Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
4d06f6bf043ba510baed53eaf228bd07.jpg

Virágzik a labdarózsa

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Méghogy nincs SZDSZ? Dehogynem, jobban, mint valaha. Lehet, hogy egykori elnökeik most visszavonultan ülnek valahol egy nagy fotelben.

Azt gondoltam nagy naivan, éljen május elseje, énekszó és tánc köszöntse, szóval valamit írni kell erről a napról, erről a nagy napról, amit felejthetetlen apánk is évente nagy boldogan és elégedetten a munkásosztály nagy seregszemléjének nevezett. Persze történt néhány dolog azóta, apánk már nem annyira omnipotens, mint régen vala, majd negyven évig vala, nem beszélve arról, hogy munkásosztály ma már nincs, seregszemle meg pláne.

Szóval azt gondoltam, pötyögök valamit a klaviatúrán, mégiscsak majális volt. Kínlódott is a szocialisták fiatal és kopasz elnöke, hogy mondjon valamit a gyér közönség előtt (nem igazán sikerült), kínlódott budapesti elnök-asszonyuk is, (ez sem), de valahogy mégsem sikerült nekik maradandót alkotniuk, valami jót és felejthetetlent mondaniuk a szokásos demagógián kívül. Ezt a nagy napot, a baloldal ünnepnapját a kormány permanens szidásán kívül nem tudták semmi emlékezetessel felemelni.

Néhány tíz méterrel arrébb a Demokratikus Koalíció, mint politikai versenytárs is mindent bevetett, lánglelkű szónokuk beszélt ingyenes áramról meg ingyenes gázról. Bólogatott is az idősekkel teli nézőtér, elfeledve persze, hogy a szónok, a most lánglelkű szónok miniszterelnök korában épp az ellenkezőjét tette.

Mégis szép volt minden, sütött a nap, volt sör is meg virsli, gyermekprogramok, miegyebek. Csak a régi ethosz nem volt sehol. És talán már nem is lesz soha.

Elméláztam, emlékeztem. Régen volt valami erő ebben a napban. Drága szüleim, soha nem vonultak együtt. Nem tudom, hogy ezt elhatározták-e, vagy történelmileg így alakult. Anyám egyszer volt, kényszerből, jó apám talán háromszor, egyszer el is vitt. Ott várakoztunk sokáig a Damjanich utca sarkán, az építőipari szakszervezet oltalma alatt, aztán megszólalt végre megafonon egy fontoskodó mindenes, hogy indulás. És jött a boldogság, be tudtunk csatlakozni a fővonalba, a tömegek hullámába és kezdődhetett a vonulás a nagy tribün előtt. Volt valami erő ebben a napban.

Épp ezeket pötyögtem a klaviatúrán, amikor látom a közmédia, a közszolgálati televízió főadóját, az M1-et, minden vadliberális és szocialista szakértő által kritizált csatornát. Éppen a Demokratikus  Koalíció európai parlamenti képviselője beszélt, elég hosszan. Láthatóan vidáman és nyugodtan. Szerinte nincs összefüggés az Altus-megbízás és aközött, hogy pártelnökük tizenhat milliót adott a pártkasszába. Ő is adott, csak nem ennyit, mert ugye különbözőek az anyagi hátterek.

Hát igen, az anyagi hátterek tényleg különböznek, mi az hogy, nagyon is. De most aztán felmegy a pumpa.

Gyurcsány vagyonának, villájának történetét sokan ismerik, mindenki tudja, csak az igazságszolgáltatás nem. De ez a senkiházi DK-s csak azért van, hogy odakint főfoglalkozásban, milliós fizetésért ártson hazájának, a magyar nemzetnek. És ezt meglehetősen nagy hatékonysággal teszi. És még meg is van elégedve.

Most emlékezünk a negyedszázada történt rendszerváltásra, az első szabadon választott parlamentre és kormányra, volt, ahogy volt, mindegy. ( Nem mindegy.)

De vannak még ma is fontos helyen ilyen mosolygó, hazaáruló figurák, akik még elégedettek is. Tudják, hogy mit tesznek. Méghogy nincs SZDSZ? Dehogynem, jobban, mint valaha. Lehet, hogy egykori elnökeik most visszavonultan ülnek valahol egy nagy fotelben. Talán még elégedetten  mosolyognak is. Mert a mai figurák maximálisan teljesítik az egykori elvárásokat. A minap egy államtitkár mondta, hogy N. Péter barátunk már annyit ártott Brüsszelben az országnak, hogy azt már felmérni sem lehet.

És akkor most itt van Péterünk, aki az M1-en éppen kedélyesen mosolyog.

Talán igaza igaza is van, mert Brüsszel és a bágyatag Európai Parlament kiváló terep ehhez. Legalábbis a haza, a nemzet ellen.

Még az a szerencse, hogy virágzik a labdarózsa meg az orgona, hála az égnek.

(szék) - gondola.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>]]>
]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (168) Mozi világ (440) Mozaik (83) Heti lámpás (310) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Tereb (146) Flag gondolja (36) Gazdaság (702) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (10) Tv fotel (65) Politika (1582) Nagyvilág (1309) Autómánia (61) Kultúra (6) Nézőpont (1) Titkok és talányok (12) Életmód (1) Jobbegyenes (2778) Sport (729) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (537) Vetítő (30) Egészség (50) Történelem (17) Mondom a magamét (7501)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>