Az angol karakter legjobb összefoglalása szerintem Defoe munkája. Úgy érzem, az angol ember, mióta csak adatunk van róla, úgy viselkedik, mint a hajótörött. Természetesen nem jár kecskebőr ruhában, de az anyagi szükségletek náluk kardinális kérdés. Másban is a végtelen pragmatizmus jellemzi őket. Ha kell, foglalnak és rabolnak, ha lehet, békésen szereznek. Mindegy, csakis az eredmény számít! (Ellenben adni és elengedni nem tudnak. )

Aztán, ha már megvan a napi betevő, az angol művelődik. És ha már művelődik, azt is úgy teszi, hogy jobb legyen másoknál. Hisz mióta oda a haza, akár egy elsüllyedt hajó, akár Atlantisz, az óta lényegében bárhol van, idegen földön egzisztál. Vagy élre tör, vagy mindennek vége. Gyarmatbirodalom és Oxford, páriák és lordok. Amíg kétséges az eredmény, foggal-körömmel. Amikor birtokon belül van, úri nagyvonalúsággal. Francis Drake és Jim Corbett: micsoda ellentétek! Mégis ugyanonnan jöttek: valamely kies nyugati partszakaszról, hátuk mögött egy süllyedő hajó –vagy Atlantisz?

Itt kivételesen arra kell utalnom, hogy ez az írás nem kizárólag az angolokról szól. Sokkal inkább a nyugati fehér nemzetekről, általában. Tényleg Atlantisz szerencsétlen sorsú menekültjei ők, akik eredendő lelki torzulásaiktól szenvedve lassan, de biztosan felzabálják környezetüket, majd –önmagukat.

Pogány István

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja