Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
079b2f67f62ddaf698d79455e4646c18.jpg

A bojkott dumája

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

„Mondja meg nekem, Pelikán, mi a duma bojkottja?” „Ha megöl, akkor sem tudom.” „De mégis…” „A duma bojkottja? Hát az, hogy mindenki fogja be a pofáját!” (A tanú, Bacsó Péter filmje, 1969)

A duma (az orosz parlament) bojkottját a bolsevikok már 1906-ban is tervezték, de akkor még Dzerzsinszkij sem értett ezzel egyet. Igaz, alig néhány képviselőjük volt csak a dumában. Később, 1916–1917-ben aztán mégis megvalósult a bojkott. Meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom…

És lőn: csaknem száz évvel később, a kommunisták utódpártjában, az MSZP soraiban felbukkant a gondolat, hogy a 2014-es választásokat bojkottálni kellene. Ezt egy „aktíván” Kolláth György alkotmányjogász vetette fel, s a teljesen véletlenül éppen ott állomásozó Ujhelyi István, a szocialisták fiatal üdvöskéje gyakorlatilag nem zárkózott el a gondolattól. Igaz, a későbbiekben a párt vezetése végül is elzárkózott Ujhelyitől és a választásoktól való távolmaradás ötletétől, minek hatására Ujhelyi is úgy döntött, hogy elhatárolódik önmagától.

Akárcsak annak idején, az ötvenes években Kovács elvtárs (itt most ez a név csak általánosító jelző) a pártgyűlésen, amikor bár már mindenki kifejtette a véleményét, ő még mindig nem szólalt meg. Ekkor megkérdezte a párttitkár: Kovács elvtárs, neked nincs véleményed? A válasz: de van, de nem értek egyet vele!
Már csak Kolláth alkotmányjogászon a sor…
Egy szó, mint száz, szégyen és gyalázat, de ki kell mondanunk: a duma bojkottja helyett megvalósult a bojkott dumája. Igaz, úgy tűnik, ez sem tart sokáig.
De ha egy kicsit egy pillanatra komolyan vesszük a Kolláth–Ujhelyi-féle „tervezetet”, akkor sok minden az eszünkbe juthat.

Meg kell kérdeznünk: milyen komolyan vehető érvek is szólnának amellett, hogy a szocialisták bojkottálják a 2014-es választásokat? Ők azt mondják: a kétharmados parlamenti többségű kormány úgy alakította át a választási törvényt, és úgy fogja átalakítani a választási eljárásról szóló törvényt, ami ellehetetleníti, hogy az ellenzék megnyerje a választásokat. Ha ez így lenne, akkor a bojkott ellen senki nem szólhatna egy szót sem, mert az tényleg túllépne a demokrácia határain. De nincs így.
Elfelejtik ugyanis a szocialisták a következőket. Először is a Velencei Bizottság megvizsgálta az új választójogi törvényt, s egészében elfogadhatónak és demokratikusnak tartotta. Ha más esetekben mindig és mindenkor az a fontos a szocialistáknak, hogy hogyan vélekednek az Európai Unióban, illetve annak csatolt szervezeteiben és intézményeiben a magyarországi eseményekről, akkor most miért nem mérvadó, sőt mértékadó számukra, amit egy európai intézmény mond?

Másodszor: komolyabban vehető választási szakértők, közöttük még bal-balliberális kötődésűek is úgy nyilatkoztak a napokban, hogy az új választási rendszer nem akadályozhatja meg az ellenzéket abban, hogy győzzön a Fidesz felett. (Kéri Lászlót idézem: a Fidesz legyőzhető!) Akkor miért ez a távolmaradás-duma? Meg kell mondanom: ha valamikor, akkor 2006 őszén, az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése, de különösen az október 23-i rendőri randalírozás után lett volna igazán indok arra az újkori magyar demokrácia történetében, hogy megtörténjen a parlamenti munka bojkottálása.
Ugyanis akkor nem az történt, hogy egy parlamenti többség a demokratikus játékszabályokon belül módosított a választási törvényen, hanem egy miniszterelnök manipulálta a választásokat, s ezt egy zártkörű rendezvényen beismerte. Majd a spontán kitörő tüntetéseket a rendőri erők brutálisan leverték, s ezzel a kormány kilépett a demokrácia keretei közül. Ott és akkor valóban kellő indok állt volna rendelkezésre, hogy – mutatis mutandis – a „bojkott dumája” helyett a „duma bojkottja” megvalósuljon.

Amit viszont a szocialisták most bemutattak, az valóban csak duma volt a javából. Viszont azért helytelen ez a handabandázás, mert paródiát csinál olyan kivételesen alkalmazható radikális politikai lépésekből, amelyeknek vis maior szituációkban helyük és idejük van.
Több komolyságot, szocialisták!

Fricz Tamás - magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Kultúra (6) Heti lámpás (310) Belföld (10) Politika (1582) Jobbegyenes (2778) Nagyvilág (1309) Egészség (50) Életmód (1) Autómánia (61) Sport (729) Tereb (146) Gazdaság (702) Flag gondolja (36) Irodalmi kávéház (537) Nézőpont (1) Történelem (17) Titkok és talányok (12) Rejtőzködő magyarország (168) Emberi kapcsolatok (36) Tv fotel (65) Szépségápolás (15) Alámerült atlantiszom (142) Mondom a magamét (7501) Mozaik (83) Vetítő (30)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>