Ma 2024 április 18. Andrea, Ilma napja van. Holnap Emma napja lesz.
a56bfa35403f48c6ae5da8b45ecaaee3.jpg

Adózás egykor és most

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

E liberális demokráciának kikiáltott négyzetesen népnyúzó együttélési forma borzasztóbb adózási és elosztási feltételeket garantál átlagos állampolgárai számára, mint ahogy azt a feudalizmus tette a középkor mindennapjai folyamán.

Ez a tényszerű megállapítás bizony egyértelműen kinyilvánítja jelenünk veszedelmes vadkapitalizmusának antihumánus és kisembernyomorító gyakorlatát, mely milliókat sodor a kilátástalanság borzasztó életérzésének csapnivaló csapdájába. Miképp lehetséges, hogy a "maradi keresztény sötétség" kifejezéssel körülírt Anjou-kor parasztjai megtermelt javaik kisebb hányadát szolgáltatták be uraiknak, mint a mi "jóléti társadalmunk" teszkós bérrabszolgái? Nem gondolja skandalumnak a kedves olvasó, hogy az 1351-es adóbehajtás mértéke (ebben az évben egységesültek a parasztok közterhei) alacsonyabb volt, mint a 2009-es esztendő hasonló adatai? Hasonlítsuk most össze a XIV. századi pénzt perkáló átlagjobbágyot és a XXI. században élő, multibűnözés szorongatta szerencsétlent adózási szokásaik szempontjából!

Kezdjük Nagy Lajos földművelő kortársaival a részletesebb fejtegetést. Egy jobbágy megtermelt terményeinek egytized részét szolgáltatta be az egyháznak a XIV. század folyamán, melyért cserébe lelki és spirituális ellenszolgáltatásokra lett jogosult. Parasztunk további 10%-ot "folyósított" hűbérura számára, ennek a föld kvázi bérleti díjaként funkcionáló összegnek kilenced (azaz a kilencedik tized) volt a neve. Ez a juttatás fedezte a rendfenntartás költségeit is, hisz az uralgó birtokos megvédte a területén dolgozó összes kisembert, amennyiben az eleget tett kötelességeinek. Emellett a paraszt évi 52 nap igás, vagy 104 nap kézirobottal tartozott ura felé, s az ünnepnapokon jelképes ajándékokat is kellett adnia vazallusi státusza miatt. A jobbágy ezen felül fizette az államnak az úgynevezett kapuadót is, melynek éves összege 1 aranyforintot tett ki. Bizonyos speciális esetekben a király szállítási, útépítési feladatokkal is megbízhatta alattvalóit. Akárhogy is számolnak azonban a középkortörténészek, a jobbágyok adóterhei alig érték el megtermelt javaik 30-35%-át, ráadásul a téli időszakban gyakorlatilag munka nélkül vegetálhattak és élvezhették a semmittevést. Ne feledjük, hogy a korabeli életszínvonalhoz szükséges házikót a fiatalok házasodása után a faluközösség építette fel, így ez a tétel sem került gyakorlatilag jelentősebb összegbe a "pályakezdő" jobbágynak...

Rosszabbul élünk, mint 650 éve...

Nézzük most teszkósújtott jelenünk Provident-hitelen tengődő szavazógépeinek példáját. Egy magyar átlagember nettó 110 ezer forintot keres, emögött azonban 200 ezer forintnyi munkaadói kiadás áll. A robotrabszolga bruttó béréből levonnak 24% TB járulékot (37200 ft), 8% nyugdíjhozzájárulást (12400 ft), 9% egészségügyi járulékot (13950 ft), valamint 4,5% egyéb összeget. Ezért a tengernyi pénzkupacért cserébe a kigolyózott gój kórusrasszistázást kap, ha leüti a cigány, s végeláthatatlan várólistára kerül, ha rákos lesz az "ósenes" ócskaságoknak hála. Egy mai magyar átlagember tehát bérének 45-50%-át adja oda a tolvajelit lenyúlógépezetének, s a maradék mammonból kellene gyermeket vállalnia, lakást vennie és megélnie.

Látható tehát, hogy micsoda különbségek állnak fenn a "barbár középkor" és a "modern liberális kapitalizmus" adóterhei között. Előbbi "mindössze" a dolgozó kisember javainak 30-35%-át szedte el, míg utóbbi majdnem a kereset felére igényt tart, ráadásul nullához konvergáló ellenszolgáltatást ajánl cserébe. Éljen a nihiliberális "társadalmi igazságosság", éljen a "jóléti állam"...


Tor Salqvist

 
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Életmód (1) Gazdaság (705) Nagyvilág (1310) Belföld (10) Mondom a magamét (7546) Gasztronómia (539) Politika (1582) Tv fotel (65) Heti lámpás (312) Mozi világ (440) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (537) Alámerült atlantiszom (142) Titkok és talányok (12) Nézőpont (1) Egészség (50) Mozaik (83) Jobbegyenes (2788) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Tereb (146) Vetítő (30) Autómánia (61) Történelem (18) Flag gondolja (36) Emberi kapcsolatok (36) Kultúra (7)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>