Ma 2021 október 27. Szabina napja van. Holnap Simon, Szimonetta napja lesz.
427b41c0b7906585340a4da23088ab4b.jpg

A Gyurcsány-Bajnai-korszak árát fizeti az ország

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Orbán Viktor szerint Magyarországon nem a gazdasági válság kezelése, hanem a hatalmukat átmenteni akaró szocialisták politikai válságának kezelése folyik. Erről szombaton a párt budapesti EP-kampánynyitóján beszélt a Fidesz elnöke.  

Orbán elmondta, a Gyurcsány-Bajnai-korszak árát fizeti az ország az újabb MSZP-csomaggal, amelytől a helyzet nem jobb, hanem rosszabb lesz. A reménytelenség kormánya, a reménytelenség politikája soha nem fog kivezetni az ördögi körből – tette hozzá. Orbán szerint most azért kellene áldozatot vállalnia Magyarországnak, hogy „ők megússzák, hogy ők megmeneküljenek a felelősségre vonástól”, azonban – mint folytatta – a Gyurcsány-Bajnai-kormány megmentéséért „ne vállaljon áldozatot az ország!”

Közölte: legyen vége már ennek a sok éve tartó sötét korszaknak, amelyben a tolvajszellem vált uralkodó ideológiává, az a tolvajszellem, amelyet a „szélhámos milliárdosok” szabadítottak az emberekre. „Lassan az egész ország a Gyurcsány-Bajnai korszak áldozata és kárvallottja" - fogalmazott Orbán Viktor, akinek szavait az említett politikusok hallatán fújolás és füttyök kísérték. A Fidesz elnöke ezt követően kijelentette: már az egész ország azt mondja: „elég”. Orbán azt fejtegette, hogy a „tolvajszellem politikusai” időről-időre álruhát váltanak. Ezt - szavai szerint - már megszoktuk az elmúlt években, hiszen több alkalommal is álruhát váltottak. Mint mondta, hol a jóléti rendszerváltó, hol a lendületes baloldali, hol az elszánt reformer álcájába bújt a Gyurcsány-Bajnai korszak. Most megint átöltözik, és a válságkezelő álcát öltötték magukra - közölte. Orbán szerint azonban mindhiába: hiszen lassan már mindenki látja, akárhány is a változás, ez mindig ugyanaz a szocialista kormány.  „Hogyan tudjuk megvédeni az országot a mai helyzetben? Mit tehetünk, mit kell cselekednünk? – tette fel a kérdést a Fidesz elnöke. Válaszként kifejtette: ugyanazt kell tennünk, amit megtettek a csepeliek, a ferencvárosiak, és amit számos időközi választáson megtettek az emberek.

„Együtt, egyszerre kell kimondanunk, amit eddig csak külön-külön mondhattunk” –  fogalmazott, majd hozzátette, hogy június 7-én lehetősége nyílik mindenkinek, hogy egyszerre mondja ki az egész ország: elég. Orbán Viktor a szociális népszavazásra emlékeztette hallgatóságát, arra a népszavazásra, amikor - véleménye szerint - megvédték az egészségügyet. Most is ez a dolgunk - jelentette ki.  „Egy ország hangja dübörögje a Gyurcsány-Bajnai kormány fülébe, hogy elég” - fogalmazott a politikus, akinek e szavaira felhördült a hallgatóság. Hozzátette: amikor egy ország mondja, hogy elég, akkor „a hatalmon lévők libabőrözni kezdenek”, mert akkor megérzik, mit jelent az, amikor egy országgal állnak szemben. Mint mondta, amikor egy egész ország mondja, hogy elég, akkor a hatalmon lévők megértik, hogy sok millió embert haragítottak magukra, és minél tovább húzzák, a harag annál nagyobb lesz.

Orbán Viktor közölte: egyet biztosan tud, ő ott lesz június 7-én a szavazáson, hiszen ő is egy abból a sok millió emberből, aki azt mondja: elég. Hozzátette: ott lesz júniusban a szavazáson, mert meg akarja védeni az országot attól, hogy még mélyebb válságba vigyék azok, akik hét év alatt tönkretették. Közölte, azért is ott lesz a választáson, mert elege van abból, hogy gyermekei jövőjét ellopja „egy maroknyi szélhámos és az őket támogató maroknyi párt”, és ott lesz, mert véget akar vetni a reménytelenség korszakának, mert el akarja takarítani a romokat, meg akarja találni a felelősöket, és újjá akarja építeni a hazát.  „Legyünk ott mindannyian, és a változás nem marad el” – hangoztatta Orbán Viktor, aki a már jól ismert köszöntéssel, a "Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!" szavakkal búcsúzott közönségétől.

(MTI), mno.hu

Hozzászólások

Flag
2016-01-28 13:27
Hamarosan a mozikban!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Autómánia (61) Történelem (14) Rejtőzködő magyarország (168) Vetítő (30) Egészség (50) Életmód (1) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (6) Irodalmi kávéház (506) Emberi kapcsolatok (36) Mozaik (83) Gazdaság (662) Mondom a magamét (5660) Nagyvilág (1463) Tv fotel (65) Heti lámpás (255) Kultúra (6) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (2135) Flag gondolja (33) Szépségápolás (15) Sport (729) Mozi világ (440) Tereb (138) Titkok és talányok (12) Politika (1578)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>