- 0
Az elmúlt négy (meg négy) évben is láthattuk, hogy a baloldali politikusok legfeljebb csak szájkaratéznak, de amikor szavazni kell, akkor összezárnak a sorok.
Jó érzésű baloldali politikus az ún. öszödi beszéd után felállt volna és otthagyja az egész díszes társaságot. Ehelyett? Zárták a sorokat és a nagy színész mögé álltak. Nehezen tudunk szabadulni a gondolattól. A baloldali politikusok elsősorban egzisztenciális okból politizálnak: tömjük meg jól a zsebünket, s a választók csak akkor fontosak, ha éppen választani készülnek...
![](https://flagmagazin.hu/userfiles/text/Gyur_szine.jpg)
De nyolc év szabad rablása után úgy tűnik, más világ jön 2010-ben. Lehet, nem tejel a BKV-sem, előfordulhat, hogy néhány csuklón kattan még a bilincs. Egy országgyűlési képviselői mentelmi jog akár aranyat is érhet. Nagy így a tülekedés azért a kevés helyért. Mert a legbigottabb szocialista szavazónak is le kell számolnia az illúzióval, hogy 2010-ben esetleg Mesterházy-kormány alakulna. (Bár hozzá kell tennünk, 2002-ben sem hittük el, hogy a fincsi koktélok kedvelője lesz a miniszterelnök, ahogy 2006-ban is hihetetlennek tűnt, hogy az öszödi böszme alakíthat újra kormányt.)
A szocialisták megújulást ígértek. Ehelyett az országos lista első helyein (értsd befutó helyek, hiszen ha csak a rokonok és üzletfelek szavaznak rájuk, néhány tucatnyi képviselőjük akkor is bejut a Parlamentbe) Lendvai, Kovács László, Gyurcsány Ferenc... Micsoda megújulás...
S Szili Katalin, az örökös szocialista ellenzéki megunta ezt a brancsot. Vagy csak színjáték ez is? Esetleg saját politikai túlélése a tét? A hírek arról szóltak, hogy Szili Katalin nehezményezte, hogy Gyurcsány Ferenc a lista negyedik helyére került. No persze, a nagy játékos szereti kavarni a kártyalapokat. S ehhez be kell jutnia a Parlamentbe. Szili Katalin pedig annyira megsértődött, hogy nem fogadta el a lista ötödik és a második helyét sem.
![](https://flagmagazin.hu/userfiles/text/szili_katalin.jpg)
Arról is mesélnek, hogy esetleg más baloldali csoportosulással indulna a választáson. Ezt is megérjük? A baloldal elkezd osztódni? No nem a „klasszikus” munkáspárt-szocialista párt felállásról van szó. A munkáspárt (melyből így is kettő van) mostanában csak a „futottak még” kategóriát birtokolja. Talán a nagy baloldali megújító, Schmuck Andor lesz a befutó, aki hol Új Baloldalt vizionál, hol a Tisztelet Társaságában látja a politikai túlélés esélyeit?
Mindenesetre jobboldaliként nem esünk kétségbe, ha a masszív és megvezetett baloldali szavazók a demokrácia és pluralizmus jegyében több esélytelen jelölt között is aprózhatják a szavazataikat. Kárörvendés? Semmiképp... Csak reménykedés... Hogy végre eltűnnek a balszélen...
A Fidesz lesz a következő választások nyertese? Nos, biztosan... Bár a baloldalnak bizonyára lesz még néhány titkos ötlete a következő hónapokban, mely a sok bizonytalan szavazót megingatja. A Fidesz kétharmados többségre készül. Talán nem koppannak...
![](https://flagmagazin.hu/userfiles/text/baloldalitabor%281%29.jpg)
Mindenesetre a baloldalnak nagy arcul csapás lesz, ha esetleg nem a második, hanem a harmadik helyen futnak be. Bár ha több jobbikos képviselő ül majd a Parlamentben, mint szocialista, majd lesz nagy sírás-rívás Budapesttől Brüsszelig, hogy mekkora fasiszta veszély van Magyarországon. S láttuk, hogy az ezredforduló táján a demokratikusan megválasztott Haider párt ellen is mekkora felzúdulás volt Európa szerte.
Lesznek még meglepetések...
Nawesh
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja
Előző cikkTiltsuk be!