Vagy egy egyszer megtévedt és 55 éve jó útra tért ember tönkretételéhez. Vagy annak az újbóli demonstrálásához, hogy micsoda jellemtelen gazemberek „dolgoznak” a magyar nyilvánosságban. Vagyis tökéletesen tanácstalanok vagyunk.

Van egy nemi erőszak és egy ezért elítélt ember (férfi). És van egy nagyon komoly szakmai karriert felmutató edző, akinek erkölcsi integritása 55 éve nem kérdőjeleződött meg. A kérdés pedig a következő: Van-e erkölcsi elévülés és mi van, ha ártatlan volt?

Amikor egy ilyen ügy nyilvánosságot kap, mindig felbukkannak azok, akik nem tudnak kiszabadulni a minden férfi erőszaktevő, illetve a leírt szavak mindig igazak, ha megerősítik a prekoncepciónkat típusú gondolkodás bűvköréből. Ebben az esetben ez a feminista-liberális pszichopátia tünete, de csak azért, mert a célszemély nagyon áttételesen Orbán Viktorhoz kapcsolható, Egerszegi edzője volt, Egerszegi meg odaült Orbán mögé 2002-ben, tehát az edzője is fasiszta, stb. Így egyszerre ugorhattak az ügyre a minden szexuális aktus nő és férfi között erőszak nézetrendszer képviselői, illetve a liberopátiás elmezavarban szenvedők. Fura módon az első csapatban is egy rakás férfi van, olyanok, akiknek annyira nem sikerült egy csajt se megdumálni még, hogy nem hiszik el, erőszak nélkül is lehet. Elnézést a profán kitérőért, de ez is komoly állítás, csak vicces is.

Amennyire emlékszem nemcsak a kereszténységnek, hanem a liberalizmusnak is alaptétele a megbocsájtás és utóbbinak az is, hogy adjunk új esélyt a visszaeső bűnösöknek is. Jelen esetben ünnepelniük kellene, hiszen a csoportos elkövetők egymást múlták felül a megjavulásban. Mindegyikük visszaintegrálódott a társadalomba, tisztességes életet élt és joggal kerülhetett volna a munkásmozgalmi panteonba, vagy a mennyországba.

55 év az két emberöltő, annyi idő alatt csak jóvá lehet tenni egy egyszeri bűnt.

Arról nem is beszélve, hogy mi van, ha ártatlanok voltak? Az elkövetek egyre enyhülő büntetése azzal is magyarázható, hogy mindenki számára világos volt, nem az történt amit a bíróság bizonyítottnak mondott ki. 1961-ben, mintahogy mindig is, számított, hogy ki az áldozat, vagy az elkövető és kik a rokonai, a barátai, esetleg belügyes-e a vőlegény. Lehet, hogy nem egy elkövetőt gyűlöl most az ilyesmire mindig hajlamos tömeg, hanem egy áldozatot, akit 55 éve üldöz egy el nem követett bűn.

Komolyan nem értem, hogy merészelik.

Biszkut, akinek kezén még ott a vér a pokolban is, aki nem bánt meg semmit, aki kétségtelenül bűnös volt, nemhogy a mostani ordibálók, de áldozatai és áldozatainak családja sem gyűlölte ennyire. Rá nem szállt rá a liberális véleményformáló elit nagy része és nem tett meg azért mindent, hogy elpusztítsa életművét és megkeserítse élete végét. Igaz Biszkunak nem volt életműve, csak számtalan bűne.

Amennyire a nyilvánosságra került információkból látható, nem objektív bizonyítékok alapján ítélték el őket, hanem tanúvallomások alapján. Senki nem tudja mi történt valójában. Csak a gyűlölködés valóságos.

Tényleg szükségünk van erre? Nem állítom, hogy ártatlan, vagy bűntelen, csak azt, nem ítélkezhetünk, mert semmi alapunk rá. A lincseléssel meg 55 évet késtünk.

Nincs elég kétségtelenül megvetendő és elítélendő bűnösünk?

]]>www.tutiblog.com]]>