Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
a860a15616aa4d30787dbd2b72cee0e7.jpg

A baloldal elszalasztott utolsó esélye

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Ki kell mondani: a német kancellár, s a luxemburgi multi-adóparadicsom prominense tehát titkos, azaz kriptobaloldaliak, illetve -liberálisok, s mivel megírt kottából játszanak, remény sincs rá, hogy jottányit is módosítsanak álláspontjukon.

Általános megrökönyödést keltett a balos berkekben Kovács László azon próféciája, hogy ha nem köti föl a gatyáját az MSZP, akár ki is eshet a parlamentből a következő választásokon. Pedig a volt pártelnök, uniós biztos és exkülügyminiszter öreg rókaként csak pontos látleletet adott az utódpártiak kilátásairól, arról a gödörről, amibe minden kényszer nélkül magukat navigálták. Persze a diagnózis a komplett hazai baloldalra kiterjeszthető. Sőt, figyelve az iszonyatos párizsi merénylet utáni, megdöbbentően infantilis, terrorizmusrelativizáló megnyilvánulásaikat, az egész európai liberálbaloldali blokkra érvényes.

Olyan sírnivalóan naiv, a korlátlan migráció mellett továbbra is csökönyösen, megátalkodottan lándzsát törő szózatok hangzanak el elvileg felelős állami vezetők, felnőtt férfiak és nők részéről, hogy Mark Twain sem mert volna szatirikus műveiben hasonló figurákat szerepeltetni, attól tartva, túl abszurd vizekre evezne.

Ki feltételezné ép elmével, hogy az EU terrorizmus elleni belga koordinátora például az Iszlám Állam cselvetését, ármányát sejti a terror és a migráció összekapcsolódása mögött? Az is gondolható, hogy az ISIS azért használt nemrég érkezett bevándorlókat a merénylők között, hogy mindenki haragudjon meg szegény migránsokra. Felmerülhet: ez az ember népmesékből és női magazinokból képezi magát? Vagy pusztán arról van szó, hogy pszichiátriai kezelésnek vetették alá, majd amikor szabadon eresztették, egy óvatlan pillanatban mikrofonközelbe jutott? Ha ilyen az EU terrorizmus elleni vezetője, akkor milyenek a támogatói? Az illetőt egyébként úgy hívják: Gilles de Kerchove (ami flamandul temetőit jelent). Kommentár nem szükséges.

Egy fikarcnyit sem különbek azonban a magasabb polcra kapaszkodott európai uniós élvezetők sem. Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök vagy az EU felszámolóbiztosaként működő Angela Merkel német kancellár hihetetlenül életidegen, szupernaiv kommunikációs bravúrjai a féktelen migráció legálissá tételéről, az eddigi bevándorlási csődpolitika zavartalan folytatásáról nem írhatók le másként, mint hatalmas hibákként. Pedig ahhoz, hogy ez az esztelen, öngyilkos taktika az Európával hadban álló országokból ellenőrizetlenül beeresztett, helyesebben beédesgetett tömegekkel nem követhető tovább, nem kell még érettségi sem, csupán annyi ész, hogy ha esik az eső, beálljon valaki az eresz alá.

Lehetne minderre azzal replikázni, hogy sem Merkel, sem Juncker nem baloldali politikusok. Csakhogy valakit nem a párttagkönyve, a maga által hangoztatott politikai irányultsága sorol be valahová, hanem a tettei. Éppen úgy, ahogy egy harcedzett, pökhendin viselkedő afgán vagy iraki migráns, avagy terrorista sem lesz attól még szegény szír menekült, hogy annak mondja magát. Ki kell mondani: a német kancellár, s a luxemburgi multi-adóparadicsom prominense tehát titkos, azaz kriptobaloldaliak, illetve -liberálisok, s mivel megírt kottából játszanak, remény sincs rá, hogy jottányit is módosítsanak álláspontjukon. Éppen azért maradnak a helyükön, hogy mindennemű akadályt elgördítsenek az Európát szétrobbantó migráció és a vele kéz a kézben járó terrorizmus elől. Ha rajtuk és a balliberális polkorrekt mámorban fürdőző csordán múlna, nem is menekült-, hanem terrorista­kvótát oktrojálnának, erőszakolnának rá a vétlen tagállamokra. De hát mit is beszélünk? Brüsszelben már meg is valósult a nagy idea, hiszen onnan, az uniós bürokráciának szinte az öléből szervezték az egész penetráns háborús cselekménysorozatot. Vagyis a belga főváros valódi terrorelosztási központként üzemel. Úgyhogy jól vigyázzon Angela Merkel és a többiek: az ő számlájukra immár béke elleni bűncselekményt is fel kell írni, mivel csendestársakká váltak a második világháború óta eleddig nem látott legszörnyűbb emberiségellenes akcióban. Ebben a háborús vészhelyzetben pedig az is körvonalazódik, miért hívják az Európai Bizottság vezetőit biztosoknak: hogy egészen biztosan el legyen szúrva minden, amit rájuk bíztak. Lubickolnak az abnormálisan gyerekes közveszélyokozásban. Miközben minden lángol, recseg-ropog, omlik össze körülöttük, legszívesebben liberalizmusellenes tevékenységet vizsgáló inkvizíciós bizottságokat állítanának fel.

A lakosság azonban már döntött a földrész bizalomra méltatlanná vált vezetőinek sorsa felől, ezt világosan jelzi a közhangulat drasztikus változása a tagállamokban. Hasztalan próbálják visszatuszkolni a szellemet, a közvéleményt a palackba. Már késő. A baloldal utolsó esélye lett volna, hogy a polgárok pártjára áll. Nem éltek vele. Megbuktak, csak még nem tudják.

Megyeri Dávid - ]]>www.magyaridok.hu]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15) Tereb (146) Heti lámpás (310) Mondom a magamét (7501) Irodalmi kávéház (537) Autómánia (61) Belföld (10) Történelem (17) Emberi kapcsolatok (36) Titkok és talányok (12) Kultúra (6) Flag gondolja (36) Gazdaság (702) Nagyvilág (1309) Sport (729) Nézőpont (1) Rejtőzködő magyarország (168) Gasztronómia (539) Tv fotel (65) Jobbegyenes (2778) Mozi világ (440) Egészség (50) Mozaik (83) Életmód (1) Politika (1582) Vetítő (30)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>