- 0
Szennyezte az étert – s így a szellemi életet is. A sulykolással minta lett a beteges stílus. Lehúzta magához a közízlést.
Mindig is politikai bohócként mutatkozott, de egy különleges hatékonyságú csoportnak érdeke volt, hogy zavart figura töltse be a végrehajtó hatalom vezetői posztját egy zavart országban. Ezért hatalomra buktatták.
Megtette, amit reméltek tőle.
Temérdek mennyiségű pénzt szivattyúztak ki az állam kasszájából, és óriási értékű ingatlanvagyon kaparintottak meg – még akkor is, ha egy tóparti telek bűntanyának szánt részét nem sikerült átpasszolnia egy playernek.
A zavart figura Hyde-parkot csinált a televízióból is.
Estéről estére bemutatták beteges vonaglásait, hibbant rikácsolását a képernyőn. Valószínűleg azért, mert remélték, hogy végleg nevetségessé teszi magát. Ám kontraproduktívnak bizonyult a szerepeltetés.
A paprikajancsi – újfent tényező lett.
Már öt éve megbukott, de még mindig ő mondja meg a tutit – állapította meg Józsi bácsi a készülék előtt. A kretén ábrázat estéről estére felbukkant a süllyesztőből – és hadovált. Szitkozódott, fenyegetőzött, szentségelt.
Végig hazudta a másfél-két percet.
Hazudott reggel, éjjel meg este a tükör előtt, hogy majd a kamera előtt is menjen neki. Szennyezte az étert – s így a szellemi életet is. A sulykolással minta lett a beteges stílus. Lehúzta magához a közízlést.
Rombolását csak évtized alatt lehet helyreállítani.
Neki már csupán a szereplés a fontos, pozíciót kollaboránsaitól sem kap. Ám ezzel a szerepléssel is tud hatni. Rombolni, ártani, zülleszteni. És ezzel is része, alakítója a szerencsétlen ország történelmének.
Amely országot egyszer már mélybe taszított.
A média talált egy hasznos dúsvelejűt: fizetni sem kell neki, ingyen betölti a celeb szerepét. Nemcsak a hírműsorokban: be is hívják a csatornába, hogy nézettséget növeljen. Emlegetik, citálják a műsort, mint bohóctréfát.
Cirkuszi mutatvánnyá süllyesztette a politikát.
Immár nem közéleti tényező, de a figyelem középpontjában vonagló celeb. Szavainak súlya nincs, de szórakoztatja a közönséget, s mivel alantas, lehúz. Besározza a kultúrát, az emberek rossz tulajdonságait cibálja elő.
Dúl. Ront. Csorbít.
Műsoridőt foglal; értéket, amelyet igaz tartalmak közvetítésére is lehetne fordítani. Termékeny gondolatoktól veszi el a perceket, okos emberek elől szívja el a levegőt. Ezt tette a kommunizmusban is.
Majd elárulta a köztársaságot.
Hazugsággal mérgezte a demokráciát, fiatalokra küldte martalócait, testi sérüléseket okozva. Trükkök százaival vezette félre az Unió-központot, mérgezve az európai gondolatot is. Tudta, hogy amit mond, az nem igaz.
Celebként sem adhat mást, csak mi lényege.
Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!
Köszönettel és barátsággal!