Ma 2024 december 18. Auguszta napja van. Holnap Viola napja lesz.
fabb833ec67ea197e8a35819315335ff.jpg

85 éves a "Fekete Párduc", az Aranycsapat legendás kapusa

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Magyar Labdarúgó Szövetség vezetése kora délután bensőséges hangulatú ünnepség keretében köszöntötte az MLSZ telki edzőcentrumában a 85. születésnapját a mai napon ünneplő Grosics Gyulát, az Aranycsapat legendás kapusát. 

A köszöntőn az MLSZ vezetése mellett több régi játszótárs is megjelent, ott volt természetesen Telkiben Buzánszky Jenő, az Aranycsapat másik élő legendája, valamint több egykori kiváló labdarúgó, mint Rudas Ferenc, Raduly József, Mészöly Kálmán, Göröcs János, valamint Várhidi Pál. Megjelent az ünnepségen dr. Lomniczi Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, aki Szunai Miklós ügyvezető társaságában köszöntötte Grosics Gyulát, és adott át ajándékot az ünnepeltnek.



Az ünnepség elején Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke mondott ünnepi köszöntőt, amelyben felelevenítette Grosics Gyula páratlan pályafutását. Berzi Sándor kiemelte: nem csupán egy hihetetlenül sikeres pályafutást ünneplünk ma, ő maga is számtalan példát tudna felhozni, amely az Aranycsapat kapusának emberi nagyságát támasztja alá, és kettőt fel is idézett beszédében.

Az egyik 1953. november 24-én, az Évszázad Mérkőzésén esett meg, amikor a Grosics Gyula a mérkőzés végéhez közeledve sérültet jelzett, hogy lehetőséget adjon a kispadon ülő Gellért Sándornak is a pályára lépésre. A másik az 1954-es világbajnoki döntőt követően történt, amikor Gyula bácsit meghurcolta és eltiltotta az Államvédelmi Hatóság, ő mégsem maradt külföldön, amikor a Honvéd meghívására elutazott a csapat az 1956-os dél-amerikai túrájára, hanem azok között volt, akik hazajöttek Magyarországra.

Berzi Sándor beszéde után átadta az MLSZ ajándékát, egy gyönyörű kristályvázát.

 

Ezt követően Grosics Gyula kért szót, majd miután megköszönte a tiszteletére rendezett ünnepi köszöntőt, így fogalmazott:

- Ez a köszöntés nemcsak nekem, hanem az egész Aranycsapatnak szól, amelyből sajnos már csak ketten lehetünk itt jelen. Sem az Aranycsapat előtt, sem azóta nem volt még egy olyan válogatott a világon, amelyben egyszerre négy akkora klasszis játszott volna együtt, mint Bozsik József, Hidegkuti Nándor, Kocsis Sándor és Puskás Ferenc. Amikor elkezdtem a pályafutásomat, nem is álmodtam arról, hogy valaha ehhez fogható sikereket érhetek el, és tagja lehetek egy ilyen nagyszerű csapatnak, valamint arról sem, hogy nyolcvanöt éves kort megélve ilyen határtalan szeretet övez majd. Nagyszerű érzés, hogy ennyi barátot látok magam körül, és remélem, öt év múlva újra ebben a körben tudjuk ünnepelni a következő kerek évfordulót. Sajnos a most megjelent barátokkal egyre kevesebbet vagyunk együtt, és egyre ritkábban tudunk beszélgetni, ami hiányérzettel tölt el, ezért meg kell becsülni minden ilyen ünnepi alkalmat, mint amilyen a mai - fogalmazott Gyula bácsi.

Az ebéd végén Grosics Gyula maga vágta fel az ünnepi tortát, majd ezt követően, kihasználva az alkalmat, a régi barátokkal mélyedt beszélgetésbe.
(mlsz.hu)

MHO/MTI

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Titkok és talányok (12) Gazdaság (723) Mondom a magamét (8031) Nézőpont (1) Egészség (50) Kultúra (9) Politika (1582) Emberi kapcsolatok (36) Autómánia (61) Mozi világ (440) Rejtőzködő magyarország (168) Tv fotel (65) Tereb (146) Szépségápolás (15) Sport (729) Mozaik (83) Irodalmi kávéház (543) Belföld (11) Nagyvilág (1310) Heti lámpás (342) Életmód (1) Alámerült atlantiszom (142) Flag gondolja (38) Gasztronómia (539) Történelem (18) Jobbegyenes (2898) Vetítő (30)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>