- 0
Augusztus 20.-án hagyományosan megrendezésre kerül a méltán híres Debreceni Virágkarnevál. Most egy héttel az ünnep után sajnos részesei lehettünk egy másik karneválnak is, de ezúttal a virágokat debreceni gólok váltották fel. Pedig egyáltalán nem indult ilyen csúnya zakónak a találkozó.
Sőt az előjelek azt mutatták, hogy mikor, ha nem most sikerül megvernünk a vidéki mumusunkat, hiszen több sztenderd játékosuk hiányzott a rangadóról, ki eltiltás, ki pedig sérülés miatt. Az első félidőben pörgős volt a játék, megkockáztatom, hogy európai színvonalon folyt a mérkőzés.
A kapuk felváltva voltak veszélyben. Egy védelmi kihagyásunkat könyörtelenül kihasználva megszerezte a vezetést a Loki, de mi nagyon sok energiát mozgósítva kiegyenlítettünk a félidő végére Böde Dani nagyszerű egyéni kiugrását követően. Sőt, ha Valpoort kicsit rutinosabb, akár még előnnyel is fordulhattunk volna, bár a másikoldalon is volt egy hatalmas Jovanovic mentés.
A második félidőt úgy kezdtük, hogy csak a győzelem lebegett a szemünk előtt és valljuk be a védelembe most debütáló Gerson nem igazán volt még összeszokva Adamssal, így bár egyenként nagyszerű szereléseket mutattak be, nem értették meg egymást számos esetben. A másik hiba szerintem Besic feltolása a középpályára volt. Tudjuk, hogy a fiatal bosnyák nagyon nagy tehetség, de igazán csúcsteljesítményre a védelem tengelyében képes.
Gyömbér, bár igazi Jolly Jokere a csapatnak, inkább a középpályán érzi otthonosabban magát, itt tud inkább maradandót alkotni. Mi támadtunk a mérkőzés második félidejének első részében mégis az ellenfél szerzett gólt.
Majd tovább támadtunk és egy peches szituációban, az addig kifogástalanul játszó Adams beleért kézzel egy beadásba 11-es és újabb hazai gól. Ezt követően kitámadtunk, de nem sikerült a szépítés sem, sőt Szakály révén a 93.percen már négyre növekedett a kapott góljaink száma.
Ez a mérkőzés nem a mi mérkőzésünk volt. A Loki kihasználta a hibáinkat, míg mi nem tudtuk kihasználni az adódó lehetőségeinket. Jobb volt a Debrecen, de még semmi nincs veszve.
Össze kell állnunk és akkor jönni fognak az eredmények is.
Papíron most gyengébb csapatok következnek. Kíváncsian várom, ellenük mire megyünk, most jön az igazi fokmérő. Győzelmek kellenek, most mindjárt szombat este a Puskásban, a KTE ellen.
Nem lesz könnyű de nincs más választásunk, int a GYŐZELEM!
Hajrá Fradi!
Csépányi Balázs