Ma 2024 december 21. Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.
97d3fd669128aba0256bdcdff92f11bb.jpg

Kiszorítósdi az MSZP felső vezetésében

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Továbbra is erős a belső harc a szocialistáknál. A párt elnöksége és vezetői - akárcsak a múlt héten - ismét éjszakába nyúló üléseken próbálják megerősíteni belső hatalmukat.

A sajtó által öregek és fiatalok küzdelmének titulált erőpróbán kongresszusi technikákról és az Országos Választási Bizottságról vitatkoztak. A háttérben az ország számára a tét: az országgyűlési választás időpontja.

 Az MSZP budapesti elnöksége azt javasolja, hogy a párt július 4-i kongresszusán a küldöttek titkos szavazáson nyilvánítsák ki bizalmukat és támogatásukat az országos elnökség iránt - közölte Molnár Zsolt, az MSZP fővárosi szervezetének ügyvezető alelnöke.

A budapesti párttanács múlt szerdai állásfoglalásában támogatta, hogy az országos elnökség - elnök, elnökhelyettesek, alelnökök, választott elnökségi tagok - bizalmi szavazáson erősítse meg mandátumát. Ezt a döntést egészítette most ki a budapesti elnökség azzal, hogy titkos szavazást javasol, illetve azt, hogy a szavazásban részvevők többségének döntését mindenkinek el kell fogadnia.

Molnár Zsolt elmondta: ha bizalmat kap az elnökség, akkor azt javasolják, hogy a következő tisztújításig ne foglalkozzanak személyi kérdésekkel, kivéve a miniszterelnök-jelölt megnevezését. Ha a kongresszusi többség nem támogatja az elnökséget, akkor tisztújítás nélkül javasolják az országos elnökség újraválasztását. Az ügyvezető alelnök kiemelte: a párt egységének megőrzése a fontos. Szerinte egy július 4-e utáni újabb kongresszus összehívásának nincs alapszabályi akadálya.

Szanyi a változások élén

Szanyi Tibor szocialista képviselő szerint viszont az MSZP összes olyan elnökségi tagjának le kell mondania, aki az őszödi beszéd és Gyurcsány Ferenc leváltása között a vezető testület tagja volt.

A politikus a hvg.hu-nak adott interjújában arról beszélt, szakítani kell mind Gyurcsány Ferenc "liberál-anarchista" politikájával, mind a Bajnai-kormány politikai szürrealizmusával. Szanyi Tibor az InfoRádiónak azt mondta: nem a küldötteknek, hanem a teljes párttagságnak kellene megerősítenie a párt vezetését a július 4-i kongresszuson.

Szanyi Tibor úgy véli: önmérsékletet kellene tanúsítaniuk azoknak, akik az eddigi kurzust vitték. Nem a pártnak kell megneveznie a felelősöket, az illetőknek maguknak is tudniuk kell, hogy róluk van szó. Ez önbecsülés kérdése is - jegyezte meg a politikus.

Egy párt jól teszi, ha fiatalítja a tagságát, hiszen ez lendületben tartja a vezetést is - hangsúlyozta a képviselő, hozzátéve: ez nem feltétlenül az életkorra vonatkozik, hanem arra, hogy az új tagok honnan merítik a politikai mondandójukat.

A politikus szerint nem a párt vezetésének kell megmondania, hogyan menjen végbe a változás: olyan demokratikus intézményeket kell felépíteni - ilyen például a szocialistáknál soha nem alkalmazott pártszavazás - amelyek lehetővé teszik, hogy a párttagság döntsön.


Vita a menetrendről

Korábban a Népszava azt jelentette, hogy egyeztetésre ültek össze az MSZP elnökségének tagjai. A lap értesülése szerint "a kongresszusi menetrendet szeretnék tisztázni annak érdekében, nehogy július 4-én felrobbanjon az ülés és megtörténjen, amit állítólag senki nem akar, hogy széthulljon vagy a veszekedések következtében végképp összezsugorodjon a párt".

