Ez a tényszerű megállapítás bizony egyértelműen kinyilvánítja jelenünk veszedelmes vadkapitalizmusának antihumánus és kisembernyomorító gyakorlatát, mely milliókat sodor a kilátástalanság borzasztó életérzésének csapnivaló csapdájába. Miképp lehetséges, hogy a "maradi keresztény sötétség" kifejezéssel körülírt Anjou-kor parasztjai megtermelt javaik kisebb hányadát szolgáltatták be uraiknak, mint a mi "jóléti társadalmunk" teszkós bérrabszolgái? Nem gondolja skandalumnak a kedves olvasó, hogy az 1351-es adóbehajtás mértéke (ebben az évben egységesültek a parasztok közterhei) alacsonyabb volt, mint a 2009-es esztendő hasonló adatai? Hasonlítsuk most össze a XIV. századi pénzt perkáló átlagjobbágyot és a XXI. században élő, multibűnözés szorongatta szerencsétlent adózási szokásaik szempontjából!

Kezdjük Nagy Lajos földművelő kortársaival a részletesebb fejtegetést. Egy jobbágy megtermelt terményeinek egytized részét szolgáltatta be az egyháznak a XIV. század folyamán, melyért cserébe lelki és spirituális ellenszolgáltatásokra lett jogosult. Parasztunk további 10%-ot "folyósított" hűbérura számára, ennek a föld kvázi bérleti díjaként funkcionáló összegnek kilenced (azaz a kilencedik tized) volt a neve. Ez a juttatás fedezte a rendfenntartás költségeit is, hisz az uralgó birtokos megvédte a területén dolgozó összes kisembert, amennyiben az eleget tett kötelességeinek. Emellett a paraszt évi 52 nap igás, vagy 104 nap kézirobottal tartozott ura felé, s az ünnepnapokon jelképes ajándékokat is kellett adnia vazallusi státusza miatt. A jobbágy ezen felül fizette az államnak az úgynevezett kapuadót is, melynek éves összege 1 aranyforintot tett ki. Bizonyos speciális esetekben a király szállítási, útépítési feladatokkal is megbízhatta alattvalóit. Akárhogy is számolnak azonban a középkortörténészek, a jobbágyok adóterhei alig érték el megtermelt javaik 30-35%-át, ráadásul a téli időszakban gyakorlatilag munka nélkül vegetálhattak és élvezhették a semmittevést. Ne feledjük, hogy a korabeli életszínvonalhoz szükséges házikót a fiatalok házasodása után a faluközösség építette fel, így ez a tétel sem került gyakorlatilag jelentősebb összegbe a "pályakezdő" jobbágynak...

Rosszabbul élünk, mint 650 éve...

Nézzük most teszkósújtott jelenünk Provident-hitelen tengődő szavazógépeinek példáját. Egy magyar átlagember nettó 110 ezer forintot keres, emögött azonban 200 ezer forintnyi munkaadói kiadás áll. A robotrabszolga bruttó béréből levonnak 24% TB járulékot (37200 ft), 8% nyugdíjhozzájárulást (12400 ft), 9% egészségügyi járulékot (13950 ft), valamint 4,5% egyéb összeget. Ezért a tengernyi pénzkupacért cserébe a kigolyózott gój kórusrasszistázást kap, ha leüti a cigány, s végeláthatatlan várólistára kerül, ha rákos lesz az "ósenes" ócskaságoknak hála. Egy mai magyar átlagember tehát bérének 45-50%-át adja oda a tolvajelit lenyúlógépezetének, s a maradék mammonból kellene gyermeket vállalnia, lakást vennie és megélnie.

Látható tehát, hogy micsoda különbségek állnak fenn a "barbár középkor" és a "modern liberális kapitalizmus" adóterhei között. Előbbi "mindössze" a dolgozó kisember javainak 30-35%-át szedte el, míg utóbbi majdnem a kereset felére igényt tart, ráadásul nullához konvergáló ellenszolgáltatást ajánl cserébe. Éljen a nihiliberális "társadalmi igazságosság", éljen a "jóléti állam"...


Tor Salqvist