- 0
Kossuth család tiltakozik, amiért Mesterházy Attila MSZP-elnök október 23-án felszólította híveit, hogy legyen a Kossuth-címer a demokraták összetartozásának jelképe, és viseljék azt "az új köztársaság megszületéséig" - írta szerdai számában a Magyar Nemzet.
Hatalmas baki az MSZP-nél: Erre nem számítottak
Az MSZP nem akarja kisajátítani a Kossuth-címert - közölte Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja szerdán. A felmenői között Mészáros Lázár, '48-as hadügyminisztert is tisztelő szocialista politikus ezt arra reagálva jelentette ki, hogy a Kossuth család tiltakozott, amiért Mesterházy Attila, az MSZP elnöke arra szólította fel a párt híveit, hogy az „új köztársaság" megszületéséig viseljenek kabátjuk hajtókáján Kossuth-címert.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Kossuth László médiajogász, a politikus legközelebbi leszármazottja a napilaphoz eljuttatott közleményében családja nevében azt írta: felháborodva olvasta Mesterházy felhívását, amellyel ismét megpróbálják „Kossuth Lajos nevét kisajátítani, és az 1849-es Habsburg-trónfosztás jelképét saját érdekeik jelképévé nyilvánítani".
A Kossuth család közleménye szerint az „idegen elnyomás alól való felszabadulás, a magyar nemzet szabadsága jelképének számító címert már bemocskolták e politikai vonalnak az elődei, amikor a bolsevista Tanácsköztársaság ideje alatt elővették, és ennek égisze alatt lövettek főbe, akasztottak fel, irtottak ki számtalan embert". Kossuth Lajos leszármazottja szerint a Kossuth-címert az 1848-as szabadságharc óta egyszer használták szellemiségének megfelelően: 1956-ban, amikor a szabadság, az elnyomás elleni küzdelem jelképeként tűzték ki sokan.
A címeres kitűzőt szerdai sajtótájékoztatóján is viselő Korózs Lajos az ezzel kapcsolatos kérdésre azt mondta: az MSZP nem sajátítja ki a jelképet, a pártelnök ugyanis az összes demokratát annak viselésére kérte.
"A Kossuth-címer a magyar függetlenség, a szabadság és a testvériség jelképe volt az 1848-as forradalomban és azt követően. Kossuth Lászlónak szíve joga ilyet kérni, én azonban viselni fogom a Kossuth-címert. A családom Kossuth Lajos harcostársa volt, és minisztert adott ennek az országnak 1848-ban" - mondta Korózs Lajos, aki életrajza szerint édesanyja révén Mészáros Lázár, az első felelős magyar kormány hadügyminiszterének leszármazottja.
A szocialista párt egyébként egy ideje már használja Kossuth-címert: politikai nyilatkozataikat, sajtótájékoztatóikat olyan szónoki pulpitusról beszélve teszik meg, melyen a „Változásért" felirat mellett látható a Kossuth-címer.
hetivalasz.hu - I.L.L.