Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
5491cb682b6fc9b60a4a96fdcf576d5b.jpg

Gazdagok pártján

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Sokkal jobb gazdagnak lenni, mint szegénynek, már csak anyagi szempontból is – jelentette ki egykor Woody Allen, de szinte bizonyosra vehetjük, hogy amikor ezt mondta, nem a Fidesz mellett kampányolt.

És nemcsak anyagi szempontból, hanem azért is, mert a kormány folyton-folyvást a gazdagokat támogatja, ha kell nekik, ha nem – tehetné hozzá korunk magyar szocialistája.

Ám felháborodásuk ettől még lehetne akár hiteles is, mondván, hogy a Fidesz elfogult, gazdagokat pártoló gazdaságpolitikája bántja az ő roppant kifinomult szociális érzékenységüket, s bő könnyeket hullatnak minden, a „bőség kosarától” ellökdösött szegény emberért. Hogy mégsem hiteles a szegényekért aggodalmaskodó, Fideszt vádoló panaszáradatuk, annak egyszerű oka van, a szocialisták, nemcsak abban a bizonyos nyolc évben, hanem egész történetük során, sem kormányon, sem ellenzékben soha nem tettek a szegények felzárkóztatása, felemelése, életkörülményeik jobbítása érdekében semmit. Sőt lehetőségeik szerint akadályozták az efféle törekvéseket, nem kevés sikerrel.

Ha oly nagyon együtt éreztek volna a szegényekkel, akkor nem teszik adókötelessé a minimálbért (Bokros-csomag), s nem tiltakoznak rendszeresen az emelése ellen. Legalább elvi szinten eltöprenghettek volna a munkahelyteremtés lehetőségein, s a feltétel nélkül osztogatott segélyekkel nem mélyítik el az ínséget és nyomorúságot. Amikor Gyurcsány meghirdette a szegénységellenes programját, 3-3,5 millió létminimum szintjén vagy az alatt élő ember volt hazánkban. 2010-re ez a szám 4-4,5 millióra emelkedett. Nem a Fidesz választási győzelmétől ment tönkre hirtelen egymillió ember.

De nézzünk néhány égbekiáltó igazságtalanságot, amelyekkel a Fidesz állítólag a gazdagokat ajnározza, és még mélyebb nyomorba taszítja a szegényeket. Itt van mindjárt az egykulcsos adó, amiről az MSZP azt az üzenetet igyekszik elterjeszteni, hogy mindenki ugyanannyi adót fizet, mindegy, mennyit keres, tízezret vagy tízmilliót. Jellemző, hogy a hívek jelentős része el is hiszi, hogy a tizenhat százalék minden összeg esetében ugyanannyi. (Tessék meghallgatni az ATV vagy a Klubrádió betelefonálóit.) Ezek után kézenfekvő állítás, hogy a multikra kivetett különadók az egyszerű állampolgároknak „többe fájnak”, mintha közvetlenül őket adóztatnák. A bankadó meg a többi minden családnak évi százharmincezer forint többletet jelent, de csak a szegényeknek, mert a gazdagoknak ez semmi. A ]]>rezsicsökkentés]]> is csak a gazdagoknak jön jól, mert ők mind rendelkeznek fűtött úszómedencével, így egy könnyed lábáztatáson is rengeteget spórolnak. Egyébként is csak az unortodox gazdaságpolitika tartja úgy, hogy a rezsicsökkentéshez le kell vinni a szolgáltatások árát, igazi, ortodox gazdasági szakemberek ezt nem javasolják, mert rosszul járnak a szolgáltatók. Ráadásul van egy népes réteg, amelyik eddig sem fizette a közüzemi számlákat, s ezután sem fogja, nekik valóban nem oszt, nem szoroz a rezsicsökkentés, s az ő érdekükben ki emelne szót, ha nem az MSZP. Az a párt, amelyik, amikor kormányon volt, igazságos is volt a maga módján: azoknak, akik tisztességes munkából akartak boldogulni, nem kedvezett egy cseppet sem, lehettek azok szegények vagy módosabbak, részrehajlás nélkül mind hátrányos helyzetben voltak a spekulánsokhoz, az ügyeskedőkhöz, a simlisekhez képest, akiket a szoclib kormány, anyagi helyzetüktől függetlenül, következetesen támogatott.

Ez a fajta szociális érzékenység hiányzik a Fideszből. Mindent a gazdagokért tesz. Például hazahozatta sokukkal a külföldi off-shore számlán tartott pénzüket. Soha, egyetlen szegénynek sem mondta egyetlen fideszes közgazdász sem, hogy hozza haza Ciprusról a pénzét. Csak Bajnainak meg Simornak. S tették, ők hazamentették a vagyonukat, a szegények számlái meg jól befagytak ott Cipruson.
Erről is a Fidesz tehet.

Ugró Miklós - mno.hu

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (168) Flag gondolja (36) Mozi világ (440) Autómánia (61) Tereb (146) Gazdaság (705) Történelem (18) Szépségápolás (15) Nagyvilág (1310) Politika (1582) Jobbegyenes (2788) Heti lámpás (312) Titkok és talányok (12) Mondom a magamét (7546) Életmód (1) Irodalmi kávéház (537) Sport (729) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Vetítő (30) Belföld (10) Tv fotel (65) Kultúra (7) Nézőpont (1) Alámerült atlantiszom (142) Mozaik (83) Egészség (50)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>