Ma 2024 december 18. Auguszta napja van. Holnap Viola napja lesz.
726ae5ee1a79b57844509fc5e8c44109.jpg

Hazai pálya - 2013-2014 - NB I. 29. forduló

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A 29. fordulóban a Videoton botlásának köszönhetően a Fradi szombathelyi győzelmével fellépett a dobogó harmadik fokára, míg a bajnoki cím sorsa egyenlőre nem dőlt el, mert elmaradt a Debrecen Puskás Akadémia találkozó a nagy esőzések miatt.

Bp. Honvéd - MTK Budapest 0-2 (0-0)
Bozsik Stadion, v.: Erdős
gólszerző: Kanta (57., 62.)
sárga lap: Job (51.), Botka (64.), illetve Nagy T. (61.), Kálnoki Kis (81.)

Minden várakozáson aluli, lagymatag iram, erőtlen támadások, kevés helyzet jellemezte az első félidőt a két csapat csekély számú néző előtt rendezett mérkőzésén. A szünet után sem sokat változott a találkozó képe, a különbséget leginkább az jelentette, hogy az MTK - egészen pontosan Kanta József - két gólt is rúgott. Az elsőt az 57. percben 20 méterről, amikor is szabadrúgásból bombázta a labdát a jobb felső sarokba, a másodikat pedig öt perccel később, ekkor egy gyors kontratámadás végén nyolc méterről vette be a hazaiak kapuját.

Diósgyőri VTK - PMFC-Matias 3-0 (0-0)
Diósgyőr, 4500 néző, v.: Becséri
gólszerző: Futács (50.), Grumic (77.), Batioja (79.)
sárga lap: Kostic (64.), Kádár (84.), illetve Nagy J. (5.), Horváth A. (67.)

Az első félidőben egyik csapat sem tudott komolyabb helyzetet kialakítani, ugyanakkor az iramra nem lehetett panasz. A második játékrész elején gyorsan vezetést szerzett a Ligakupa-győztes Diósgyőr, Futács közeli lövése az egyik védő lábáról perdült fel és vágódott a léc alá. A Futácsot váltó Grumic - aki éppen a Pécstől érkezett a szezon közben - ugyancsak eredményes volt. Kisvártatva Batioja is betalált, így a Diósgyőr otthon tartotta a három pontot, és a tabellán megelőzte ellenfelét.

MVM Paks-Lombard Pápa Termál FC 4-0 (1-0)
Paks, 900 néző, v: Vad II
gólszerzők: Könyves (39.), Bartha (49.), Simon A. (80.), Heffler T. (85.)
kiállítva: Kulcsár K. (Pápa, 28.)
sárga lap: Heffler T. (55.), illetve Jagodics (84.)

Az első pillanatoktól kezdve magához ragadta a kezdeményezést a Paks, a pápaiak túlnyomó részt a védekezéssel voltak elfoglalva, legfeljebb az esetleges kontratámadásokban bízhattak. A vendégek az első félóra végén megfogyatkoztak, nem sokkal ezután meg is szerezte a vezetést a hazai gárda, amely akár többgólos előnnyel is vonulhatott volna a szünetre, de a helyzeteiből csak egyet sikerült gólra váltania. A fordulás után Bartha László egyéni akciójának eredményeként megduplázta előnyét a Paks, s ezzel gyakorlatilag el is döntötte a három pont sorsát. A hajrában még a 200. NB I-es találkozóján szereplő Simon Attila, valamint Heffler Tibor is eredményes volt, fölényessé téve ezzel a paksiak sikerét.

Újpest FC - Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 6-1 (1-1)
Szusza Ferenc Stadion, 1500 néző, v.: Kassai
gólszerző: Stanisavljevic (14.), Gyagya (48.-öngól), Vasiljevic (55., 63. - előbbit 11-esből), Tshibuabua (70.), Vukasovic (89.-öngól), illetve Savic (37.- 11-esből)
sárga lap: Ngawa (68.), illetve Farkas A. (55.), Vukasovic (63.), Savic (68.), Forró (75., 77.) kiállítva: Forró (77.)

A nagy lendülettel kezdő Újpest az első negyedóra végén megszerezte a vezetést. Lassan magához tért a Kecskemét, és még a szünet előtt 11-esből egyenlített. A fordulást követően szerencsés találattal visszevette a vezetést a lila-fehér alakulat, és továbbra is nyomás alatt tartotta az ellenfél kapuját. A hazaiak is kaptak 11-est, ráadásul kettőt is, igaz, Vasiljevic csak az elsőt lőtte be, a másodiknál a kipattanót értékesítette. Később még két újabb hazai gól született, a kecskeméti Forró pedig gyorsan összegyűjtött két sárga lapot, így kiállították.

Kaposvári Rákóczi-Győri ETO FC 0-5 (0-3)
Kaposvár, 1000 néző, v.: Fábián
gólszerzők: Andric (3.), Lipták (8.), Rudolf (31., 66.), Trajkovic (73.)
sárga lap: Lebbihi (23.), Hadaró (30.), Bőle (81.), illetve Kamber (10.), Strestík (11.), Lipták (59.)

