Ma 2024 december 21. Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.
942df36281c683720805ca084012b857.jpg

Közös bizottságot állít fel a Fidesz és a CDU

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Gazdasági kérdésekről és az európai parlamenti választások előkészületeiről folytatott tárgyalásokat kedden Berlinben Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Angela Merkel német kancellárral, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökével. Megállapodtak abban, hogy a Fidesz és a CDU közös munkabizottságot állít fel. 

A kancellári hivatalban lezajlott találkozót követően Orbán Viktor a magyar sajtó képviselőit tájékoztatva elmondta: vendéglátójával megállapodott abban, hogy a Fidesz és a CDU közös munkabizottságot állít fel, amely a két párt számára közös javaslatokat dolgoz ki az elsősorban az adóparadicsomokba kimentett pénzek ellenőrzésére, illetve a nemzeti kormányok ezzel kapcsolatos teendőire abból a célból, hogy az adófizetést ilyen módszerekkel ne lehessen megkerülni. A németeknek számos szakmai elgondolásuk van erre vonatkozóan, s ezek egy része Magyarországon is alkalmazható – vélekedett a magyar pártelnök.

Elsőrendű a kutatásfejlesztés

Angela Merkel pártelnök-kancellárral megállapodás jött létre arról is, hogy a Fidesz és a CDU egy másik munkabizottság keretében közös dokumentumot dolgoz ki arról, miként lehet közelebb hozni egymáshoz a két ország gazdaságát, elsősorban a kutatásfejlesztés, valamint a fejlett technológiák területén - tájékoztatott Orbán Viktor. „Egyetértettünk a kancellárral abban, hogy a jelenlegi gazdasági, illetve pénzügyi válságból azok az országok kerülnek ki győztesen, amelyek a legtöbb energiát és figyelmet fordítják ezekre a területekre” – jelentette ki a Fidesz elnöke, hozzátéve: „reményeink szerint a két bizottság által kidolgozott javaslatokat a CDU németországi és a Fidesz magyarországi választási győzelme után kormányprogramok szintjére lehet majd emelni.”

Orbán Viktor elmondta, hogy Angela Merkellel, a Fidesz egyik legfontosabb európai testvérpártjának elnökével egyeztetést folytatott az európai parlamenti választások előkészületeiről. Utalt arra, hogy a küszöbönálló választások belpolitikai összefüggései nyilvánvalóak, de fontosak a szavazás európai vonatkozásai is. Ezzel összefüggésben a legfontosabbnak azt nevezte, hogy az Európai Néppártnak sikerül-e elegendő számú képviselőt juttatnia az Európai Parlamentbe. Utalt arra: az Európai Unión belül a jobboldali pártokat tömörítő néppárt az élharcosa annak, hogy a legtöbb parlamenti mandátumot kapott erő nevezhesse meg az Európai Bizottság elnökét. „Ezért továbbra is az Európai Néppártnak kell maradnia a legnagyobb parlamenti családnak” – hangoztatta Orbán Viktor, aki megerősítette, hogy győzelme esetén az Európai Néppárt az Európai Bizottság elnöki tisztségére újabb időszakra ismét José Manuel Barrosót jelöli.

„Szükségünk van a német hagyományokra”


Az MTI kérdésére Orbán Viktor elmondta, hogy Merkel kancellárt tájékoztatta a magyar belpolitikai helyzetről, s ennek kapcsán arról, hogy Magyarország rendkívül nehéz helyzetben van. „Jeleztem azt is, hogy ha a választóktól elegendő bizalmat kapunk, akkor német partnereinkkel szeretnénk minél gyorsabban tárgyalni a magyar gazdasági helyzet megoldásáról” – fogalmazott a Fidesz elnöke, aki elmondta: a kancellár kerülte a magyarországi helyzettel kapcsolatos állásfoglalást. Orbán Viktor az MTI-nek megerősítette azt is, hogy a Fidesz programalkotásában együttműködik a CDU-val, s szavai szerint igyekszik támaszkodni a német szellemi erőre, illetve a német hagyományokra is. „Ráadásul a mostani válság azt a meggyőződésünket erősítette meg, hogy a kiút a szociális piacgazdaság megújulásán keresztül vezet” – fogalmazott a Fidesz elnöke, utalva arra, hogy német
„találmányról” van szó.

Egy - a magyarországi szélsőjobboldallal kapcsolatos - újságírói kérdésre válaszolva a Fidesz elnöke úgy vélte: Magyarországon a szélsőséges politika alapja elsősorban szociális természetű. Annak táptalaját a szociális kilátástalanság, a megélhetés reménytelensége adja - jelentette ki, úgy vélekedve, hogy az ideológiai és történelmi motiváltságú szélsőséges politikai közönség rendkívül csekély. „Szerintem nem is éri el a parlamenti bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt” – jelentette ki Orbán Viktor, aki szerint a szélsőségek ellen Magyarországon ma a legjobb orvosság a szociálisan érzékeny, jó kormányzás. „Elsősorban szociális alapon kell felvenni a harcot a szélsőségesekkel szemben, s nem ideológiai alapon, ahogy azt a jelenlegi kormány teszi. Az ideológiai alapon motivált szélsőségesekkel szemben természetesen ideológiai alapon is, de ezek csak töredékét alkotják a szélsőségekre fogékony magyarországi közönségnek” – tette hozzá ki Orbán Viktor.

Rómába utazik Orbán

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerdán Olaszországba utazik, Rómában megbeszélést folytat Silvio Berlusconi olasz miniszterelnökkel – olvasható a Fidesz közleményében.

(MTI)
, mno.hu

Hozzászólások

Kiri
2016-01-28 13:27
Kedves Lovas István! Köszönöm, hogy az "Elhallgatott hírek" c. sorozatát elindította, melyet remekül kiegészít a "Törésvonalak" c. TV-müsora. Így mi olvasók és TV-nézők valós képet kaphatunk a világpolitika eseményeinek megértéséhez és globális háttérhatalom érdekérvényesítésének aljas eszközeiről.

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (83) Egészség (50) Mondom a magamét (8038) Vetítő (30) Nézőpont (1) Tereb (146) Sport (729) Belföld (11) Rejtőzködő magyarország (168) Autómánia (61) Gazdaság (724) Életmód (1) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (2898) Heti lámpás (342) Tv fotel (65) Alámerült atlantiszom (142) Titkok és talányok (12) Irodalmi kávéház (543) Politika (1582) Kultúra (9) Szépségápolás (15) Nagyvilág (1310) Történelem (18) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Flag gondolja (38)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>