Ma 2024 december 20. Teofil napja van. Holnap Tamás napja lesz.
Az LMP kiszáll az Orbán-gyűlölő kórusból

Az LMP kiszáll az Orbán-gyűlölő kórusból

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Bátor dologra vállalkozott Ungár Péter

 az LMP társelnöke az ATV-ben, amikor kijelentette, hogy aki az Orbán-gyűlöletre szavaz, azokkal a pártja nem akarna elindulni közösen az európai parlamenti választáson. Puff neki.

Azt gondolom, Ungár Péter követ dobott az állóvízbe, mert a legfrissebb közvélemény-kutatások alapján egy sereg baloldali pártnak – köztük az LMP-nek is – végzetes lenne az önálló indulás az európai parlamenti választáson. A legfrissebb Nézőpont-kutatás szerint Jakab Péter a szavazatok 3, a Márki-Zay Péter, illetve az MSZP és az LMP 2–2 százalékot szerezne, míg a Párbeszéd támogatottsága jelenleg nulla százalékos.

Ez azért különösen érdekes, mert Ungár Péter ennek ellenére jelentette ki, hogy az LMP, az ellenzéki gyűlöletkórusból kiszólva, legalább megkísérli Magyarországot valamilyen módon megérteni.

Olyan evidenciára emlékeztetett, amit eddig is mindenki tudott, csak éppen nem beszélt róla, mert az érdekei ezzel ellentétesek. Azt mondta: „A különböző ellenzékek közti viszonyok elfednek nagyon súlyos ideológiai kérdéseket.” Aláhúzta: „Neoliberális pártokkal nem biztos, hogy szerencsés együtt indulni. Olyan pártokkal, amelyekkel Orbán Viktor gyűlölete fontosabb, minthogy arról beszéljünk, hogy privát vagy állami tulajdonban kell lenni a vasútnak, hogy kell-e akkumulátorgyártás, ezekkel nem tudunk szövetségben lenni. Ezek a kérdések mind az ellenzék taktikájáról szólnak. Ezen taktikai kérdéseknél szerintem fontosabbak a világnézeti kérdések. Az LMP-ben mi amellett döntöttünk, hogy világnézeti alapon fogunk erről a politikáról beszélni.”

A dolog azért különösen érdekes, mert Kunhalmi Ágnes ennek éppen az ellenkezőjét fogalmazta meg. Az MSZP társelnöke – érdekei mentén – minden erejével az összefogás mellett érvelt. Miközben a két párt közvélemény-kutatási eredmények alapján azonos helyzetben van, az önálló indulás – úgy fest –, mégis Kunhalminak fájna jobban.

Érdemes elolvasni azt az a felelősségelhárító megfogalmazást, amit Kunhalmi az ATV-ben elmondott, több lakossági fórum tapasztalatából szemelgetve. Szerinte mindenhol azt mondják a szavazók: „Ágnes, teremtsék meg az egységet. Mert az ellenzék együtt még tud valamilyen erőt felmutatni a Fidesszel szemben. Egy szolnoki hölgy azt mondta, hogy valahogy vissza kéne venni az Európai Parlamentben a fideszes képviselők számát. Miért nem érti ezt meg a többi párt? Miért nem látják, hogy ez a tétje, hogy hogyan tudjuk megőrizni Európának az egységét, a nyugati és a keleti nagyhatalmakkal szemben ilyen globális térben, majd hagyjuk, hogy Orbán szétzilálja a szélsőjobboldali barátaival? Hát nem lehetne azt, hogy egyébként összefogunk? Fele mandátumot lehetne szerezni az ellenzéknek. Nemhogy attól rettegni, hogy lesz-e kétharmada a Fidesznek az EP-listán is.”

Jól mondta Ungár Péter: ez az összefogás arról szól, hogy együtt kell fellépni a gyűlöletkórussal. Itt mindenki a kormányt szidhatja teli szájból, miközben semmiféle szellemi hozzáadott értéket nem produkál, hogy megkísérelje a baloldalt az ország szellemi vezetőjévé fölemelni. Amire nagy szükség volna. Persze, ehhez ki kéne szakadni a nagytőke, a globalizmus szorító markából.

Kunhalmi nyilvánvalóan azért hozza ide a „nép” hangját, hogy hitelesebben hangozzék az általuk képviselt összefogási szándék. Mégis jobb, ha a választókra hivatkozik, mintha saját néven képviselik ezt az álláspontot. Neki ugyanis egzisztenciális kérdés, míg a választóknak ízlésbeli ügy, hogy a szívükhöz közelebb álló politikai erő álljon a kormánykerék mögé. Nekik legfeljebb az érzelmek terén van veszteni valójuk, míg a képviselők esetében ez komoly milliókkal mérhető bevételkiesés lehet havonta. Ma már ott tartunk, hogy az MSZP-nek lehet ugyan, hogy Tüttő Kata lesz a EP-választáson a listavezetője, de ha nem fognak össze a baloldalon, akkor valószínűleg senki nem jut be az MSZP-ből. Összefogással meg Tüttő mégis csak hozzájuthat egyfajta kegyelemkenyér-mandátumtoz. De csak ahhoz.

Ha Ungár Péter és Kunhalmi Ágnes nyilatkozatát összevetjük, nem kétséges, hogy melyikük áll a tisztesség pártján. A merő Orbán-gyűlölet ugyanis, 13 éve látjuk, hogy a semmibe vezet.

Horváth K. József

A szerző szerkesztő

]]>www.magyarhirlap.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Egészség (50) Rejtőzködő magyarország (168) Heti lámpás (342) Életmód (1) Szépségápolás (15) Mozaik (83) Történelem (18) Flag gondolja (38) Emberi kapcsolatok (36) Nagyvilág (1310) Titkok és talányok (12) Irodalmi kávéház (543) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (11) Kultúra (9) Mozi világ (440) Tv fotel (65) Nézőpont (1) Sport (729) Mondom a magamét (8034) Vetítő (30) Jobbegyenes (2898) Autómánia (61) Gasztronómia (539) Gazdaság (723) Tereb (146) Politika (1582)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>