Az Index arról ír, hogy továbbra sem jutottak közös nevezőre a régi nagyok és a fiatalok az MSZP-ben. Utóbbiak úgy gondolják, hogy a vezetőség nem akarja odaereszteni őket a kormányrúdhoz. Tartalmi, politikai ügyekről nem sok szó esett, kongresszusi technikákról és az Országos Választási Bizottságról vitatkoztak.

A viták lényegében egy héttel ezelőtt, az MSZP elnökségi ülésén kezdődtek. Újhelyi István ott azt javasolta, hogy az országos vezetés a jövő vasárnapi kongresszuson kérjen bizalmi szavazást maga ellen. Az indítványt végül - több órás egyeztetés után - leszavazták, de a kedélyek azóta sem nyugodtak meg. Többek között felmerült az is, hogy a kormány mielőbb hozza tető alá a jövő évi költségvetést, utána pedig a szocialista párt ne álljon az előre hozott választás útjába.

A pártelnök ezzel kapcsolatban úgy vélekedett, a választási bizottság megalakulásáról az alapszabály rendelkezik. Lendvai Ildikó szerint most sem történt más, mint korábban, amikor parlamenti választásokra készült az ország. Leszögezte, hogy a testület megalakulásától függetlenül az elnökség kérhet bizalmi szavazást maga ellen, a kettő nem zárja ki egymást.

Kiss Péter alelnök azt közölte, hogy a választási bizottságban ugyanúgy teszik a dolgukat, mint ahogy eddig tették. Annál is inkább, mert a bizottságnak mások mellett az elnökség tisztségviselői is a tagjai.

Szekeres Imre a napokban a Hirszerzőnek arról beszélt, el tudja képzelni, hogy a kongresszus a kormányzás folytatásáról is dönteni fog. Véleménye szerint arra kell válaszolni, hogyan lehet politikai felelősséget vállalni, kormányozni, eközben pedig szocialista pártként megjelenni a választók előtt. Az MSZP elnökhelyettese azt mondta, hogy miután a parlament június 29-én elfogadja az adótörvényeket, hozzáláthatnak a jövő évi költségvetés tervezéséhez. Egyúttal azt is el kell dönteni, hogy annak megszavazása után akarnak-e még kormányozni. A pártban vita van erről, de Szekeres természetesnek és kívánatosnak mondta ezt.

Forgatókönyveket írnak

Varga László, a Societas elnöke arról beszélt a Népszavának, hogy elképzelhető olyan forgatókönyv, amely szerint a költségvetés megszavazása után teret engednének egy előrehozott, február végi, március eleji választásnak a szocialisták. A pártelnökség tagja azonban úgy látja, hogy a július 4-i pártkongresszusnak nem elsősorban a válságkezelő kormánnyal kell foglalkoznia, hanem azzal, hogy milyen válaszokat adjon az EP-választás után kialakult új helyzet új kérdéseire

Bárándy Gergely elnökségi tag szerint nem lenne szerencsés a kongresszus előtt találgatásokba bocsátkozni. A politikus úgy fogalmazott, hogy a kongresszusnak kell értékelnie a kialakult helyzetet és meghoznia az olyan döntéseket, mint hogy szükségesnek látja-e a költségvetés megszavazása után előrehozott választások megtartását vagy sem.

inforadio.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Autómánia (61) Belföld (11) Gasztronómia (539) Flag gondolja (38) Titkok és talányok (12) Életmód (1) Irodalmi kávéház (543) Sport (729) Mondom a magamét (8038) Heti lámpás (342) Gazdaság (724) Jobbegyenes (2898) Történelem (18) Mozaik (83) Nagyvilág (1310) Emberi kapcsolatok (36) Rejtőzködő magyarország (168) Tereb (146) Egészség (50) Nézőpont (1) Szépségápolás (15) Politika (1582) Alámerült atlantiszom (142) Kultúra (9) Vetítő (30) Mozi világ (440) Tv fotel (65)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>