Kiválóan kezdett a Győr, ugyanis Andric, valamint Lipták góljával már a nyolcadik percben két góllal vezetett. A rendkívül motiválatlanul futballozó hazaiak nem sokkal később még így is szépíthettek volna, de Firtulescu fölé bombázta a büntetőt. A vendégek a 31. percben Rudolf révén harmadszor is eredményesek voltak, amivel gyakorlatilag el is döntötték a három pont sorsát. A fordulást követően kényelmesen futballozhatott a Győr, míg a hazaiak teljesen veszélytelenek voltak. A vendégek a 66. percben Rudolf elképesztően nagy góljával növelték előnyüket, majd a csereként beálló Trajkovic szinte első labdaérintéséből talált a kapuba. A hajrában már nem változott az eredmény, igaz, Rudolf közel járt a mesterhármashoz.

Mezőkövesd Zsóry FC-Videoton FC 1-1 (1-0)
Mezőkövesd, 1800 néző, v.: Iványi
gólszerzők: Melczer (47.), illetve Haraszti (91.)
sárga lap: Hegedűs D. (87.), Takács (94.), illetve Caneira (44.), Sándor (66.)

A Mezőkövesd csak győzelem esetén őrizhette meg a halvány matematikai esélyét a bennmaradásra, míg a Fehérvár a dobogóért van versenyben, így nagy tétje volt a kövesdiek utolsó hazai meccsének.
Az első félidőben sok hibával játszottak a csapatok, kevés helyzetet alakítottak ki. A szünet után a hazaiak jöttek ki elszántabban, és ez a játékrész elején a vezetést is meghozta számukra, sőt negyedóra alatt még két ziccert is kihagytak. Az utolsó percek azonban a vendégeknek sikerültek jobban: a hosszabbításban szerzett góllal pontot mentettek, és ezzel kiejtették a Mezőkövesdet.

Szombathelyi Haladás-Ferencváros 0-1 (0-0)
Szombathely, 6200 néző, v.: Andó-Szabó
gólszerző: Diallo (56.)
kiállítva: Busai (94.) sárga lap: Nagy I G. (24.), Bosnjak (80.), Simon Á. (83.), Devecseri (87.), illetve Cukic (30.), Jenner (74.), Diallo (91.), Busai (93., 94.)

Az első játékrészben inkább a Haladás irányította a játékot, több helyzetet is kidolgozott, de még a legnagyobbak is kimaradtak. A vendégek elsősorban kontrákból veszélyeztettek, mivel azonban a kapusok mindkét oldalon kifogástalanul védtek, a szünetig nem született gól. A fordulást követően az FTC lépett fel kezdeményezőbben, és egy nagy védelmi hibát kihasználva meg is szerezte a vezetést. A szombathelyiek csak a hajrára "ébredtek fel", ekkor több veszélyes próbálkozásuk is volt, de kapufánál többre nem futotta az erejükből.

A forduló képe:

A bajnokság állása:

  Csapat Msz. Gy. D. V. Gk. P.
1 ]]>Debreceni VSC]]> 28 17 8 3 65-31 59
2 ]]>Győri ETO]]> 29 17 8 4 53-32 59
3 ]]>Ferencváros]]> 29 16 6 7 45-33 54
4 ]]>Videoton FC]]> 29 15 7 7 51-30 52
5 ]]>Diósgyőr]]> 29 12 10 7 44-37 46
6 ]]>Haladás]]> 29 12 9 8 36-30 45
7 ]]>PMFC-Matias]]> 29 12 8 9 40-37 44
8 ]]>MTK]]> 29 10 7 12 40-36 37
9 ]]>Kecskemét]]> 29 9 9 11 35-49 36
10 ]]>MVM Paks]]> 29 8 10 11 39-40 34
11 ]]>Bp. Honvéd]]> 29 9 6 14 35-39 33
12 ]]>Újpest FC]]> 29 8 8 13 45-49 32
13 ]]>Lombard Pápa]]> 29 8 6 15 30-49 30
14 ]]>Puskás Akadémia]]> 28 7 7 14 34-49 28
15 ]]>Mezőkövesd]]> 29 6 6 17 27-47 24
16 ]]>Kaposvár]]> 29 4 7 18 21-52 19

FLAG-Sport - MTI

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gasztronómia (539) Szépségápolás (15) Mondom a magamét (8031) Nézőpont (1) Vetítő (30) Autómánia (61) Egészség (50) Történelem (18) Flag gondolja (38) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (146) Mozaik (83) Gazdaság (723) Rejtőzködő magyarország (168) Életmód (1) Belföld (11) Sport (729) Nagyvilág (1310) Mozi világ (440) Jobbegyenes (2898) Heti lámpás (342) Titkok és talányok (12) Emberi kapcsolatok (36) Kultúra (9) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (543) Politika (1582)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>