Ma 2024 október 14. Helén napja van. Holnap Teréz napja lesz.
47fd0eaa4ce111778a6c81fe58993544.jpg

A gellei Szent Péter- és Pál-templom

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.

Miután a Duna elhagyja a dévényi szorost, a Morva folyó vizével bővülve Pozsony alatt kiér a Kisalföldre. Folyása itt lelassul, szétterül, ágakra bomlik. Tíz- és tízezer évek óta itt teríti le hordalékát, a Csallóköznek (délen Szigetköznek) nevezett síkon, amely a legnagyobb területű folyami sziget Európában. A trianoni határ sajnos ezt a természetes földrajzi egységet is kettészelte ősi lakosságával együtt.
Még most, több mint nyolc évtized múltán is túlnyomó részben magyarok élnek a szlovákiai Csallóköz száznál több településén, köztük a járási központnak számító, 23 ezer lakosú Dunaszerdahelyen. A következő hetekben erre a természet által bőkezűen megajándékozott, a Kisalföldhöz és a magyar művészethez, építészethez szervesen kapcsolódó tájra látogatunk el felkeresni rejtőzködő középkori műemlékeit.
A Csallóközön végighaladó, Komáromot Pozsonnyal összekötő 63. számú főút mentén fekszik Gelle. Több önálló, ősi falurészből olvadt össze 1820 lelkes községgé. Szlovák neve Holice, lakóinak 97 százaléka magyar. A település most is Egyház-Gellének nevezett részén áll a híres kéttornyú templom, a vidék egyik legjelentősebb középkori műemléke. A helység 1245-től szerepel oklevelekben, előbb Gala, Galla, majd 1308-ban Gelle alakban, 1320 után mint a gellei szék templomos központja, Egyház(as)gelleként.
Eredetileg a pozsonyi vár birtokai közé tartozott a falu, 1328-ban azonban az itt élő udvarnokok jobbágyai minden más adótól és szolgálattól mentesültek. Így alakult ki a szabadalmas jogállású Sedes Gelle, azaz Gelle szék, amelynek a középkor végéig önálló bírósága és igazgatása volt saját úriszékkel. Mátyás király 1466-ban újabb kiváltságokkal ruházta fel, és városi címet adományozott Egyház-Gellének, amelyhez ekkor 17 kisebb község tartozott.
A Szent Péter és Pál apostolok tiszteletére szentelt plébániatemplom a XIII. század első felében épült. Nyugati homlokzatát román stílusú, középen összezáruló, tekintélyes toronypár képezi. Az alul támpilléres tornyok kőből falazott, gúla formájú, négy sarkukon fiatornyocskákkal díszített sisakban végződnek – ez a jellegzetes megoldás sok helyütt látható a Csallóköz korabeli templomain. Az oromfal tengelyébe kőből faragott, nyolcküllőjű rózsaablakot (rozettát) illesztettek, az alatta nyíló bejárat félköríve alig észrevehetően, de már a korai gótikára utalóan csúcsosodik, míg az emeleti ablakok tisztán román stílusúak. A falazott fűrészfogdíszek is jelzik, hogy a templom téglából készült a kőben szegény öntéstalajon. Hosszúkás hajójához alig keskenyebb, sokszögzáródású szentély csatlakozik, amelyet gótikus, bordás keresztboltozat ível át. A támpilléres hajó boltozata későbbi, az 1400-as évek végét követő újabb átépítés korából származik. A templombelső bővelkedik gótikus és reneszánsz részletekben, a szentélyben csúcsíves papi ülőfülke és faragott kő szentségház őrződött meg, az előbbiek a XV. század végén, a reneszánsz hajóboltozat és a Tőrös család síremléke 1633-ban, az utolsó nagy átalakításkor készültek. Az épület szakszerű renoválására 1936 és 1938 között, legutóbb pedig 1992-ben került sor, ekkor restaurálták a megmaradt középkori falfestményeket is, amelyeken többek közt a templom névadó szentjei, az éppen e hét végén ünnepelendő Péter és Pál apostolok alakjai láthatók.

Ludwig Emil, mno.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Heti lámpás (329) Nézőpont (1) Tv fotel (65) Egészség (50) Életmód (1) Gazdaság (717) Politika (1582) Kultúra (9) Emberi kapcsolatok (36) Nagyvilág (1310) Flag gondolja (36) Jobbegyenes (2859) Rejtőzködő magyarország (168) Autómánia (61) Irodalmi kávéház (537) Belföld (11) Titkok és talányok (12) Tereb (146) Mondom a magamét (7884) Szépségápolás (15) Vetítő (30) Gasztronómia (539) Alámerült atlantiszom (142) Mozaik (83) Mozi világ (440) Történelem (18) Sport (729)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>