand, nincsenek kirohanásai, elméleti alapvetései, mozgalmár jelszavai, trükkjei, s ha elbóbiskol néha a kispadon, valaki mindig felébreszti, ő meg egyszerűen hagyja futballozni a játékosait. Azok meg futballoznak, körbeadogatják a labdát, s először pszichikailag törik meg az ellent – elvégre nincs annál gyalázatosabb érzés, mint folyamatosan nyomozni a labdát –, s csak aztán verik el. Hol egy góllal, hol alaposabban, mint ahogyan a vasárnapi döntőben tették.

Igen, igen, ez tényleg nem a tegnapi futball, ez valami más. Már nincsenek cselsorozatok – kár –, hatalmas indítások – legfeljebb mélységi passzok –, csupán labda- és ellenfélfárasztás létezik, de az varázslatosan. Valóban más ez a futball, mint ahogyan a Lopakodónak és a Titanicnak is mások a szépségei. Itt tényleg elmosódtak a posztok, és például már senkinek nem szerepel a munkaköri leírásában a gól, így aztán ez azt jelenti, hogy mindenkiében benne van. És most majd ezt a futballt másolja az egész világ. Persze mi is. Pedig a másolat, még a legjobb is, csupán kancsalul festett utánzata az eredetinek, mögötte kullog, mint nomád család a családfő után. Próbáltuk már mi, magyarok is a totális futballt – az sem ment –, akkor az volt divatban, futballoztunk angolul, hollandul, németül –, hát nem volt az igazi. Most meg majd talán spanyolok leszünk, csak nem önmagunk.
De hát ez az Eb nem rólunk, magyarokról szólt – sajnos ez sem –, még akkor sem, ha a legjobb játékvezetőnk éppen katasztrofálisat bukott. Ez az Eb a spanyoloké, elvégre a győztesnek mindig igaza van. Ők az eminensek, ők a bezzegek, a Steinmannok, a grófnők, nekünk meg marad a futball kolduskrajcára, a tanulság: akié a labda, az mindig játszik.

És a labda egy ideje a spanyoloknál van.

S ha beszélünk róla, ha nem, maga a torna élesen felvetette a kérdést, hogy az összevásárolt szupercsapatok korában van-e még értelme egyáltalán a nemzeti válogatottak tornájának. Ha azt nézzük, hogy kifacsart játékosok érkeznek az Eb-kre, vb-kre, akkor nincs. Ha a hiúságon túl nem mocorog valami belül ezekben a sztárokban, akkor megette a fene az egészet. A válogatottság csak nyűg, a kenyeret a klub vajazza. De talán mégis, a nemzeti érzés, a Viva, Espana dolgozott, esetleg akár döntött is. Milyen érdekes, hogy éppen a spanyolok voltak, akik nem énekelték nemzeti himnuszukat, és mégis. Mégis az övék volt a legegységesebb társaság, mégpedig talán azért, mert úgy voltak vele, ha csak egyetlen katalán vagy baszk kiszáll a kórusból, annál már az is sokkal jobb, ha mindenki néma marad. A soknemzetiségű válogatottakat, mint a francia, a holland vagy a német, szétvetette a neveltetési, kulturális és mentalitásbeli sokszínűség. A fran­ciák egy ideje ki nem látszanak a civódásból, a hollandoknál néhány játékos nem is beszél egymással, a mostanság egyre színesebb futballt játszó németek pedig megtették, amit korábban soha: lélekben feladtak meccset.

Nem, hiába keresik, nincs ebben cseppnyi rasszizmus, és azt sem állítom, hogy valamelyik nemzet fiai – talán, ahogy egyesek mondják, kivéve éppen bennünket – genetikailag alkalmatlanok lennének a játékra. Nem. Csak itt nem a pénznek, hanem valami másnak kellene összehoznia a játékosokat, az a más pedig, kevés kivétellel, nem létezik. Persze mint minden kocsmafilozófia, ez az elmélet is megdönthető, s feltehető a kérdés: mi van például az oroszokkal? Ők futballozni is tudnak, tele-tele príma játékosokkal, és jobban fújják a Szajúz nyerusímot – természetesen új szöveggel –, mint mi gyerekkoromban a vasárnapi iskolában a Hiszekegyet. Igen, igen, csakhogy náluk meg ott van a kelet-európai kishitűség, ráadásul Lengyelországban játszottak, ott nem szívesen látott vendégek, oda ők általában nem labdával szoktak érkezni.

Mindezeken túl persze volt itt minden, szerencse, átok, eső, bírói baki – ahogyan az egy rendes Európa-bajnokságon illik. És ahogy mindig, az eredmény most is a fejekben és a szívekben dőlt el. És a spanyolok nem kívül viselték a szívüket.

Kiss László - magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Tereb (138) Belföld (5) Rejtőzködő magyarország (171) Alámerült atlantiszom (142) Heti lámpás (221) Flag gondolja (33) Sport (729) Történelem (13) Emberi kapcsolatok (36) Egészség (50) Nagyvilág (1440) Autómánia (61) Mozaik (42) Politika (1571) Mozi világ (440) Gazdaság (633) Tv fotel (65) Jobbegyenes (1652) Vetítő (37) Életmód (1) Gasztronómia (539) Kultúra (4) Irodalmi kávéház (474) Mondom a magamét (4152)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>