A magyarországi liberális elit számára egy hozzá közel állónak tekintett politikai erő esetében közel két évtizede a kérdések kérdése az, hogy a szóban forgó párt hajlandó-e összefogni bárkivel a baloldalon az aktuális jobboldali „veszély” elhárítására. Ez a veszély 1998 óta Orbán Viktorban és a Fideszben testesül meg – tekintet nélkül arra, hogy kormányzati pozícióban vagy ellenzékben van-e épp. Az LMP számára most ért véget a kényelmes ellenzéki politizálás időszaka, döntenie kell: hű marad-e 2010-es programjához és az előző húsz év politikáját, vezető politikusait ostorozó retorikájához, vagy beáll a sorba Bajnai Gordonék mögé, az egykori SZDSZ, annak holdudvara és amerikai barátainak instrukciói alapján, az Orbán-kormány leváltásáért folytatott „szent háborúban”.

Természetesen nem kerülte el a figyelmemet, hogy a múlt hét végén az LMP kongresszusának többsége úgy döntött, nem csatlakoznak a Bajnai Gordon nevével fémjelzett ]]>Együtt 2014 mozgalomhoz. ]]>Az sem mellékes, hogy a kongresszus vesztesei – élükön a frakcióvezetésről lemondó Jávor Benedekkel – a hét közepén bejelentették a ]]>Párbeszéd Magyarországért]]> nevű platform létrehozását, hangsúlyozva, hogy ők egyelőre csak tárgyalni akarnak Bajnaiék mozgalmával. Szavaik szerint a párbeszéd eredményeinek fényében egy későbbi pártkongresszus dönthetne arról, „hogyan lehet a leghatékonyabban leváltani az Orbán-rendszert”. Úgy vélik, így adódhat esély arra, hogy az ellenzéki szereplők magukévá tegyék az LMP javaslatait, és konszenzusra jussanak egy esetleges miniszterelnök-jelölt személyéről. Ismerős szavak, kísértetiesen emlékeztetnek az 1994-es vagy a 2002-es, illetve 2006-os koalíciós tárgyalások idején elhangzott SZDSZ-es „érvekre”, bár ezúttal csak az ellenzék „összekovácsolásánál” tartanak, a választási győzelem még távoli.

Kétségtelenül nehéz helyzetben vannak a más politikát hirdetők, hiszen egyik alapvetésükkel mennének szembe, ha támogatnák az előző ciklusban miniszteri, majd kormányfői tisztséget betöltő Bajnait. Ezt – eddigi nyilatkozataik alapján – a platformos Jávor Benedekék sem akarják, de gondoljunk csak vissza ismét 1994-re, egy bizonyos Magyar Bálint nevű szabad demokrata prominensre, aki a két választási forduló között még elképzelhetetlennek tartotta a koalíciókötést az MSZP-vel, ha a miniszterelnöki posztot Horn Gyula tölti be.

A politikai racionalitást figyelembe véve kevés esély van arra, hogy a legjobb esetben is 7-8 százalékos támogatottsággal rendelkező LMP képes lenne elérni, hogy az úgynevezett alkotmányos bal- és jobboldal esetleges közös miniszterelnök-jelöltje ne Bajnai Gordon legyen, aki egyértelműen Orbán Viktor kihívójaként tért vissza, jelentős gazdasági-pénzügyi körök támogatásával. Nem életszerű az a felvetés, hogy az LMP kedvéért majd hátrébb lép néhány sorral. És a személyi kérdésen túl még egyezségre kellene jutniuk a közös alapelvekről, legfontosabb programpontokról is a választási együttműködés érdekében, ami szintén nem lenne egyszerű, ha az LMP komolyan veszi 2010-es választási téziseit.

Két lehetőség áll a párt előtt: meghajol a balliberális sajtóorgánumokban is érzékelhető nyomás alatt, és csatlakozik Bajnaiékhoz, vagy kitart eredeti elvei mellett, és önállóan méreti meg magát a 2014-es választásokon. Mindkét esetben valószínűsíthető a pártszakadás, ami akár az önálló parlamenti létük végét is elhozhatja. Az viszont biztosan kiderül, hogy mit jelent éles helyzetben az LMP politikai mássága.

Kis Ferenc - mno.hu