Ma 2022 január 22. Vince, Artúr napja van. Holnap Zelma, Rajmund napja lesz.
1fee20eb35a697ebbde07b7d1da97389.jpg

Ötvenhat előszele

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Közeledvén az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenötödik évfordulójához, sokakban felmerül: valójában mikor is kezdődhetett az egész, mikor fújt először a forradalom előszele? A szomszédos Ausztria 1955-ben függetlenné vált, a szovjet csapatok kivonultak, mint ahogy Magyarországról is ki kellett volna vonulniuk.

Ezzel szemben hiába fogadták kitörő tapssal az Anschlusst az osztrákok annak idején, a második világháború győztesei 1945 után mégsem sütötték rá azt a bélyeget, amelyet Magyarországnak mint vesztes országnak viselnie kellett – és viseli talán azóta is –, miszerint az utolsó csatlósai voltunk a fasisztáknak (helyesen a náciknak). Persze, mint tudjuk, a bélyeget azért sütötték a homlokunkra, mert egyszerűen Magyarország határánál húzták meg a kommunizmus határvonalát. Sajnos mi a vonalon belülre kerültünk. A szabad választásokon a második világháború után hiába szerettek volna polgári országot felépíteni a magyar emberek, Sztálin acélökle lesújtott rájuk. Elindult a népbutítás, amelynek nyomait a mai napig viseli egy egész nemzet.

Csak a zsidóság számára hozott rövid időre felszabadulást ez az időszak, mert később – egyenlőség ide vagy oda, ahogy a kommunizmust meghirdették a világon – mindazokat, akik szembehelyezkedtek a rendszerrel vagy egyszerűen csak nem akarták magukba szívni a kommunista eszmét, különböző magyarországi „megsemmisítő táborokba” vágták. Akiket pedig a szovjet hatalom egyszerűen csak összeszedett az utcán, megismerhették a gulágot. Zsidók is kerültek oda, csupán csak azért, mert nem volt meg a kellő létszám. A szovjetek egyszerűen bevágták a vagonba azt a zsidót, aki éppen hazatért egy másik vonattal valamelyik német megsemmisítő táborból. A demokratikus választások során Rákosi és bandája csalással bekebelezte az országot, és elindította a kommunizmus útján. Szinte senki sem mert megszólalni.

Terrorállam kiépítése kezdődött – öt- és hároméves tervvel, sztahanovistákkal. A magyar emberek, még ha suttogva is, de azért reménykedtek, és nem akartak belenyugodni sorsukba. Tudták, érezték, hogy előbb-utóbb el kell érkeznie a szabadság pillanatának. Annak, hogy saját maguk dönthessenek a saját sorsukról.

A kommunisták egy része is érezte, hogy történnie kell valaminek, hiszen 1954-ben, az elvesztett labdarúgó-világbajnoki döntő után egyfajta rendszerellenes hangulat alakult ki az országban. Már majdnem kitört a forradalom. Sebes Gusztáv, a válogatott szövetségi kapitánya a leggyűlöltebb emberré vált, talán még gyűlöltebb volt, mint az országot irányító, szovjet segítséggel hatalomban lévő Rákosi és társai. Ők ekkor még megúszták. Aztán felszámolták a munkatáborokat, és ébredezett az emberekben a remény.

És egyre nehezebb volt fenntartani a terrort. Az ÁVO ekkor már a Belügyminisztérium irányítása alatt működött, és az ávósok egyre inkább kezdtek egymás között is félni. De továbbra is ők maradtak a párt ökle.

1956 tragikus fordulópontot jelentett az ország életében. A reformkommunisták szó szerint reformokat akartak, és nem felkelést, hanem Magyarország átalakítását. Ötvenhat nyarán már érezhető volt, hogy valaminek történnie kell. Egyre többen kezdték úgy gondolni, hogy Magyarországnak el kell indulni a saját útján, szabadon, megszállók nélkül. Azonban a titkosszolgálat és a besúgóhálózat tökéletesen működött, természetesen a nélkülözhetetlen szovjet tanácsadókkal.

Október 23-án a magyar emberek úgy döntöttek, kezükbe veszik a sorsukat, kitört a forradalom.

Megelégelték az elnyomó hatalmat, megelégelték a megszállókat, akik ezzel nem számoltak, és előre nem modellezték, mi történhet, ha a nép nem viseli el tovább az elnyomást. Számításon kívül hagyták a pesti srácokat, akik életük kockáztatásával az utolsó pillanatig felvették a harcot a szovjet tankokkal, a túlerővel. Az egyszerű emberek néhány nap alatt győzelemre vitték és az egész világnak megmutatták a magyar forradalmat. A világ ámulva nézte, mi történik a kis Magyarországon. Nézte, és segítségről szónokolt. Csak szónokolt, segítséget, mint történelmünk során oly sokszor, most sem adott. Ismét magunkra maradtunk. A világ félrenézett, és hazánk helyett a szuezi válsággal volt elfoglalva.

A forradalom elbukott, szörnyű megtorlások következtek. És mind a mai napig elmaradt az igazságtétel mindazokkal szemben, akik még itt élnek velünk azokból a sűrű időkből.

Talán egyszer megtudjuk majd, kik és hol döntötték el, hogy Magyarországon kitörjön a forradalom, talán majd megtudhatjuk, hogy mi lett volna, ha hagyják a szabadságvágyat győzedelmeskedni. Sajnos, közeledve az évfordulóhoz, csak arra emlékezhetünk, amit tudunk: volt egy tiszta, csodálatos forradalmunk, eltiporták. Kegyetlenül. Soha ne felejtsük el az áldozatokat!

Vámos György, magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Emberi kapcsolatok (36) Kultúra (6) Tereb (139) Titkok és talányok (12) Rejtőzködő magyarország (168) Nagyvilág (1464) Mozi világ (440) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (509) Történelem (14) Tv fotel (65) Flag gondolja (33) Életmód (1) Gasztronómia (539) Gazdaság (663) Jobbegyenes (2202) Mondom a magamét (5834) Mozaik (83) Egészség (50) Politika (1579) Vetítő (30) Autómánia (61) Heti lámpás (256) Sport (729) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (6)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>