Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
57134be4d9af2cb978a794cda31dba5e.jpg

Balf, Szent Wolfgang-templom

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.

]]>]]>

A Fertő melléki kisközség, Balf neve a német Wolf, azaz farkas szó – és az ebből keletkezett ősi személynév – származéka. Középkori templomának védőszentje, amint például Mozart és Goethe oltalmazó keresztneve is: Szent Wolfgang. Regensburg bencés püspöke, Szent István hitvesének, Gizella királynénak a nevelője 971 táján megfordult Magyarországon is, ám a szent szerzetes kultusza csak később, az 1400-as években terjedt el – Felső-Ausztriából, a Wolfgangsee környékéről – Sopron és vidéke német ajkú lakóinak körében is. Balf, különös módon, már 1199-ben Farkasdként, 1278-ban Wolff alakban jelentkezik írásban. A falu egy részét 1325-től Sopron birtokolja, 1342 után az egész települést bekebelezi a királyi város. A dombtetőn álló, fallal kerített templomot 1336-ban említi először okirat, akkor még Miasszonyunk titulussal, Szent Farkast eszerint csak később választották a jobbágyközség plébániájának patrónusául.
A templom legfeltűnőbb, messziről látható része a nyugati oldalához épült tornya. Alul négyszögletes, csaknem az egész homlokzattal egyenlő szélességű, a magas toronyalja dongaboltozatú. A négyzetes keresztmetszet az első párkányszint fölött szabályos nyolcszögűvé változik. Az emeleten tágas gótikus ablakok nyílnak, s kő gúlasisak koronázza meg e hazánkban nagyon ritka konstrukciót. A XV. században épült templom másik különlegessége, hogy a hajójához csatlakozó szentély a nyolcszög két oldalával zárul, mégpedig sarokkal kelet felé. A hossztengelybe illesztett külső támpillér még külön ki is hangsúlyozza ezt a Magyarországon csak pár helyen előforduló alaprajzi megoldást. A gótikus szentélyt egyszerű keresztboltozat fedi, amelynek bordái kerek zárókőben találkoznak, a hajót már a XVII–XVIII. századi átépítés stílusjegyei jellemzik. Berendezése és kegytárgyai a XIX. századból valók, kivéve egy 1692-ben Augsburgban készült kupát.
A régi, lőréses erődfal jórészt ma is áll. A kapu, félköríves szemöldökkövének bevésett évszáma szerint, 1653-ban készült, a templom ekkor az evangélikusoké volt. 1686-ban a Bécs ellen vonuló török had megrongálta az épületet, amelyet még az 1713. évi egyház-látogatási jegyzőkönyv is rossz karban lévőnek ír le. A temetőkertben szép régi kő síremlékek láthatók. A szentély déli, gótikus ablaka alatti kriptában a Wosinski família tagjai – köztük László örökös római gróf – nyugosznak.
Balf története a római korig nyúlik viszsza, a helyén álló ókori telepnek már bizonyosan virágzó bor- és fürdőkultúrája volt. A Höller-erdő közelében fakadó gyógyvíz jótékonyan hat a mozgásszervi betegségekre, a palackozott balfi ásványvíz pedig az egyik legjobb az országban. A soproni borvidékhez tartozó szőlők – kivált az újabb telepítésűek – kiváló borokat teremnek. Szomorú nevezetessége még a községnek, hogy 1944 telén itt esett az oktalan terror áldozatául Szerb Antal, a nagyszerű író és irodalomtudós. Emlékműve a régi temető kapujának közelében található.

 

Ludwig Emil, mno.hu

Hozzászólások

Bori
2016-01-28 13:27
Nagyon finom! Én őszibarackkal és szílvával is elkészítettem, de a karamellizálást szárazon vaj nélkűl csináltam.

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Irodalmi kávéház (537) Mondom a magamét (7546) Emberi kapcsolatok (36) Szépségápolás (15) Vetítő (30) Mozaik (83) Autómánia (61) Nézőpont (1) Egészség (50) Jobbegyenes (2788) Belföld (10) Gazdaság (705) Történelem (18) Alámerült atlantiszom (142) Flag gondolja (36) Rejtőzködő magyarország (168) Politika (1582) Nagyvilág (1310) Sport (729) Gasztronómia (539) Mozi világ (440) Kultúra (7) Heti lámpás (312) Életmód (1) Tv fotel (65) Titkok és talányok (12) Tereb (146)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>