- 814
A Medián legfrissebb, áprilisi közvélemény-kutatása szerint soha nem látott fölényre tett szert a biztos szavazók körében a Fidesz, amely egy most vasárnapi választáson 70 százalékos eredményt érne el.
A HVG megbízásából készült felmérés szerint az MSZP támogatottsága a biztos szavazók körében 18 százalékon áll. Az MDF-nek és az SZDSZ-nek 2, a Jobbiknak pedig 4 százalékos a támogatottsága. A teljes népesség körében a legnagyobb ellenzéki párt támogatottsága 44 százalék, a kormányzópárté pedig 15 százalék. Az MDF, az SZDSZ és a Jobbik 2 százalékon áll. A választópolgárok közel fele már Gyurcsány Ferenc lemondását megelőzően is az előrehozott választást tartotta volna a legjobb megoldásnak, közvetlenül Bajnai Gordon miniszterelnökké választása előtt már 54 százalék volt az arányuk.
Ugyanakkor 51-ről 47 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik részt is vennének egy most vasárnapi választáson. A visszaesés leginkább az MSZP-szavazók elbizonytalanodásából következik, csak minden másodikuk mondta biztosra a részvételét. A Fidesz-szavazók háromnegyede viszont biztosan elmenne szavazni.
A felmérés szerint az előző hónap tendenciáját követve a Fidesz vezérkarához tartozók kivételével szinte minden politikus megítélése romlott, így Orbán Viktor pártelnök került az élre a népszerűségi listán. Őt Sólyom László köztársasági elnök követi. Az új kormányfő ott kezdi, ahol az elődje abbahagyta: ismertsége erőteljesen emelkedett, de az őt ismerőknek - a két hónappal ezelőtti 28-cal szemben - csak a 18 százaléka látja szívesen fontos politikai szerepben - áll a felmérésben.
(mti)
Hozzászólások