A Zagyva folyó mentén északra vezető ősi országútnak valójában nem a Mátra, hanem a Cserhát dombjai felé eső, nyugati oldalán fekszik Mátraverebély. A háromezer lakosú község a középkorban a forgalmas Zagyva-völgy egyik legrangosabb települése, a XV. században országos vásártartási joggal bíró gazdag és rendezett mezőváros volt. Ma inkább szegénység és rendetlenség jellemzi: lakóinak többsége az ország cigány kisebbségéhez tartozik.
Verebély neve – Vereb alakban – egy 1227-ben kelt oklevélben tűnik fel először, majd az 1333–1337. évi pápai tizedjegyzékben szerepel egyházas helyként. Templomáról a legrégibb említés 1329-ből származik; kegyúri kiváltsága két évre rá per tárgya a Verebi család tagjai között. Az 1960-as évek elején folyt ásatás a tekintélyes nagyságú gótikus templom padlószintje alatt feltárta a román kori épület egy méter vastag alapfalait: a falunak a Boldogságos Szűz tiszteletére emelt első kőtemploma tizenegy méter hosszú, hat méter széles volt, félköríves apszisú szentéllyel, a hajó nyugati végén két pilléren álló karzattal. Kutatója, Koppány Tibor építész szerint tornya is volt, amire a hajó vastagabb végfalának két támpillére utal. E kis templomot az 1300-as években hosszú hajóval toldották meg, ezáltal a régi épület a bővítmény szentélyévé vált. (Érdekes: az épület nem pontosan keletelt, a szentélyt erősen észak felé tájolták a dombos terep miatt.) A hajó nyugati végén a karzat alapozása és a falvastagságok megint csak torony létéről árulkodnak. Még a XIV. század vége előtt két szimmetrikus toldalékkal hármas szentélyfejezetet készíttettek az Anjou uralkodók alatt egyre magasabb rangra emelkedő Verebiek.
1400-ban Luxemburgi Zsigmond királytól augusztus 15-re, Nagyboldogasszony ünnepére éves vásár tartására nyert kiváltságot a település. Ekkorra megépült a tágas, háromhajós, sokszögzáródású szentélyű gótikus templom, hiszen a pápától az aacheni és az assisi kegytemplomhoz hasonló búcsúengedélyt kapott. Az okirat említést tesz a Szentháromság- és a Mária Magdolna-kápolnákról is, amelyeket a kegyuraság temetkezési helyül szánt magának. Az 1403-ban elhunyt Verebi Péter erdélyi alvajda címeres sírkővel megjelölt nyughelye az északi mellékhajó szentélylépcsője alól került elő.
A török háborúk elején tönkrement templomot az 1570-es, majd az 1640-es években kijavítgatták a visszaszállingózó, protestáns vallásra tért lakosok, akiktől a ciszterciták pásztói apátsága perelte vissza az épületet, s a XVIII. század elején már barokk stílusban restauráltatta a katolikus hívek számára. A templom belseje azonban – különösen a múlt századi műemléki helyreállítás nyomán – díszes részletekben gazdag, pazar gótikus összhatást mutat. A tágas, csúcsíves ablakokon bőséggel beáradó fényben megcsodálhatjuk a szentély falának faragott ülőfülkéit, az északi oldalhajó kapuzatát és mérműves körablakát, az előkerült falképtöredékeket, valamint az építtető Péter lovag két méter hosszú, gót feliratos, verebes címeres sírkövét.
Verebély már az Árpád-korban országos hírű búcsújáró hely volt. A kegyhely eredete Szent László uralkodásáig (1077–1095) nyúlik vissza, a lovagkirály többször hadakozott e környéken, az akkori északi országhatárt védő nógrádi–gömöri gyepűk mentén. A jámbor hagyomány szerint lova lábnyomából fakadt víz a faluhoz közeli Szentkút forrásánál, amely már 1258-ban búcsúengedélyt kapott a Szentszéktől. Neve „ad fontem Vereb” alakban szerepel a XIII. századi okmányban. Az újkorban cisztercita atyák, ferences remeték gondozták a kegyhelyet, ahol 1758 és 1763 között építtette a kéttornyú barokk Boldogasszony-templomot Almásy János. A verebélyi Szentkút a leglátogatottabb hazai búcsújáró hely.

Ludwig Emil, mno.hu