Fricz Tamás - Még fáj, fáj, fáj minden (nem csók, hanem) Bajnai

Bajnai Gordon bejelentette, hogy egy év múlva ismét miniszterelnök lesz. És azt is, hogy akkor nem lesz Kánaán. És hogy fájni fog. Bajnai nem fájni fog – már most fáj.

Bajnai Gordon négy évvel ezelőtt, amikor az állampolgárok megkérdezése nélkül – tehát a demokráciát megkerülve – miniszterelnök lett, pontosan ugyanazt mondta, mint most, négy évvel később: ]]>fájni fog.]]>

Fájó, hogy Bajnai Gordon úgy beszél, mint egy gépezet: időszakoktól, körülményektől függetlenül csak az jön ki belőle, hogy ami következik, az fájni fáj. Az embernek óhatatlanul az az érzése támad, hogy – akárcsak Bokros Lajos – leginkább Mórickára hasonlít, akinek mindenről ugyanaz jut az eszébe. Vagyis ha éppen miniszterelnöknek készül, akkor automatikusan így szól: ez most fájni fog.

Unalmas ez már, Bajnai úr.

Persze érdekes ember Bajnai Gordon, mert sohasem ő akar lenni miniszterelnök, hanem felkérik rá. 2009-ben, miután a szocialisták és a szabad demokraták lényegében mindent tönkretettek ebben az országban, amit lehetett, kerestek egy balekot, aki elviszi a balhét, és zokszó nélkül, érzelemmentes hentes és mészáros módjára egy év alatt elvégzi a legbrutálisabb megszorításokat.

Igaz, az első felkérésre még nemet mondott, de miután a Nagy Miniszterelnök-kereső – amelynek a végén még Gyuszi bácsi, a házmester sem vállalta a nemes feladatot – csúfos kudarcot vallott, Bajnai megértette az idők szavát: az országnak őrá van szüksége. Nos, Bajnai jött, és ez valóban fájt.

És tessék, a történelem ismétli önmagát: eltelt négy év, s Bajnai megint itt van, megint jő és megint kopogtat. S ami a legszebb benne: ismét felkérték. Ezúttal azonban nem Gyurcsány és társai, hanem akik mögöttük állnak: az amerikai demokraták, Clinton asszony, Soros úr, Charles Gati, fontos és lényeges befektetői és pénzügyi körök, amelyek együtt és közösen vallják: Magyarországnak ismét olyan „gazdaságpolitika” kell, amely fájni fog.

De hát szükség van Bajnaira – hiszen Gyurcsányt most egy ideig jegelni kell –, hiszen a „befektetői köröknek” és a kezükben tartott bábszerű amerikai politikusoknak az a határozott véleményük, hogy Orbán Viktorral Magyarország elbitangolt a nyájtól a nemzeti szuverenitás mocskába, ahonnan gyorsan vissza kell hozni a helyes és egyetlen útra.

Márpedig Bajnai igyekszik megfelelni a megbízóinak. Tudja jól, hogy az ő üzleti pozíciói csak addig maradnak töretlenek és makulátlanok, amíg a bankok, a multik és a neoliberális „gondolkodók” által imamalom-szerűen ismétlődő mantra, a megszorítások mantrája érvényesül hazánkban. Tudja jól, hogy ennek kell megfelelnie, különben leveszik róla a kezüket. Úgyhogy nem tehet mást: ha éppen felkérik, akkor mint egy elakadt hanglemez, hajtogatja: fájni fog.

És tényleg: már a Hajdú-Bétnek beszállító libatenyésztőknek is fájt. Csak Bajnainak nem fáj semmi. Mert ő az érzelemmentes, hűvös, racionális és liberális „szakember”. Ha ő beszél, mindenkinek el kell ájulnia a félelmetes és megkérdőjelezhetetlen – a világ vezetői által támogatott – szakmai kompetenciájától.

Pusztán egyetlen baj(nai) van: éppen ez, a négyévenkénti, helyzettől és körülményektől független „fájni fog”-zsolozsmázás mutatja meg a legárulkodóbban, hogy Bajnai esetén nem szakértelemről és mély, alapos elemzésről van szó, hanem a neoliberális ideológia időtől és tértől független, enigmatikus erejű kisugárzásáról. Arról az ideológiáról, amely szerencsére már az egész világon recsegni-ropogni kezdett, ám globális körök még igyekeznek mesterségesen életben tartani.

Bizony, Bajnait még Lenin is megdorgálná, aki még a „konkrét helyzet konkrét elemzése” elvét vallotta.

Bajnai azonban képtelen arra, hogy különbséget tegyen a 2009-es és a 2013. novemberi helyzet között. Akkor ugyanis éppen ők, szocik és liberálisok nyakig eladósították és csődközeli helyzetbe juttatták az országot, miközben a felvett, hatalmas mértékű hitelek szőrén-szálán eltűntek. Minden makrogazdasági mutatónk a mélyponton volt, Magyarország a régióban éllovasból sereghajtó lett. S ekkor jött szinte már-már természetesen a Bajnai-féle „fájni fog”, amely arról szólt, hogy az általuk elkótyavetyélt kölcsönöket a lakossággal fizettették vissza.

Most viszont, hála az Orbán-kormány paradigmatikusan más, ember-, és nem pénzcentrikus gazdaságfilozófiájának, kimásztunk a gödörből, és egyik napról a másikra igen biztató makrogazdasági adatokról kapunk hírt. A kormányzati gazdaságpolitika tehát úgy működik, hogy közben „nem fáj”.