Több tucat Acsa és Acsád nevű helységnév ismeretes az országban, jelentésüket hiába keressük az akadémiai szakszótárban, ahol csak annyi olvasható, hogy régi magyar személynévből erednek. (A hallásunkra hagyatkozva az ótörök eredetű „atya” szót véljük a megoldás kulcsának.) A nyírségi Acsád 1882-ben kapta megkülönböztető előtagját, a települést azonban már a XIV. század elején említette okirat. A falu a környékbeli községekkel együtt a Gutkeled nemzetség legkorábbi birtokai közé tartozott az 1200-as években. 1312-ben osztoztak rajta a família ecsedi ágához tartozó leszármazottak, közülük a Dorogiak, 1338-tól a Dobi és Diószegi családok lettek a község földesurai. Nyíracsád temploma a XIII. század második felében épült. A szomszédságában lévő három másik, vele egykorú és szintén egyenes szentélyzáródású egyháznál nagyobb mérete az említett birtokosok tehetősségéről árulkodik.

A premontreiek prépostságának alapfalait 1936-ban tárták fel a közeli Nyíradonyban. A rendház a Gutkeledek családi monostorának épült a XIII. század derekán. Szentélyének egyenes zárófala kölcsönözte a mintát a környék falusi plébániatemplomait építőknek, ez a kézenfekvő magyarázata a Nyírségtől a Felső-Tisza-vidékig található, szinte „típusterv” szerint készült húsz-harminc rokon emlék feltűnő hasonlóságának. A Nyíracsád közepén szabad téren álló épület teljes hossza 17 méter, szélessége nyolc méter; téglány forma hajójának belseje hatszor kilenc méter, szentélye ötször öt méteres négyzet alaprajzú. Sarkait haránt irányú, oldalait merőleges falpillérek támasztják. Dongaboltozatú apszisának keleti harántfalán két szimmetrikus elhelyezésű, keskeny román kori ablak nyílik. Ez a megoldás szintén a XIII. századi szerzetesi – premontrei, domonkos – templomokról ismerős. Két további félköríves ablak sorakozik a szentély déli falán, a hajón három hasonló ablak és a bejárat látható. 1798-ban készült elé barokk portikusz, a helyén ma egy középkort stilizáló, nyerstégla-előcsarnok díszeleg. A nyugati oromfalban lévő szép, kőkeretes kapu korai csúcsíves modorban készült.
1917-ben feljegyzett szájhagyomány szerint a községet „a török–tatár háborúk idején feldúlták, lakosait leöldösték, csupán a templom falai maradtak meg, amelyek között vastag rétegben található embercsontokat takar a padlózat”. Nem tudni, mikortól népesedett be újra a község, mikor vették birtokba a romos templomot a református hitű acsádiak. 1639-ben a váradi zsinat Rozsály Istvánt, az 1659. évi kállói zsinat Tóthfalusi Györgyöt küldte lelkésznek a faluba. Az egyházközség iratai 1761-től maradtak fenn, a korábbi évekről csak annyit jegyeztek fel, hogy a régi egyház náddal volt fedve. Az 1761. esztendőben „ezen Isten háza romlandó állapotjából Isten segedelmével megújíttatott”. Ekkor már bizonyosan mészvakolat takarta a középkori falfestményeket.
Egy kisebb renováláskor, 1902-ben bukkantak elő a gótikus freskók. Az egyházi hatóság jelentése nyomán Gróh István és Sztehlo Ottó műegyetemi tanárok helyszíni szemlét tartottak, Gróh akvarellmásolatokat készített a képekről: a diadalív szentély felőli oldalán Árpád-házi Szent Erzsébet és Alexandriai Szent Katalin alakját, másik felén a Golgotát és a szent keresztet megtaláló Ilona császárnő képét, a szentélyben az apostolok figuráit örökítette meg kartonlapokon. A freskók keletkezése, stílusuk és ikonográfiai programjuk alapján a XIV. század második felére, Nagy Lajos uralkodásának idejére (1342–1382) datálható. A Szent Ilona képe mellé bekarcolt írás – „Hic fuit Georgius Hamza Anno 1588” – és egy másik, 1702-ben kelt látogatói kézjegy bizonyítja, hogy a falakat csak a XVIII. században meszelték be a protestánsok. A feltárt freskók – és a templom – szakszerű védelmét és restaurálását előbb az első világháború kitörése, majd a pártállami punnyadás késleltette, végül az 1990-es években renoválták a műemlék épületet. Öreg téglafalát kívülről fehér lazúrozással tették láthatóvá, s szépen megújították a mellette álló 10 öl (18 méter) magas, 1799-ben ácsolt harangtornyot.

Ludvig Emil, mno.hu