Kár firtatni, kinek a felelőssége mindez, s hogy miképpen juthattak idáig. Egy ideig figyelte az ember a történéseket, pártszínektől függően olykor még rokonszenvet is érezhetett Meggyes Tamás és Tétényi Éva egy-egy nyilvános vallomásakor, de a részigazságok már nem számítanak. A felek ugyanis egyformán felelősek az előállt helyzetért.

Ha Magyarországon civilizált magatartással járna a népképviselet, Meggyesnek és Tétényinek már réges-régen vissza kellett volna vonulnia a közélettől. Abban a pillanatban, amikor feketén-fehéren kiderült, hogy a fideszes többségű önkormányzat képtelen együttműködni a szivárványos hátterű polgármesterrel, fel kellett volna oszlatni a testületet. Nem most: már akkor. A civil mozgalmak bántó erőtlenségét bizonyítja a tény, hogy Esztergomban egyetlen számottevő erő sincs, amely ezt a magától értetődő igazságot következetesen képviselné. Léteznek ellenben elegendő számú pártok és derék pártemberek, akik egytől egyig kísérleti terepnek látják a várost, és jaj, de jó, boldogan ordítozhat mindenki, a legmocskosabb szitkokat, halálos fenyegetéseket szórva a másikra.

Mert Esztergomban, az ezeréves ország lelki fővárosában pusztán ennyi történt egy esztendő alatt. A valódi kérdéseket és problémákat nem oldották meg.

Tartozunk azzal az igazságnak, hogy leírjuk: Esztergom egyúttal országos modell is. Hasonló jelenetek könnyen megeshetnek máshol is, ahol a pártérdek felülírja a józan észt. Egyszerűen elfogadhatatlan, hogy Meggyes Tamás hibáit és mulasztásait azért kellene elnéznie esztergomiak ezreinek, mert történetesen Fidesz-szavazók, és teljességgel ki van zárva, hogy a Tétényi Éva mögött álló tiritarka koalíció hívei ilyen állapotokat kívántak volna bő egy évvel ezelőtt.

Vagyis – mondjuk ki – nemcsak a makacsul egymásnak feszülő két vezéralak, de rajtuk keresztül az országos politikai felállás is csúfosan megbukott. Ha én esztergomi lennék, nagyjából mostanra jutottam volna el odáig, hogy egyetlen helyi pártaktivistában sem bíznék. És nem azért, mert ez olyan olcsó, jól hangzó kijelentés, hanem mert fényesen bebizonyították nekem, hogy éppen én, az egyszerű polgár nem számítok. Megvonhatják a közétkeztetést, lekapcsolhatják a közvilágítást, bármit megtehetnek, mert a másikat kívánják lemészárolni, én, az egyszerű ember pedig úgysem számítok, legfeljebb ha választás lesz, akkor majd jól beterelnek az egyik szavazófülkébe, és sóvár tekintettel várják, melyik bukott klubra voksolok.

Közös a szégyen, közös tehát a felelősség is.

Mostantól két dolgot tehetnek az esztergomi képviselő-testület tagjai. Az egyik, hogy lankadatlanul vadásznak a túloldalra, és befogják szemüket és fülüket a realitások előtt. A másik út, amely az egyetlen kiutat jelentheti a város számára: a testület feloszlatja magát, Meggyes Tamás és Tétényi Éva pedig egyaránt visszavonul a helyi közélettől. Ez utóbbi már csak azért is logikus lépés, mert az elmúlt idők erkölcsi és politikai terheivel egyikük sem alkalmas arra, hogy Esztergom képviseletét hatékonyan ellássa. A városban mihamarabb új választást kell tartani, és ha még egy szemernyi tisztesség maradt az érintettekben, akkor a jelenlegi képviselő-testület egyetlen tagja sem indul újra.

Bízzák másokra Esztergom irányítását. Hosszú hónapok teltek el, és bebizonyosodott, hogy a fő- és mellékszereplők alkalmatlanok. Nem a baloldaliak, nem a jobboldaliak, nem ezek, nem azok – mindannyian, egytől egyig. Erről az utolsó közös aktusról, az elegáns távozás módozatairól kellene még egyeztetniük, a többit hagyják másokra.

Menjenek isten hírével, és adják meg a lehetőséget a saját második vonaluknak, esetleg néhány új arcnak. Hátha ők szerencsésebbek lesznek egymással.