Évek óta vissza-visszatérünk a Dunántúl nyugati végeire, régi műemlékeink kiapadhatatlan lelőhelyére. Ki tudja, hányszor autóztunk már végig a 8-as számú országos főúton az őrségi és más vasi úti céljaink felé, de mindig sietve elhúztunk az úttól alig pár száz méterrel arrébb fekvő Vasvár mellett. Az elmúlt hónapokban is jó tucatnyi, szinte ismeretlen középkori falusi templomot látogattunk végig az ősi településközpont körül, míg végre „betévedtünk” a megyének nevet adó Vasvárra. Úgy látszik, vannak Magyarországnak rejtőzködő városai is.
A Rába folyó völgyére ereszkedő Vasi-Hegyháton, más néven a Kemenesalján fekvő Vasvárt Szent István király jelölte ki ispánsági székhelyül. A római provincia idején erre vezetett a Savariát Aquincummal összekötő hadi út. A településtől Győrvár, Egervár irányában több kilométer hosszúságban követhető az a helyenként két méter gerincszélességű töltésvonal, amelyet még talán az avarok építettek vagy a magyar honfoglalók emeltek a nyugati gyepűvonal megerősítésére. A védvonal északi végpontja korai latin nevén Castrum Ferreum, azaz Vasvár volt. Körülötte alakult ki a középkori királyi vármegye.

A hagyomány szerint István király káptalant is alapított a Szent Mihály-dombon. A Miasszonyunk titulusú román kori templom alapfalait 1948-ban tárták fel; az ispánsági vár területén az 1980-as évek végén folyt ásatások során azután előkerültek a föld alól a XI–XII. században épült, Szent Erzsébet tiszteletére szentelt és egészen az 1600-as évek közepéig használt körtemplom maradványai. A régészeti paradicsom egyetlen megmaradt középkori emléke a klastrom. Hatalmas négyzet alaprajzú, erődszerű épülettömb, délnyugati sarkán masszív bástyával. Belül tágas kerengőudvart találunk, amelyet három oldalról keresztfolyosók fognak körbe. Északi oldalához csatlakozik a rendház temploma. IV. Béla király alapította az 1240-es években a Szent Domonkos-rendi szerzetesek számára. Az alapítás pontos dátumát nem ismerjük, azonban időpontja szűk határok közé szorítható: egy 1254 előtt keletkezett oklevél már említi a vasvári barátokat, az uralkodó pedig 1242–43-tól kezdte magvalósítani a tatár veszedelem idején tett szent fogadalmait az egyház javát szolgáló alapítványokkal.
A Szent Kereszt titulusú templom negyvenkét méter hosszú, tizenhat méter széles, egyhajós, három boltszakaszos épület, keleti oldalán négyszögletes szentéllyel. Tornya – a kolduló rendi szerzetesek egyházainál szokott módon – a szentély északi falához csatlakozik, az emeleten átnyíló ablakkal, ezáltal segítve a harangozás zsolozsmához igazítását. A szentély keleti zárófalán nyújtott félköríves ablakpár nyílik, hozzá hasonló formájú ablakelhelyezést több helyütt látni a szintén IV. Béla király alapította premontrei és keresztes lovagrendi kolostortemplomok román kori szentélyein. A főbejárat a hajó déli homlokzatán található. Hét lépcsőfok vezet fel a lejtős térről az eredetileg enyhén csúcsíves, bélletes kapuzathoz. Ezt az 1986-ban Haris Andrea régész által feltárt szép arányú, kora gótikus stílusú portált a műemléki helyreállítás során az „új kor szellemében” teljesen átrajzolták, aminek eredménye egy sosemvolt formájú, de az építész ízléséről biztosan árulkodó kapuzat lett. Szerencsére megtartották a hajó északi oldalán látható, a világi hívek számára szolgált mellékbejáratot: a kapuzat ugyan befalazva, de hitelesen mutatja az alapítás korának stílusát. A templom gazdag barokk berendezése a XVII–XVIII. századból származik, a főtérre néző homlokzat domborművű dísze – a Rózsafüzér királynője, lábainál Szent Domokos és Szent Katalin alakjával – 1912-ben készült. A még mindig renoválás alatt álló zárda-épületegyüttesben kapott helyet a Domonkos-rend történeti gyűjteménye.
Tartozunk még pár sorban ismertetni az évezredes múltú Vasvár történetét. Régi káptalanját 1108-ban említi oklevél, a település neve „Woswar” alakban 1141 és 1161 között szerepel először írásban. A pannon korszak óta folytattak a környéken vasművességet, összegyűjtötték az úgynevezett gyepvasat, kohászatának és raktározásának nyomait szintén meglelték a várdomb területén. Vasvár 1279-ben városi címet és kiváltságokat kapott IV. László királytól. Megyeszékhelyként 1579-ig szolgált, ez utóbbi rangot ekkor Szombathely vette át, s ezzel megkezdődött a török időkben végvárként is szolgált Vasvár hanyatlása. Hiába fekszik fontos főútvonal mellett, érinti a Szombathely–Nagykanizsa vasútvonal is, mégsem fejlődött. Városi titulusát elveszítette, népessége megfogyatkozott. Jellemző, hogy újkori históriájának – az 1664-ben megkötött vasvári békeszerződés után – az a legfontosabb eseménye, amikor 1983-ban újra várossá nyilvánították. Lakóinak száma még az utóbb hozzácsatolt településrészekkel együtt is ötezer alatt van, és tartósan csökken. Pedig szép környékű, rendezett, tiszta és csendes hely.

Ludwig Emil, mno