Ma 2024 október 11. Brigitta napja van. Holnap Miksa napja lesz.
12291464.jpg

Szellemi Árpád-vonal

Flag

Szöveg méret

2
Átlag: 2 (1 szavazat)

Sok helyen a többség tudja, kik és milyen célokkal mesterkednek a családok, a nemzetek és a kereszténység teljes beszántásán.

Végjátékhoz sodorta Európát a világtörténelem egyik legpusztítóbb ideológiája. Megalapozói már a kezdeteknél kimondták: a nemzeteket, a családokat és a kereszténységet kell likvidálni. Óriási hatást fejtettek ki, a végső győzelmet azonban eddig nem érték el.
 
És valami fordulatot hozhat a végjátékban.
 
Az immár jelentős történelmi korszakban a pusztítás mellett más folyamat is zajlott, noha eddig alárendelten, kettes sorszámmal, lefojtott módon. Ez pedig kockázatossá tette a romboló oligarchia további aknamunkáját. A fejlemény az emberiség fontos vívmánya.
 
Lebuktak.
 
Immár a társadalmak nagy része, valószínűleg sok helyen a többsége tudja, kik és milyen célokkal mesterkednek a családok, a nemzetek és a kereszténység teljes beszántásán. Sok esetben név szerint megjelölhetik a főkolomposokat.
 
És a felvilágosult tömeget már nem lehet megvezetni.
 
Fokozatosan, szívósan, nagy küzdelem árán, de tért foglal a józan ész. Még akkor is, ha a szócsövek, a hangszórók, a képsugárzók még mindig az oligarchia kezében vannak, és továbbra is rengeteg áldozatot szed a manipuláció, a butítás, a hülyítés, a hergelés.
 
A világhálós kommentárok bizakodásra adnak okot.
 
Rengeteg a kulturált ember, és nem dőlnek be immár az oligarchia által fizetett bérkommentálóknak sem – ez utóbbiak nagy és csattanós képen teremtésére. Többen a felbéreltek közül elhülyültek, és a kibertérben vallják be, hogy pénzért írják a sületlenségeket.
 
Két érettségizett ember.
 
Egyik egy volt császári ország főmuftija, a másik egy nagy nemzetközi szervezet közgyűlési elnöke. Mindketten sikeresen átvészelték az érettségit. És ott, köszönték, megálltak. A tudományban nem kívántak magasabbra hágni.
 
Ám a politikában csúcsra vergődtek.
 
Ők irányítanak folyamatokat, döntenek adófizető tömegek pénzéről, káderpolitikát szabnak, vissza- és odanyilatkoznak, néha még elméletet is fabrikálnak, és fölcsapnak kontinentális főideológusnak, ifjakat kioktató filozófus királynak.
 
Védekezni kell a romboló roham ellen.
 
Egyfajta Szellemi Árpád-vonalat kell fölemelni, hogy a stupiditás megtörjön, sőt visszavonulásra kényszerüljön. A Szellemi Árpád-vonalat a szabadság kis körei alkothatják meg. Nemcsak a kibertérben. A húsvér valóságban (is).
 
Közösségeket kell szervezni.
 
Még tanulókörnek, olvasókörnek is nevezhetjük az agyrombolás hatásait már nagyvonalakban fölismerő, az ellen védekezni akaró, ám a manipulációk ellen még nem teljesen megóvott elmék pallérozására, immúnissá tételére.
 
A Szellemi Árpád-vonalnak szilárd alapról kell magasodnia.
 
A XX. századi relativizálás ezt a betontalapzatot nem vizezheti át. Az emberi életet nem lehet relativizálni. Nem lehet az egyik emberi életet fontosabbnak nyilvánítani a másiknál. Nem lehet a halálnemek között „rangsorolni”.
 
Mindenkinek csak egy élete van.
 
Az emberi méltóságot nem lehet protekciós alapon méretezni. Ebből a szempontból a származás nem lehet sem hátrány, sem előny. Az úgynevezett „emberi jogokat” sem lehet az élethez való jog elé helyezni, és gyilkosságokat relativizálni.
 
Az áldozatot bűnösnek hazudni.
 
A szellemi bátorság az, amely elsőként fontos a Szellemi Árpád-vonal fölépítéséhez.
 
Kovács G. Tibor - ]]>www.gondola.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nézőpont (1) Titkok és talányok (12) Heti lámpás (329) Szépségápolás (15) Tereb (146) Jobbegyenes (2856) Történelem (18) Alámerült atlantiszom (142) Emberi kapcsolatok (36) Mondom a magamét (7877) Egészség (50) Nagyvilág (1310) Mozi világ (440) Vetítő (30) Tv fotel (65) Flag gondolja (36) Autómánia (61) Gasztronómia (539) Irodalmi kávéház (537) Rejtőzködő magyarország (168) Mozaik (83) Kultúra (9) Belföld (11) Gazdaság (717) Politika (1582) Sport (729) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>