Ma 2024 december 20. Teofil napja van. Holnap Tamás napja lesz.
fe27269ac7e87b51fd732ec0a5ec1e25.jpg

Fradista szemmel – Virágkarnevál

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Mestermérleg 5.
Szégyen ez az eredmény a Ferencvárosra nézve, sajnos visszaestünk oda, ahonnan hónapokkal ezelőtt elindultunk. Mentálisan nem voltunk erősek. Muhamed Besic, Holman Dávid, Arsenio Valpoort fiatal, tehetséges játékosok, de ha vinni akarják valamire, az ilyen meccseken be kell lőniük azokat a ziccereket, amelyek adódnak előttük. Számomra az is fájdalmas, hogy az idősebbek nem igazán segítik ezeket a fiatalokat, pedig erre is szükség lenne. Úgy láttam, néhányan nem megnyerni, hanem inkább csak túlélni akarták valahogy a meccset, márpedig így nem lehet fontos mérkőzést sikerre vinni. Bosszant, hogy két nem különösebben veszélyes beadás után gólt kaptunk, és az is, hogy túlságosan hátrahúzódtunk, nem így akartunk védekezni. Azért voltak pozitívumok, Böde Dániel jól játszott, sajnos kevés segítséget kapott Jack Tuijptól. Ugyanakkor az is látszott, hogy a Debrecen nem véletlenül volt annyira sikeres az utóbbi években, a remek játékosok egységes csapatot alkotnak, és ezúttal jobbak voltak nálunk.

Augusztus 20.-án hagyományosan megrendezésre kerül a méltán híres Debreceni Virágkarnevál. Most egy héttel az ünnep után sajnos részesei lehettünk egy másik karneválnak is, de ezúttal a virágokat debreceni gólok váltották fel. Pedig egyáltalán nem indult ilyen csúnya zakónak a találkozó.

Sőt az előjelek azt mutatták, hogy mikor, ha nem most sikerül megvernünk a vidéki mumusunkat, hiszen több sztenderd játékosuk hiányzott a rangadóról, ki eltiltás, ki pedig sérülés miatt. Az első félidőben pörgős volt a játék, megkockáztatom, hogy európai színvonalon folyt a mérkőzés.

A kapuk felváltva voltak veszélyben. Egy védelmi kihagyásunkat könyörtelenül kihasználva megszerezte a vezetést a Loki, de mi nagyon sok energiát mozgósítva kiegyenlítettünk a félidő végére Böde Dani nagyszerű egyéni kiugrását követően. Sőt, ha Valpoort kicsit rutinosabb, akár még előnnyel is fordulhattunk volna, bár a másikoldalon is volt egy hatalmas Jovanovic mentés.

A második félidőt úgy kezdtük, hogy csak a győzelem lebegett a szemünk előtt és valljuk be a védelembe most debütáló Gerson nem igazán volt még összeszokva Adamssal, így bár egyenként nagyszerű szereléseket mutattak be, nem értették meg egymást számos esetben. A másik hiba szerintem Besic feltolása a középpályára volt. Tudjuk, hogy a fiatal bosnyák nagyon nagy tehetség, de igazán csúcsteljesítményre a védelem tengelyében képes.

Gyömbér, bár igazi Jolly Jokere a csapatnak, inkább a középpályán érzi otthonosabban magát, itt tud inkább maradandót alkotni. Mi támadtunk a mérkőzés második félidejének első részében mégis az ellenfél szerzett gólt.

Majd tovább támadtunk és egy peches szituációban, az addig kifogástalanul játszó Adams beleért kézzel egy beadásba 11-es  és újabb hazai gól. Ezt követően kitámadtunk, de nem sikerült a szépítés sem, sőt Szakály révén a 93.percen már négyre növekedett a kapott góljaink száma.

Ez a mérkőzés nem a mi mérkőzésünk volt. A Loki kihasználta a hibáinkat, míg mi nem tudtuk kihasználni az adódó lehetőségeinket. Jobb volt a Debrecen, de még semmi nincs veszve.

 Össze kell állnunk és akkor jönni fognak az eredmények is.

Papíron most gyengébb csapatok következnek. Kíváncsian várom, ellenük mire megyünk, most jön az igazi fokmérő. Győzelmek kellenek, most mindjárt szombat este a Puskásban, a KTE ellen.

 Nem lesz könnyű de nincs más választásunk, int a GYŐZELEM!

Hajrá Fradi!

Csépányi Balázs

 

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1310) Történelem (18) Gazdaság (723) Kultúra (9) Autómánia (61) Politika (1582) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (543) Mozi világ (440) Jobbegyenes (2898) Mozaik (83) Flag gondolja (38) Egészség (50) Nézőpont (1) Emberi kapcsolatok (36) Tereb (146) Alámerült atlantiszom (142) Rejtőzködő magyarország (168) Vetítő (30) Titkok és talányok (12) Gasztronómia (539) Heti lámpás (342) Belföld (11) Mondom a magamét (8034) Sport (729) Szépségápolás (15) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>