Ma 2024 december 21. Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.
Spöttle: Mindenkit ki kell utasítani, aki radikalizálódott!

Spöttle: Mindenkit ki kell utasítani, aki radikalizálódott!

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Minél nagyobb számban élnek muszlimok egy közösségen belül, a terrorakciók veszélye ezzel arányosan emelkedik.

Indokolt lenne kiutasítani a radikalizálódó elemeket akkor is, ha van uniós állampolgárságuk – nyilatkozta az ]]>Origónak]]> Georg Spöttle a szombat esti újabb londoni terrortámadásról. A biztonságpolitikai szakértő szerint ugyanakkor a politika nem fogja ezt meglépni, helyette maradnak a virágok és a szentmisék.

Annak kapcsán, hogy miért éppen Nagy-Britanniában szaporodtak meg a merényletek, úgy reagált, hogy az okokat az ottani társadalomban magasan reprezentált muszlim lakosságban kell keresni.  Nagy-Britannia egyes nagyvárosaiban, így Londonban és Manchesterben is jelentős, 10-20 százalék között van a muszlim gyökerű lakosság aránya. Ebben a társadalmi rétegben sokan lesznek dzsihádisták, főleg fiatalok 16-25 év között.

Az ő problémájuk, hogy alacsony iskolázottságúak, jellemzően börtönviseltek, és semmilyen perspektívájuk nincs. Így aztán tökéletes alapanyagot jelentenek a harmadik generációs dzsihadistáknak. Spöttle hozzátette: az majd a nyomozás során eldől, hogy a mostani merénylők hogyan radikalizálódtak, az eddigi tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy ez a folyamat az interneten keresztül is bekövetkezhet. (Theresa May brit kormányfő nem hiába beszélt arról, hogy a nagy közösségi portálok gyakorlatán szigorítani kell.)

 

Összefoglalva tehát annyi elmondható, hogy minél nagyobb számban élnek muszlimok egy közösségen belül, a terrorakciók veszélye ezzel arányosan emelkedik. A szakértő szerint nem valós az az összefüggés, hogy a jövő héten esedékes brit választások miatt szaporodtak volna meg a támadások:

Ez egy random kiválasztott hétvége volt, a szombati bulikra kihegyezve, tipikusan azzal a céllal, hogy minél többek életét oltsák ki. Az ilyen akcióknak egyetlen célja van, ez pedig a megfélemlítés, hogy az emberek ne merjenek az utcára menni.

Maradt a kérdés, mégis hogyan kellene reagálniuk az államoknak az ilyen fenyegetettségre. Georg Spöttle szerint itt az ideje felvetni, hogy nemcsak azokat kell kiutasítani, akik illegálisan érkeztek Európába, hanem azokat is, akik közben radikalizálódtak, de van uniós, jelen esetben például brit állampolgárságuk is. Ez már csak azért is indokolt lenne, mert utólag többször kiderült, előzetesen figyelték a merényletre készülőket, az érintettek a hatóságok látókörében voltak, de valamiért nem csaptak le rájuk.

Persze, a politikailag korrekt hatalom úgysem lépi ezt meg, pedig szükség volna rá. A politika ezúttal sem fog segíteni. 

A biztonságpolitikai szakértő attól tart, hogy a forgatókönyv most is a szokásos marad: lesznek virágok, plüssállatok és gyertyagyújtás meg szentmise, de érdemi változás nem történik az európai bevándorláspolitikában.

Forrás: ]]>Origo]]>. Vezető kép: Híradó.hu

]]>http://pestisracok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Alámerült atlantiszom (142) Mondom a magamét (8038) Gasztronómia (539) Gazdaság (724) Emberi kapcsolatok (36) Tv fotel (65) Történelem (18) Egészség (50) Irodalmi kávéház (543) Autómánia (61) Politika (1582) Rejtőzködő magyarország (168) Belföld (11) Mozaik (83) Életmód (1) Mozi világ (440) Vetítő (30) Jobbegyenes (2898) Flag gondolja (38) Nézőpont (1) Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1310) Heti lámpás (342) Kultúra (9) Sport (729) Tereb (146)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>