A főtanácsnok ezért azt javasolja az Európai Bíróságnak, utasítsa el a Szlovákia elleni magyar keresetet. Teszi ezt úgy, hogy az unió lefektette a „négy szabadság” – az áruk, a tőke, a szolgáltatások és a személyek szabad áramlásának – alapelvét.

Képzeljék el, mi lenne, ha nem mehetne be Párizsba Angela Merkel német kancellár, vagy Nicolas Sarkozy francia államfő nem haladhatna át a berlini Brandenburgi kapu alatt. Botrány lenne, jó nagy.

De nézzük, mi is történt az ominózus napon: Sólyom László egy szlovákiai székhelyű társadalmi szervezet meghívására akart belépni északi szomszédunk területére, Komárnóba, szép magyar nevén Révkomáromba, hogy részt vegyen Szent István szobrának avatási ünnepségén. Három szlovák akkori közjogi „méltóság” – Ivan Gasparovic államfő, a magyarofób Robert Fico kormányfő és a házelnök Pavol Paska – azt kifogásolta, hogy a nevezetes nap évfordulója a 41 évvel korábbi eseménynek, amikor a Varsói Szerződés csapatai, köztük magyar katonák megszállták Csehszlovákiát.

Elmebetegség! Vajon mitől féltek? Hogy a főtéren a magyar köztársasági elnök kardot ránt és fegyverbe szólít?

A brüsszeli agytröszt főtanácsnok indítványa azt is megállapította: Sólyom László azért akart Révkomáromba menni, hogy ott a magyar állam történelméhez kapcsolódó jelképnek számító emlékmű felavatásán vegyen részt, ez alkalomból pedig ott beszédet mondott volna. Igen, ez a történelem. Nem tehetünk róla, hogy nagyhatalmi döntés nyomán a trianoni szerződéssel elvették Magyarország területének kétharmadát, s magyarok milliói kerültek a határ másik oldalára, miközben a piros-fehér-zöldre dobbant a szívük.

Napjainkban komoly magyar politikai tényező mégsem akar sem tankkal, de legfőképpen nem gyalogosan revíziót venni. Ivan Gasparovic idén januárban a kétoldalú kapcsolatokról azt mondta: a történelmet nem lehet elfeledni, ám nem lehet irányadó akkor, ha régen elfeledett problémákat éleszthetne fel. Ebben egyetértek vele: ne legyen irányadó!

Yves Bot azt is leszögezi a tervezett Sólyom-látogatás kapcsán, hogy ez esetben nem tisztán magáncélú utazásról vagy inkognitóban tett látogatásról lett volna szó. Inkognitóban? Csak nem Szvatopluknak kellett volna öltöznie, hogy bejusson? Szerintem a magyar köztársasági elnök – ha hívják – elment volna egy szlovák király szobrának avatására is…

Amúgy a szlovák néppel, az emberekkel semmi baj nincs, nem úgy egyes politikusaikkal. Azokkal, akik kisebbségi kórságban szenvednek, s ezt mérhetetlen nacionalizmussal és sovinizmussal palástolnák.

Az ügy kapcsán érdemes megnézni azt is, mire számíthatunk az Euró­pai Uniótól. Leszögezem, uniópárti vagyok! – mert nincs más alternatíva. Mégis kezd elegem lenni abból, hogy a közösség folyamatosan olyan döntéseket hoz vagy helyez kilátásba, amelyek ellentétesek a magyar érdekekkel. Gondolok itt a kötelezettségszegési eljárásra vagy a kohé­ziós pénzek befagyasztására, de most inkább maradjunk szlovák példáknál: nagy kuss van Brüsszelben arról, hogy a szlovákok elveszik az állampolgárságot azoktól, akik magyar állampolgárságért folyamodnak. Közöttük találni a 99 éves rimaszombati Tamás Aladárnét. Szégyelljék magukat azok, akik tevőlegesen hozzájárulnak a majd százéves néni és a hozzá hasonlók meghurcolásához. A politikai hiénák Malina Hedviget is felhasználták. Tudják, ő volt az a fiatal nő, aki „saját magát verte meg az utcán”. Később a Radicová-kormány ugyan bocsánatot kért, de hamis tanúzás miatt tovább folyt a vizsgálat. Brüsszel pedig hallgat. Nem szúrják az unió szemét a Beneš-dekrétumok sem, amelyek a második világháború utáni csehszlovák államiság létrehozása érdekében az ország területén élő németek és magyarok kollektív bűnösségét rögzítik.

Brüsszelnek tehát két szemüvege van. Egy éleslátó és egy homályos, törött. Jó lenne, ha utóbbit eldobná, mert megvakul a közösség!