Még gyermekként, szocializálódó koromban belém vésődött báró Eberstein Eckbert ezredesnek, a siklósi vár bátor és hős labanc parancsnokának örök érvényű mondata, hogy az ördög és a Tenkes kapitánya nem alszik. El is hittem. Az ördög teológiai, etikai és irodalmi fogalmával azóta talán tisztában vagyok (bár ez sem biztos), de a ma Belzebúbjai különös köntösükben már megzavarják a gondolkodást.

De ugorjunk az időben, mindenesetre nyitott kérdés számomra ma is, hogy ki nem alszik. Hogy a komenisták nem aludtak negyven évig, az rendben, aztán az SZDSZ, ez az állítólag megszűnt, de ma is élő valami sem, hát talán-talán az is. De ma is vannak nem alvó valakik, személyek, csoportok, akik állandó izgalomban akarják tartani a mai magyar belpolitikát.

Miniszterelnökünk kegyelmi időt jósolt a választások után, a szenzációs életművű mai magyar filozófusok legékesebb nagyasszonya pedig azt mondta, nem lesz itt nyugalom. Hát nincs is. És ezzel úgy tűnik, a bikinis hölgynek van igaza.

Tüntetések persze vannak, hiszen állítólag ez a demokrácia szerves része. Emlékszem, a nagy Népszabadság hogy örült, amikor a derék francia vagy olasz baloldali szakszervezetek több százezres létszámban tüntettek a kizsákmányoló imperialista hatalmak, magyarán saját kormányuk ellen.

Aztán eltelt néhány évtized, a tömegek viszonylag elhalkultak (a kizsákmányolás persze maradt), ma már inkább csak részleges tiltakozások vannak, leginkább a társadalom, azaz a nép kárára (vasutasok és légiforgalmi dolgozók sztrájkja, stb.).  

Tüntetések persze vannak, a skótok és a katalánok függetlenségükért vonulnak az utcára, de nálunk ez kicsit másképp van.

Mai magyar tüntető hőseink alig várják, sőt nem is várják, hanem megteremtik az alkalmat, hogy tiltakozhassanak, kiélik kreativitásukat a lepusztult számítógép-alkatrészek dobálásában, téglahajításban (drága jó Toldi még a malomkővel dolgozott), kerítések megmászásában és egyéb innovatív műveletekben. Szóval itt van az újabb tüntetések szép és nyugodt kora.

De megint történt valami, mert valami mindig történik, most például Kijevben.

Az Ukrán Népi Mozgalom (Ruh) nacionalista szervezet tucatnyi aktivistája rendezett demonstrációt Orbán Viktor általuk Ukrajna-ellenesnek tartott kijelentései és a Déli Áramlat gázvezeték építése ellen. Vjacseszlav Rudenko, a megmozdulás egyik szervezője elmondta: nemtetszésüknek kívánnak ily módon hangot adni amiatt, hogy a magyar miniszterelnök és kormánya folytatni kívánja az Ukrajnát elkerülő, orosz földgázt szállító vezeték megépítését.

Hát ez a Vjacseszlav igencsak jól informált, szinte mindent tud a magyar miniszterelnök szándékairól. Hogy honnan, azt nem tudom. De még tovább megy: Szeretnénk figyelmeztetni a magyar népet, hogy azokban az országokban, amelyeknek vezetése támogatja Oroszország politikáját, hamarosan orosz katonák, orosz zsoldosok jelenhetnek meg.

Hálás vagyok minden őszinte aggódásért és figyelmeztetésért. De még ez sem elég: A demonstráció résztvevői emlékeztették Magyarországot az 1956-os forradalomra. A magyarok emlékezetében mindenki másénál jobban él 1956, amikor orosz harckocsik szabták meg nekik, hogyan éljenek.

Mielőtt meghatódnánk a szép szavaktól és emlékeznénk az orosz harckocsikra, itt a megnyugtató befejezés:

A tüntetők a "Dicsőség Ukrajnának!" szokásos jelmondat mellett "Dicsőség a magyar népnek!" felkiáltással fejezték ki tiszteletüket Magyarország iránt.

A demonstráció békésen, provokációk és rendbontások nélkül zajlott le.

Csak ámulok. Tudtommal a Ruhnak köze van a vereckei magyar honfoglalási emlékmű többszöri meggyalázásához. erre most a szélsőséges és nacionalista szervezet annyira lecsitult, hogy békés tüntetésen kiált fel, hogy dicsőség a magyar népnek, majd békésen és elégedetten elvonul.

Nem tudom, ki rendezte ezt az előre megkoreografált cirkuszt, biztos nem a vehemens Donyeck-drukker fiatalok. Ők ennyire diplomatikusan és illedelmesen nem tudnak megjuhászodni és békésen, szolidan elvonulni. De úgy tűnik, most mégis tudtak.

Ukrajna most a világpolitika legfontosabb tényezője, hát ott is elkel egy kis orbánozás, persze békésen. Erről a szoft tüntetésről már csak a fehér kesztyűs pincérek meg a sommelierek hiányoztak, olyan békésen úrias volt minden.

Mi meg maradjunk csak báró Eberstein Eckbertnél, mert valaki most sem alszik.