Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
b3f6c17f3f9f1554e7ef1b014b8949da.jpg

Szókimondó - Stílus és embercsere

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

„A stílus maga az ember” – írta Buffon természettudós a 18. században, Beszélgetések a stílusról című értekezésében. Voltaképpen azonban nem is a stílust, hanem az embert definiálta.

Okos ha okos, egyházi ha egyházi, précieux vagyis mesterkélt, kényeskedő, ha szenveleg. s nyafincsák, ha stílusa nyafogonc.

Szokásomtól eltérően önteltkedve elhencegek kissé dr. Hajdú Endre „szarkasztikus nyelvteremtő modoromról” írott tanulmányával, aminél nagyobb dicséretet magamfajta aligha kaphatott volna. Vagyis szarkasztikus ember vagyok tizenhét éve folydogáló szókimondó sorozhatom nyelvújító szavai szerint.

A lényeg azonban mégiscsak az, hogy a helyzet, a (szöveg)környezet, a fölhasználás célja, az alkalom minden esetben behatárolja a szóhasználat mikéntjét. Fennkölt szentbeszédet, esküvői köszöntőt vagy méltató halotti búcsúztatót szarkasztikusan nem mondhatnék. Persze, minden egyes stílusfajtának vagyis emberi karakternek megvan a degradatív-negatív változata is. Tudományoskodó, nagyképűsködő, áhítatoskodó, bombasztikus, nyavalygó, durva-bunkóci, pukkancs.

Joggal kérdezheti az olvasó, miért pont most gyövök elő ezzel a laposenkó elménckedéssel? Azért, mert napok óta azt hallom a tévében és a rádióban, hogy Mesterházy kategorice kijelentette „elzavarja Orbánt és bandáját.” Nyomatékosítva e megfogalmazást még Gréczy szóvivönc-idiotisszimusz is megismételte ezt az okos Kálmán Olgának. Stílusuk azonban együgyű, nem tárgyhoz illő, tehát Mesterházy és Gréczy is gyügye. Mert az ember az unokáját veszélyeztető koszos veszett kutyát zavarja el, s nem parlamenti-politikai vetélytársát. És nem nevezi bandának Orbán törvényesen megválasztott munkatársi gárdáját. Két okból.

Az első sem mellékes: bugyuta és szellemtelen a szóhasználat legális parlamenti képviselő kollégákra. Másodjára még súlyosabb hiba, hogy ezzel nem Orbánékat sérti meg, hanem az őket megválasztó embereket nimolézza le, megalázva ezzel az egész társadalmat.

Én viszont „szarkasztikus” pamfletíróként megengedhetném magamnak, hogy lemajmozzam Mesterházyt, mert műfajom kereteibe még nagyobb durvaság is beleférne, és nem is tévednék sokat. De böcsülöm annyira a szakmámat, hogy ötletkoldus kocsmai stílust nem engedek meg magamnak.

Mesterházy alantas szanyizmusát érzékeltetve titulálhatnám karfiolagyúnak, írhatnám róla, hogy orrát zakója ujjába törli, de nem teszem, mert ez is méltatlan volna hozzám. Bajnai halk, elegáns, de nem a jó modora miatt, mert jellegtelen, színtelen, semmitmondó figuranc. Gyurcsány vibráló, ám elszalasztotta politikai mennybemenetelét azzal, hogy az őszödi beszédet nem a parlamentben mondta el, mert így csupán lapincsáskodó, sunyi, kétszínű, aki képtelen uralkodni indulatain. Nem otrombaságába bukott bele, hanem alakoskodásába, gyávaságába, pitiánerségébe. Nekem azonban nemcsak stiláris (jellembeli) kifogásaim vannak Mesterházyval és szövetségeseivel, hanem fecsegéseik háttértartalmával is. Mert egy törvényesen megválasztott kormányt csak okos kormányprogrammal lehet leváltani. Ehelyett azonban arról csorog a szó, hogy ki legyen a miniszterelnök? Tehát nem az ország sorsa érdekli őket, hanem a pozíció, a bársonyszék. Mert hiszen csak abban egyeztek meg, hogy a személyes koncról nem mondanak le. És nem veszik észre, hogy ott vigyorog a hátuk mögött Gyurcsány! És azt is bugyután elfeledték, hogy Schmuck Andor egyszer már belerondított a választás kimenetelébe.

Angolul mondom, hogy a sznobok is megértsék: God save Hungary! Mentsd meg Isten szent hazánkat ezektől az agyuk-heréltektől.

Szalay Károly - demokrata.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Titkok és talányok (12) Sport (729) Jobbegyenes (2778) Nézőpont (1) Történelem (17) Szépségápolás (15) Politika (1582) Mondom a magamét (7501) Autómánia (61) Életmód (1) Flag gondolja (36) Kultúra (6) Irodalmi kávéház (537) Tereb (146) Egészség (50) Tv fotel (65) Heti lámpás (310) Gasztronómia (539) Gazdaság (702) Rejtőzködő magyarország (168) Belföld (10) Alámerült atlantiszom (142) Mozi világ (440) Nagyvilág (1309) Vetítő (30) Emberi kapcsolatok (36) Mozaik (83)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>